Musorujsag
Élő Eredmények

Anyagilag nem volt rossz éve a Williamsnek

Anyagilag nem volt rossz éve a Williamsnek

F1i
Nyilvánosságra hozta a 2018-as évre vonatkozó pénzügyi eredményeit a Williams: ami az anyagiakat illeti, a csapat ezen a téren ellentétes utat járt be, mint a versenypályán, hiszen míg ott visszaestek, itt előreléptek.

A Williams GPH (Grand Prix Holdings) melynek eredményeiről a kimutatás szól a Forma–1-es csapat mellett az alkalmazott technológiai részleget (Williams Advanced Engineering) is magában foglalja, ami különböző iparágakat próbál segíteni a legmodernebb mérnöki megoldások alkalmazásával és ehhez kapcsolódó szolgáltatásokkal.

A csoport bevétele 2018-ban 176,5 millió fontra nőtt az egy évvel korábbi, 166,2 milliós összegről, vagyis az adózás után is több maradt a zsebükben, mint 2017-ben. Ezen a téren tehát előrelépést tettek, miközben a pályán az utolsó helyre estek vissza.

George Russell (Fotó: XPB) George Russell (Fotó: XPB)

Némi üröm lehet az örömben, hogy a 2018-as pénzügyi adatokban a 2017-es szezonból származó F1-es bevételek szerepelnek, akkor pedig a csapat még bőven a középmezőnybe tartozott, a 2019-es és a 2020-as (a tavalyi és az idei, várhatóan szintén gyengébb szezonon alapuló) adatok tehát Forma–1-es szempontból feltehetően már gyengébbek lesznek.

Ami a jövőt illeti, Mike O’Driscoll a Williams ügyvezetője kiemelte, a cég fontosnak tartja, hogy a Liberty Mediával folytatott tárgyalások során komoly hangsúly kerüljön a kiadások csökkentésével és az igazságosabb pénzelosztással kapcsolatos témakörökre – és előre is tudjanak lépni ezekben.

Hozzátette, ezzel párhuzamosan mindent megtesznek azért, hogy javítsanak az istálló teljesítményén, és az üzleti oldalt is próbálják erősíteni. Noha névadó szponzoruk tavaly távozott, a ROKiT személyében sikerült azonnal találniuk egy másikat, miközben a Robert Kubicát támogató Orlen is komolyabb szponzorként csatlakozott hozzájuk.

Borítókép: Williams (Fotó: XPB)

További tartalmak