Musorujsag
Élő Eredmények

„A szombat legrosszabbjából” a vasárnap legjobbja lett Albon

„A szombat legrosszabbjából” a vasárnap legjobbja lett Albon

Sky Sports, Autosport, Formula1
Formába hozta a szombati nagy bukása Alexander Albont, aki antihősből vasárnap a boxutcából rajtolva lett a Kínai Nagydíj hőse.

A verseny legjobbjának választotta Alexander Albont a közönség a Kínai Nagydíjon, és abszurd módon ezt egy szombati nagy hibával alapozta meg. Az időmérő edzést azért kellett kihagynia egy nappal korábban, mert a szombat délelőtti harmadik szabadedzésen túl becsvágyó volt, egyik körének végén túlfeszítette a húrt, és az utolsó kanyarból kigyorsítva nagyot csattant a célegyenes eleji falon.

Teljesen összetörte az autóját, motorcserét kellett végrehajtani nála aminek később még biztosan fogja nyögni a következményét, vasárnap pedig a boxutcából kellett nekivágnia a versenynek. Szégyellte is magát a történtek után, „buta hibát” emlegetett, aminek szerinte még úgy sem szabadott volna megtörténnie, hogy a mezőny legrutintalanabb tagjának számít.

Franz Tost csapatfőnök már akkor lazán vette a dolgot, és rutinos tehetséggondozóként megállapította: ez egy kiváló lehetőség Albon számára a tanuláshoz.

A félig brit, félig thaiföldi tehetség pedig jó diáknak bizonyult. Huszadikként vágott neki a versenynek, a szabadon választók közül csak kevesek által preferált lágy gumin, melynek tapadásfölényét már a verseny elején előzésekben kamatoztatta, és amit mindenkinél tovább használt az első etapján. Albon alternatív, egykiállásos taktikájával tíz helyet javítva egészen a 10. pozícióig kapaszkodott föl, és ponttal zárta a szombaton még rémálomnak tűnő hétvégéjét.

Alexander Albon (Fotó: XPB) Alexander Albon (Fotó: XPB)

Nem is tudta visszatartani a mosolyát a futam után. „Az edzőm szólt, hogy engem választottak a verseny emberének. Csak annyit mondtam, rendben… Őszintén, az autóban ülve fogalmad sincs, hogy mi történik, én csak vezettem. Mondták, hogy tizedik vagyok, de Grosjean érkezik mögöttem, ezért védekeznem kell. Nem éreztem úgy, hogy ez elképesztő versenyzés volt. Rendben, utolsóként rajtoltam, de nem volt ez őrületes verseny. De boldog vagyok, hogy én lettem a futam embere. Vasárnap én voltam a nap legrosszabbja, így most jó volt ilyen erősen visszavágni” – nyilatkozta a Toro Rosso versenyzője.

Könnyű versenye éppen nem volt. Azzal, hogy a legproblémásabb gumin rajtolt és csak egyszer állt ki, folyamatosan ügyelnie kellett az abroncsokra. Az eredeti tervük nem ez volt. „Az volt a tervünk, hogy kétszer használok lágy gumit, mert olyan sok friss szett lágy gumink volt. Amikor kimentünk, tudatosult bennünk, hogy az előttünk haladóknak sokkal hosszabb etapra lesz szükségük (az egy kiállás miatt – a szerk.). De nem csúszkáltam annyira, mint ők, ráadásul puhább gumin is voltam, és ekkor azt gondoltam: várjunk csak, itt lehet keresnivalónk” – mesélte.

Aztán várt rá egy igen hosszú etap a kemény gumin. „Váltottunk, és megkérdezték, meg tudom-e csinálni. Mondtam, hogy: »Ööö… igen, éppen csak…«” – nevetett, majd később elárulta, a Forma–2-es tapasztalatai sokat segítettek neki, hiszen ott már számos gumikezelési trükköt elsajátított a Pirellikkel.

A kemény gumija elmondása szerint 10 körrel a vége előtt teljesen elfogyott, és a helyzetét csak bonyolította, hogy folyamatosan lekörözték, vagyis autók haladtak előtte. „Legalább három kanyart töltesz mögöttük, és a gumik már eleve tönkrementek. A végén kissé ideges voltam. Romainnak jó volt a tempója a végén, és meglepődtem, mert tudtam, hogy el fog kapni. A csapat azt mondta, négy körön keresztül a sarkamban lesz, de engem követve túlhevültek a gumijai, és a korábbi előzéseimből tudtam, hogy kemény dió leszek számára. A kék zászlókkal pedig volt némi szerencsém is.”

A Toro Rosso csapata (Fotó: Toro Rosso) A Toro Rosso csapata (Fotó: Toro Rosso)

„Végig tudtuk, hogy nehéz lesz, de megpróbáltuk. Az utolsó körök idegőrlőek voltak, de boldog vagyok az eredmény miatt, főleg a harmadik edzés után. Akkor kissé csalódott voltam, mert érdemes lettem volna arra, hogy a Q3-ba kerüljek az időmérőn. Úgy éreztem, egy nagy lehetőséget szalasztottam el, mert az autó egész hétvégén nagyon jó volt.  A szombat után kissé magam alatt voltam, de a fiúk elképesztő munkát végeztek az autó felkészítésével, és tudtam, hogy elég jó lehet a kocsi a pontszerzéshez. Ez az eredmény most nekik szól” – mondott köszönetet szerelőinek az újonc.

Rajta nem múlt, a rossz kezdés után sikerült emlékezetessé tennie a Toro Rosso történetének 250. versenyét.

Borítókép: Alexander Albon (Fotó: XPB)

További tartalmak