Főnöke szerint Albon eredményes F1-es versenyző lesz

A csapat újonca, Alexander Albon az első két futamhétvégén nyúhtott teljesítményével lenyűgözte a Toro Rossót irányító Franz Tostot, aki biztosra veszi, a thaiföldi versenyzőre eredményes pályafutás vár a királykategóriában.

Alexander Albon (Fotó: XPB)

Albon kanyargós utat járt be, míg eljutott a Toro Rossóig, a bikások ugyanis korábban is támogatták már, a vártnál gyengébb junioreredményei miatt azonban levették róla a kezüket, a Forma–2-ben mutatott jó szereplésével, és látványos versenyzésével (például bátor előzéseivel) viszont újra meggyőzte őket – olyannyira, hogy 2019-re le is szerződtették őt.


Forma–1-es autót először idén februárban vezetett, közvetlenül debütálása előtt (ez még napjainkban, a teszttilalom korában is szinte egyedülálló), a ritmust azonban hamar fölvette: a teszteken és első két hétvégéjén is meggyőzően teljesített.


Miután Bahreinben első pontjait is megszerezte, főnöke igen komoly dicsérettel illette, és szép jövőt jósolt neki. „Az első teszt óta folyamatosan rendkívül pozitív benyomást tesz ránk” – kezdte az osztrák szakember. „Remek munkát végez, és ha így folytatja, szerintem igazán eredményes Forma–1-es versenyző lesz belőle” – tette hozzá.




Alexander Albon (Fotó: XPB) Alexander Albon (Fotó: XPB)


„Az erőssége az autó kontrollálása. Eddig – és ez remélhetőleg így is marad – még egy balesete sem volt. A technikai hozzáértése is kiváló. Nagyon jó visszajelzéseket ad. Ezek szinte megegyeznek Danyiil (Kvjat) visszajelzéseivel, aki pedig sokkal tapasztaltabb nála. A gumikat is sikerült megértenie. Szerintem ezt már a Forma–2-ben jól megtanulta, hiszen ott is nagyon oda kell figyelni rájuk, és megfelelően kell kezelni őket a futamok alatt” – magyarázta.


Bár Albon pontszerzéséhez szükség volt a Renault kettős kiesésére (ennek kapcsán a thai újonc is elmondta, szerencsés volt Bahreinben, viszont azt is kiemelte, ha már jött a lehetőség, ő bizony élt vele), Tost elhintette, a szerencsés helyzetben némi pech is sújtotta versenyzőjét, így ő maximálisan megérdemelte az eredményt.


„Nagyon sikeres futamon van túl. Egy kissé balszerencsés volt, az időmérőn ugyanis megsérült az első vezetőszárnya, a hiba nélkül pedig szerintem ott lett volna a legjobb 10 között. A rajtja is remek volt, utána pedig tisztességes futamot teljesített hibák nélkül. Jól kezelte a gumikat, és megérdemelte a 9. helyezést. Nagyon jól kezelte a futamot, hosszú etapot futott a lágy gumikon – ezeken is ért célba. Mindhárom újonc megérdemelten van itt. Fantasztikus munkát végeznek” – zárta gondolatát.