Az 1000. futam előtt: az F1-es paddock kedvenc futamai

Az 1000. világbajnoki versenyére készül a Forma–1. Az FIA az AUTO című hivatalos magazinjában ennek apropóján a boxutca híres személyiségeit kérdezte arról, nekik melyik volt a kedvencük az eddigi 999. futamból.

Fotó: XPB

Jean Todt, az FIA elnöke, a Ferrari korábbi csapatfőnöke: Japán Nagydíj, 2000


„Gyakran kérdeznek arról, melyik volt a kedvenc versenyem, és mindig ugyanaz a válaszom: Japán, 2000. Aznap, október 8-án Szuzukában Michael Schumacher megszerezte a harmadik világbajnoki címét, az elsőt a Ferrarival, a csapattal, amelyet hét éve vezettem már. Amikor Michael ment föl a lépcsőn, ami a dobogóhoz vezetett, azt mondtam neki, ettől a pillanattól kezdve a mi versenyzői életünk már sosem lesz ugyanolyan. És valóban így is lett, szerencsére, hiszen további nagy versenyek következtek, amikre érdemes emlékezni. De Szuzuka 2000-ben még így is az első számú számomra.”



Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke: Osztrák Nagydíj, 2014


„Sok F1-es verseny eszembe jut különböző okokból, de amelyikről a legszebb emlékeket őrzöm, az a 2014-es Osztrák Nagydíj. Egyfelől ez az én hazai versenyem, és ez volt az első éve a Forma–1-nek Ausztriában 2003 után, hála Dietrich Mateschitz munkájának és víziójának. Mindig különleges érzés a saját hazádban versenyezni. Érzelmes, érzed az elvárásokat, és nagyon szeretnél jól teljesíteni a saját közönséged előtt. Összességében jó érzés, és én nagyon szeretek Spielbergben versenyezni.”


„Másfelől a pálya is jó érzéseket kelt bennem. Szép emlékeim vannak az ausztriai időszakomról, főleg az Österreichringről. Amikor fiatalabb voltam, együtt dolgoztam egy oktatóval, a Walter Lechner Versenyzőiskolánál a spielbergi pályán, és nagyon sokat tanultam a versenyzésről és az életről a Walterrel való munka során. Számomra ez olyan volt, mint egy egyetem. Eléggé egyszerű módon éltem akkoriban: egy parasztházban laktam a pálya mellett, a családjukkal, és fantasztikusak voltak. Csak tejjel és kenyérrel etettek, esténként olyan érzés volt, mintha az ő gyerekük lennék. Imádtam, mert akkoriban kezdtem felismerni, hogy az álmom, hogy versenyző legyek.”


„Ami 2014-et illeti, nem sikerült jól az időmérőnk, Nico (Rosberg) harmadik, Lewis (Hamilton) pedig csak kilencedik lett. De nagyszerű versenyünk volt. Lewis az első körben feljött negyediknek, és onnantól mindketten meneteltek előre. Kettős győzelmet arattunk, Nico volt elöl, Lewis mögötte, de a hab a tortán számomra az volt, hogy Valtteri (Bottas) megszerezte az első dobogós helyezését azon a hétvégén a Williamsszel, amely az én csapatom volt, mielőtt a Mercedeshez kerültem volna. És Felipe (Massa) lett a negyedik. Úgy éreztem, az egész dobogóhoz különleges kapocs fűz. Összességében az egy hihetetlen verseny volt.”




A 2014-es spielbergi dobogó (Fotó: XPB) A 2014-es spielbergi dobogó (Fotó: XPB)



Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke: Brit Nagydíj, 1986


„Az 1986-os Brit Nagydíj volt a legelső, amire kimentem. Később a Forma–3-ban versenyeztem a Brit Nagydíj hétvégéjén, 1992-ben, amikor Nigel Mansell a csúcson volt, és az is rendkívüli volt számomra. Miután a mostani pozíciómba kerültem, az első futamgyőzelmünket 2009-ban Kínában arattuk, az első bajnoki címünket Sebastian Vettellel pedig a következő évben Abu-Dzabiban. Ezek szintén csodálatosak voltak. Nagyon sok csodálatos pillanat volt, de ez mind az első versenyemig megy vissza, 1986-ig.”


