Musorujsag
Élő Eredmények

Schumacher riválisa is bemutatkozik az F1-es teszten

Schumacher riválisa is bemutatkozik az F1-es teszten

Red Bull
Mick Schumacher mellett a Forma–3 tavalyi második helyezettje is megkapja első F1-es tesztlehetőségét Bahreinben.

Az múlt évben egymás ellen vívtak az Európa-bajnoki címért, most egyszerre lépnek be a Forma–1 kapuján. Ahogy azt már megírtuk, a jövő heti kétnapos bahreini teszten Mick Schumacher először teljesíthet királykategóriás tesztet, most pedig az is hivatalossá vált, hogy tavalyi nagy ellenfele, Daniel Ticktum is bemutatkozhat.

A brit tehetség 2017 óta a Red Bull utánpótlásprogramjának tagja, idén a Forma–2 helyett a japán Super Formula-bajnokságban fog versenyezni, ám így is tiszteletét teszi Bahreinben, hiszen ő kapta az osztrák csapattól a jövő heti szerdai tesztnapot. Miután korábbi eltiltása miatt Ticktum sokáig nem rendelkezett az F1-es szuperlicenchez elegendő ponttal, hiába áhítozott az F1-es lehetőségre. Bár munkaadója szíve szerint már tavaly kipróbálta volna őt pár szabadedzésen, az első éles bevetésére csak most kerülhet sor, hogy a múlt év végi Makaói Nagydíj megnyerésével gyűjtött még pár szuperlicencpontot. Ezt megelőzően csak régebbi évjáratú F1-es autókat vezethetett, egyszer a McLaren BRDC-díja jóvoltából, többször pedig Red Bull-os bemutatókon.

A Red Bull a keddi tesztnapon állandó versenyzőjét, Max Verstappent fogja autóba ültetni Bahreinben. Az még kérdéses, hogy Ticktum a barcelonai második évközi teszten kap-e újabb lehetőséget az F1-ben, ám esetében ugyanaz érvényes, mint Schumachernél: ha szükséges, a B-csapatnál, a Toro Rossónál is bevethetik még.

Borítókép: Daniel Ticktum (fotó: fiaf3europe.com)

További tartalmak