Musorujsag
Élő Eredmények

Az egyezséget felrúgó Vettelre mutogat Grosjean és Norris

Az egyezséget felrúgó Vettelre mutogat Grosjean és Norris

RaceFans, Motorsport
A három rajthelyes büntetést kapó Romain Grosjean, de áldozata, Lando Norris is Sebastian Vettelt vádolja kettejük incidenséért és a francia büntetéséért.

Pár órával a leintés után elvesztette az időmérőn megszerzett 8. rajthelyét Romain Grosjean Bahreinben. Az FIA három rajthelyes büntetéssel sújtotta őt, miután a Q1 első felében a gyorskörére készülve az utolsó kanyarban feltartotta és veszélybe sodorta a már gyorskörön lévő Lando Norrist. A két autó között 136 km/órás tempókülönbség volt, tehát valóban fennállt a veszély, és a versenybírák szerint Grosjean felelőssége lett volna minimalizálni azt.

Bár Norris a történtek után még méltatlankodott, az időmérőt követően már nem Grosjeant, hanem Sebastian Vettelt vádolta, aki nem sokkal azelőtt előzte meg a Haast a kör végén. „El kell ismerni, Romainnak csak három másodperce volt arra, hogy a csapata figyelmeztesse, hogy érkezem. Elég nehéz lett volna hirtelen váltani, ha addig nem tudta, hogy jövök, és föladhatta volna az egész körét. Amit mondott, abból kiderül, nem tudta, hogy mögötte vagyok, csak amikor már majdnem nekiütköztem. Vettel szándékosan nehéz helyzetbe hozta őt, ami nem szép a versenyzők között, mert mi próbáljuk tisztelni egymást” – mondta az újonc.

Grosjean hozzátette: „Vettel okozta a bajt. Nem tartotta tiszteletben a versenyzők közötti íratlan szabályt arról, hogy az utolsó kanyar előtt már nem előzzük meg a másikat. Alonso tavaly egyértelművé is tette ezt Magnussen ellen Monzában (ti. leszorította a pályáról). Talán nekem is azt kellett volna tennem, amit neki akkor. Ő az egész sort megkerülte, miközben mi mind vártunk. Én is gyorsabban akartam menni. Ő kikerülte a sort, és éppen elém állt be, ezért én adtam neki három-négy másodpercet. Nem számítottunk arra, hogy Vettel ezt csinálja. Tisztán Norris előtt voltunk, és a csapat talán ezért sem szólt arról, hogy érkezik.”

Sebastian Vettel elfékezése (Fotó: XPB) Sebastian Vettel elfékezése (Fotó: XPB)

Az incidens két érintettje között tehát nagy volt az egyetértés, és Norris is úgy érezte, Grosjean nem tehetett volna ennél többet az érkezését látva. „Ez az első kör volt, és hat-hét autó volt körülöttem a kivezető körön” – mondta a francia. „Azt gondoltam, mindenki kivezető körön van. Bocsánatot kérek tőle! Általában jók vagyunk a forgalommal, de most elszúrtuk.”

Ennek most három rajthely és egy büntetőpont lett az ára. Utóbbiból jelenleg 8 van Grosjeannak, és Barcelonáig nem is fog csökkenni az egyenlege. Főnöke, Günther Steiner szokása szerint bosszankodott is egy sort a ráadásbüntetés miatt. „Semmi rosszat nem tett. Nem volt rádiós figyelmeztetés, szóval miért kellett büntetőpontot kapnia? Ez elfogadhatatlan, teljesen hibás döntés. A három helyes büntetésről még vitatkozhatunk, de hogy még pontot is adjanak neki… Hol élünk?” – dühöngött a Haas csapatfőnöke.

Az FIA hozzáállását már csak azért is ironikusnak tartotta, mert a versenybírák éppen pénteken egyeztettek a mezőny tagjaival, hogy meghallgassák véleményüket a szabadabb versenyzésre vonatkozó igényeikről és az elnézőbb ítélkezésről. „Meg lehet próbálni beszélni a bírákkal, de ha nem értik, nem értik. Ha nem akarják, nem hallják meg. Tartottak egy találkozót a versenyzőkkel pénteken, és egy jó beszélgetés volt. De nem tudom, miről beszélgettek, mert úgy fest, csak időpazarlás volt. Beszélnek, beszélnek, aztán úgyis azt csinálják, amit jónak látnak, más tényezőket figyelembe sem véve” – szúrt oda Steiner az ítészeknek.

190328_F1_KOZVETITESEK_M4

Borítókép: Romain Grosjean (Fotó: XPB)

További tartalmak