Hamiltont nem hatja meg az F1 1000. versenye

Lewis Hamiltont nem kapta el az 1000. futam ünnepi hangulata, és azt sem bánja, hogy nem hazai közönség előtt rendezik a mérföldkövet jelentő versenyt.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Minden az 1000-es szám körül forog ezen a hétvégén Sanghajban, ahol a Forma–1-es világbajnokság ezredik versenye fog elrajtolni vasárnap. A sportág résztvevőit már egy ideje az F1-gyel kapcsolatos első vagy kedvenc emlékeikről faggatják, gőzerővel megy a nosztalgiázás, ám az elért négyjegyű szám nem mindenkit hat meg.


A címvédő Lewis Hamilton elárulta, ő nem tekint rendkívüli hétvégeként a mostanira. „Én nem vagyok oda a születésnapokért, az évfordulókért és az ehhez hasonló különleges napokért. Számomra ez a verseny semmiben sem különbözik a többitől. Azért vagyok itt, hogy elvégezzem a feladatom, és csakis egy feladatom van: nyerni. Nem számít, hogy ez az ezredik, a kétezredik vagy a tízezredik verseny, számomra ezek jelentéktelen számok” – nyilatkozta az ötszörös világbajnok.


Talán másképp gondolná, ha megvalósult volna az F1 vezetőinek tavalyi kósza ötlete, és az 1950-es legelső versenynek otthont adó silverstone-i pályán rendezték volna az 1000. futamot. Ezt a Liberty Media végül azért vetette el, mert áprilisban jó eséllyel eső nehezítette volna a hétvégét, és az 1990-es évek végén, valamint a 2000-es évek elején már láthattuk, ez milyen kaotikus dagonyázásba torkollhat a pálya körüli parkolóhelyeken…




Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)


Hamilton már csak ezért sem bánja, hogy most nem a hazai versenyére készül. „Örülök, hogy most nem Silverstone-ban vagyunk, mert az időjárás nem valami nagyszerű odahaza. Jó a silverstone-i verseny ott, ahol most van. Nem tudom, hogy miért pont Wimbledon idején van, talán nem a legjobb az időzítés ilyen tekintetben, de az időjárás az utóbbi években jó volt Silverstone-ban, és ez jó a szurkolók számára” – vélekedett.


Az 1000. verseny angliai rendezése bizonyos szempontból azért mégsem lett volna hátrány. Kínában az eseménynek többek között azért sem sikerült még nagyobb feneket keríteni, mert a távolság, a logisztikai és a vámmal kapcsolatos nehézségek miatt nehéz lett volna veterán F1-es gépek hadát Sanghajba szállítani. Bár az F1 szeretett volna történelmi masinák felvonultatásával parádézni, ebből végül csak annyi valósult meg, hogy Damon Hill megtett pár kört apja, Graham Hill monacói utolsó győzelmét hozó 1969-es Lotusával.


Az ünnepi hangulat egyébként az időmérő másik két top 3-as helyezettjét sem fogta meg annyira. A pole-szerző Valtteri Bottast nem érdekli, milyen mérföldkő az előttük álló verseny. „Én itt csak a saját és a csapat munkájára összpontosítok, hogy a lehető legjobb módon végezzük el. Végső soron ezek csak számok, de elég nagy számról van szó, ezért gratulálok az F1-nek.


Sebastian Vettel hozzátette: „Nos, nem rajtunk múlik ez. Kicsit színesebb a mostani a többi versenynél, de az autóban ülve és az eredmény szempontjából nincs különbség.


Azt azért bizonyára egyikük sem bánná, ha ő vonulhatna be az F1 történetébe az 1000. verseny győzteseként...