Musorujsag
Élő Eredmények

Ferrari: Nem ez volt az utolsó Leclerc-pole!

Ferrari: Nem ez volt az utolsó Leclerc-pole!

FIA, Sky Sports
Hamar megszerezte első pole pozícióját a Ferrarival Charles Leclerc. Érzelmes pillanatot említett, mégsem ragadtatja el magát. Világbajnok ellenfelei és főnöke is csak dicsérni tudta.

A bahreini időmérőn idén először nyújtott mindvégig hibátlan teljesítményt Charles Leclerc, és mindjárt meg is szerezte élete első F1-es pole-ját. Minden idők második legfiatalabb edzéselsője, a valaha volt legfiatalabb ferraris edzéselső lett ezzel – és nem mellesleg az első monacói az első rajtkockában.

Ismerve visszafogottságát és maga irányába támasztott magas elvárásait, nem volt meglepő, hogy nem ugrándozott annyira örömében az autóból kiszállva, ám mint mondta, azért így is megmozgatták a történtek legbelül. „Nagyon érzelmes pillanat ez, de próbálok higgadt maradni, amennyire csak tudok, mert sajnos a pole pozíciókért nem jár pont, azok csak vasárnap szerezhetők meg. Élvezem ezt a pillanatot, nagy nap volt, nagyszerű hétvége eddig, és remélem, hogy ilyen is marad. Már a versenyre gondolok, próbálom a legjobb futamot futni” – vette célba máris a következő feladatot.

Annak örült leginkább, hogy sikerült megfelelnie a saját elvárásainak. „A Q3-as körömmel elégedett voltam. Az első versenyen ez volt a gyenge pontom, és csalódott is voltam akkor emiatt. De most elégedett vagyok. Sikerült összeraknom a három leggyorsabb szektoromat, és ez volt a célom.”

Charles Leclerc (Fotó: MTI/EPA) Charles Leclerc (Fotó: MTI/EPA)

A korán jött sikerről is kérdezték. „Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan jön. Nem igazán voltak elvárásaim. Tudtam, hogy nagy ugrás lesz ez számomra, a csapat és az ellenfelek szempontjából is, hiszen most már a legjobbakkal harcolok. Nem voltak elvárásaim. Örülök, hogy így indult, de még egyszer mondom, ez csak az időmérő volt. Remélem, hogy vasárnap sok pontot szerzek, mert ez a legfontosabb.”

Főnöke, Mattia Binotto előre jelezte: hiába a melbourne-i csapatutasításuk, nem fogják Leclerc útját állni, ha képes lesz a pole megszerzésére. Nem is bánták, hogy ő lett a nyerő. „Mind nagyon örülünk neki, ő egy jó gyerek. Mindannyian kedveljük őt, ahogy Sebastiant is. Ez nagyszerű neki és a csapatnak is – és nem ez lesz az utolsó pole-ja” – jósolta a csapatfőnök.

Hozzátette, számára más miatt igazán fontos Leclerc eredménye. „Mindenekelőtt a Ferrari miatt örülök, de Charles miatt is. Az első sor fontos volt. A tempónk jó volt, de szorosan alakult a Mercedesszel. Örülök, főleg Ausztrália után. Keményen dolgoztunk, hogy megértsük a problémáinkat, és a mostani eredmény magabiztossá tett minket. Nehéz verseny lesz. Le kell higgadnunk, koncentrálnunk kell, mert hosszú az út a kockás zászlóig. A problémáink kapcsán nem mennék bele részletekbe. A lényeg, hogy a csapatunk egységes maradt, összetartott. Erős csapat vagyunk, akiknek hálás vagyok” – terelte a hangsúlyt a csapategységre.

Sebastian Vettel, Charles Leclerc és Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA) Sebastian Vettel, Charles Leclerc és Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)

Leclerc-nek eközben a mezőny két legsikeresebb tagja, a most legyőzött szerepbe szorult Sebastian Vettel és Lewis Hamilton is őszintén gratulált. Vettel előbb elismerte, hogy talán a Q2-es gumimizéria nélkül sem tudta volna legyőzni kollégáját, majd egy tréfás megjegyzést is tett. „A téli teszteken azt mondtam, ő egy jó gyerek. A pole pozícióval most már férfi” fordult csapattársához. „De tényleg, szép munka volt a részéről! Örülök neki, ez nagy eredmény.”

„Korábban mondtam neki, hogy élvezze ki. Ez most az ő napja. Nem az én napom volt, számomra nem volt ideális, de nagyon nehéz lett volna legyőzni őt. Szép munka volt! Az én első pole pozícióm már elég régen volt, de az ilyen napokat sosem fogod elfelejteni.”

Hamilton ugyanezt emelte ki. „Gratulálok Charles-nak! Hihetetlen munkát végzett, és tényleg örülök neki. Fiatalon mindenki az első pole-járól álmodik. Az ilyesmi csak egyszer jön el, és ő igazán megérdemli” – dicsérte új ifjú ellenfelét.

190328_F1_KOZVETITESEK_M4

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: MTI/EPA)

További tartalmak