„A kerítésen keresztül néztem. Ez a Williams-Piquet-Mansell-korszak volt, én pedig egy becsvágyó 12 éves gokartos voltam, aki számára ők óriások voltak, gladiátorok, a sportág akkori hősei. Fergeteges volt már a nagy turbóautók ereje és energiája is. Nagy Nigel Mansell-szurkoló voltam, poszterek voltak róla a falamon odahaza. Minden futamot felvettem, és azokat nézegettem hétvégenként. Akkoriban még összefoglalókat is adtak a brit televízióban. Este, elég későn, ezért sosem engedték meg, hogy fennmaradjak megnézni, de a testvéremnek volt egy kis fekete-fehér tévéje a szobájában, így besurrantam, és mindent megnéztem, amit a verseny alatt nem mutattak.”


„De versenyre menni más élmény volt. Azoknak az autóknak a hangja hihetetlen volt. Emlékszem, 1990-ben is voltam egy versenyem, és a Ferrari V12 teljesen másképpen hangzott, érezni lehetett, hogy V8-as, vagy V10-es volt-e az autókban. A Woodcote-kanyarban voltam, és az erő elképesztő volt. Még ma is libabőrös leszek, amikor egy ’mindent bele’ futamot látok. Az ilyesmit megérzed.”



Ross Brawn, az F1 sportigazgatója: Brazil Nagydíj, 2009


„Szerencsésnek tartom magam, hogy az életemnek szinte a teljes munkával töltött szakaszát a Forma–1-ben töltöttem különböző szerepkörökben. Tény, hogy csak egy pozíció nem volt meg: a versenyzői! Sok nagyszerű verseny van, amely szép emlékeket idéz bennem, és nehéz kiválasztani csak egyet. Az elméleti listámon nyilván azok szerepelnek, amelyeken világbajnokok lettünk Michael Schumacherre, vagy a 2009-es verseny, amelyen Jenson Button és a nevemet viselő csapat  nyert bajnoki címet. De ezeken kívül is van még pár.”


„Amikor 2013 végén távoztam a Mercedestől, azt hittem, az életem ezen fejezete lezárult, de aztán lehetőségem nyílt a visszatérésre, valamint hogy más minőségben segítsek az általam szeretett sportágnak, egy különleges időszakban. Ma már nem hajszolom olyan megszállottan a győzelmet, mint korábban. Ennek helyét az a cél vette át, hogy hozzájáruljak a Forma–1 jövőjének alakításához. Lehetőségünk nyílt arra, hogy új útra vigyük a sportágat a látványosság szempontjából. Elképesztő történelme van, ami tovább él, és az ezredik futam is ennek a szimbóluma.”




Jenson Button és Ross Brawn együtt ünneplik 2009-es bajnoki győzelmüket (Fotó: xpbimages.com) Jenson Button és Ross Brawn együtt ünneplik 2009-es bajnoki győzelmüket (Fotó: XPB)



Mauro Forghieri, a Ferrari korábbi főtervezője: Monacói Nagydíj, 1962 és 1981


„Az én F1-es életem a sportág egy történelmi pillanatával egy időben kezdődött. Az első nagydíjam Ferrari-mérnökként Monacóban volt, 1962-ben, és ekkor debütált az első farmotoros együléses autó, amit Maranellóban gyártottak, a Dino 246-os. Akkoriban nem tudtam még, hogy mit tartogat a jövő, és arról álmodoztam, hogy Amerikában fogok dolgozni. De Enzo Ferrari megváltoztatta az életemet, amikor 1961. október 31-én megbízott a teljes versenyrészleg és a kutatórészleg irányításával. Huszonat voltam, és sosem hagytam el Maranellót, a nehéz időket is átéltem, néha tragikusakat, de általában csak izgalmasakat.”


„El kell ismernem, mindig is a Forma–1-et preferáltam a prototípus sportautó-versenyzéssel szemben, mert az szoros, agresszív kerék a kerék elleni csatákat hozott, szemben a hosszútávú versenyzés csatáival. Hogyan felejthetném például el, amikor Gilles Villeneuve megtisztelte a Ferrarit az 1981-ben Monacóban aratott első turbómotoros győzelmével? Az a pillanat a színtiszta boldogságé volt, amit aztán követett egy nagyszerű győzelem Jaramában, Spanyolországban. Ez volt a két legemlékezetesebb sikerünk a sok közül.”


