Pérez tökéletes futama

A Racing Point mexikói versenyzője, Sergio Pérez úgy érzi, tökéletes futamot teljesített Kínában, ezért sikerült idei legjobb eredményét – egy nyolcadik helyezést – szállítva a pontszerzők között zárnia.

Sergio Pérez (Fotó: XPB)

Pérez nem tudta beverekedni magát az időmérő utolsó szakaszába (csak a tizenkettedik helyről vághatott neki a futamnak), a rajtnál azonban máris javított helyzetén, hiszen számos pozíciót nyert jó indulásával, később pedig stabilan futotta a jó köröket a legjobb 10 között tartva magát. Végül nyolcadikként ért célba, saját és a csapatai idei legjobb eredményét szerezve.


„A rajt óriási volt” – lelkendezett. „Láttam egy rést, és kihasználtam a kínálkozó lehetőséget, ezzel pedig sikerült elég sok pozíciót nyernem” – tette hozzá a tapasztalt versenyző, aki a hétvége előtt többször elmondta, csapata még nem a várt szinten teljesít.




Sergio Pérez (Fotó: XPB) Sergio Pérez (Fotó: XPB)


Ezzel kapcsolatban továbbra is igyekszik óvatos maradni, a mai futamon nyújtott jó eredmény viszont érzése szerint rámutat arra, mit érhetnek el, ha sikerül mindent összerakni, és mindenből kihozni a legjobbat. „Nagyon örülök ennek az eredménynek. Pontosan így kell dolgoznunk addig, amíg az autónk nem a várt szinten teljesít” – hangsúlyozta.


„Ki kell állnunk a többiek ellen, és meg kell próbálni jobban teljesítenünk, ahogyan azt ma szerintem meg is tettük. Ma nagyon jól dolgoztunk, ott volt az a csodálatos első kör, aztán pedig jól kezeltük a gumikat is. Szerintem ez egy tökéletes futam volt” – magyarázta.


A futam során végig hadakoznia kellett a gyorsabb középmezőnybeli riválisokkal, akik közül csak Daniel Ricciardo végzett előtte a Renault-val, az előnye azonban az ausztrálnak is csak két másodperc volt. „Elég nagy nyomás voltam a gyorsabb autók miatt, mint például Kimi Räikkönené. Ricciardóhoz közel voltam, néha szoros volt a csata, de szerintem nagyon jól kezelte a gumikat. Amikor megközelítettem, mindig el tudott húzni” – fogalmazott.




Sergio Pérez (Fotó: XPB) Sergio Pérez (Fotó: XPB)