„Még ma is nézem a Forma–1-et. Jól tették, hogy hibridmotorokra váltottak, de szeretnék több igazi előzést látni, és ez csak egy módon elérhető: ha megszabadulnak a DRS-től, csökkentik az aerodinamikai leszorítóerőt, és olyan területre helyezik a hangsúlyt, ami a kerekek közötti részen belül van. Így nem lenne annyi turbulencia, és annyi akadálya sem lenne az előzéseknek. A motorra vonatkozó szabályokból is sokat eltörölnék, hogy nagyobb tér jusson a képzeletnek. Az ’élni és élni hagyni’ elvre és a virágzás erejére építenék inkább, mint a hibriderőre.”



Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője: Német Nagydíj, 1994 és 1995


„Sok versenyt választhatnék. Apám minden Forma–1-es versenyt megnézett, így én is követtem őt, és néztem őket a tévében, még az estieket is. Legalábbis próbáltam, amikor éppen nem aludtam el… Az első verseny, amire emlékszem, hogy láttam, Ayrton Senna első győzelme volt Brazíliában. Talán 1991-ben volt. Annyira kimerült, mert elveszítette a váltója pár fokozatát, hogy még a trófeát sem tudta fölemelni. De akkor még csak hároméves voltam, szóval ezek csak inkább emlékképek.”


„Később amiknek már igazi jelentőségük is volt számomra, azok a versenyek voltak, amelyeken ott voltam Michael Schumacher benettonos korszakában, amikor Hockenheimben versenyzett, a teltházas stadionrész előtt, mindenütt német zászlókkal. Elképesztőek voltak számomra ezek a futamok. Később aztán magam is versenyezni kezdtem, és nyilván sok futamot néztem, de az utóbbi években már nem, mivel magam is részt vettem rajtuk!”




Michael Schumacher és az  1995-ös Benetton (Fotó: Michael-schumacher.de) Michael Schumacher és az 1995-ös Benetton (Fotó: Michael-schumacher.de)



Alain Prost, négyszeres világbajnok versenyző: Argentin Nagydíj, 1980


„Képtelenség egyetlen futamot kiválasztani, mondván, hogy az volt a legmeghatározóbb, így aztán én az első versenyemhez térek vissza, az 1980-as Argentin Nagydíjhoz. Hihetetlen versenyzőink voltak, amikor debütáltam: Clay Regazzoni, Emerson Fittipaldi, Carlos Reutemann, Alan Jones, Gilles Villeneuve, Jody Scheckter. El szem hinné az ember, milyenek voltak ezek a fickók, karizmatikus karakterek, igazi személyiségek. A csapatok kisebbek voltak, alumíniumból készült a karosszéria, és sajnos sok volt a baleset. Manapság talán ebben különbözünk: a versenyzők sokkal fiatalabban kezdik, az autók is mások, és a kockázat is kisebb.”


„Amikor én Alan Jonesszal vagy Carlos Reutemann-nal találkoztam az első versenyemen, szinte megöleltek, és láttad a szemükben, hogy azt mondják: még itt vagyunk, megmenekültünk. Fantasztikus idők voltak, de túléltük őket, és erre fontos emlékezni.”


„Az első versenyem nagyon furcsa volt. Nagyon meleg volt, az aszfalt teljesen feltöredezett. A versenyigazgató, Juan Manuel Fangio volt. Ott voltunk a versenyzői eligazításon, és azt sem tudtuk, egyáltalán versenyezhetünk-e. Emlékszem, Fangio azt mondta: ’Rendben, fiúk, csak egy megoldás van: lassan kell mennetek!’ Mindenki nevetett – ennyire laza volt minden. És tényleg ilyenek voltak ezek a fickók. Sosem felejtetted el ezt, főleg nem egy olyan időszakban, amikor szinte minden versenyen voltak balesetek. Hihetetlen idők voltak.”


„Ami a jövőt illeti, nehéz jósolni. Mostanság nagyon domináns a technológia. Ez a nagy motorgyártók számára fantasztikus, és egyre szorosabb kapocs van a társadalom és a versengés között. Ha a sportág irányairól beszélünk, véleményem szerint az F1-nek több ötletesség kell, több a meglepetés, több stratégiai lehetőség, és emberibbé kell tennünk a sportágat, ki kell emelnünk az emberi oldalt, melyre most talán kevésbé figyelünk a technológia miatt. Természetesen szükség van a rendkívüli mérnöki oldalra is, de meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt. A Forma–1 így sokkal érthetőbbé válna a kívülállók számára.”