Amíg nem érti meg az autóját, nem fog előrébb jutni a Ferrari?

Nem hiszi Sebastian Vettel, hogy alapvető probléma lenne az idei géppel, a következő hónapok fejlesztési iránya szempontjából mégis kulcsfontosságúnak tartja ezeket a heteket.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Ahogyan idei harmadik kettős győzelme után a Mercedes rámutatott, 2019-ben eddig a „helyzetkihasználás” határozta meg a bajnoki küzdelmet. Miközben ők még a gyenge hétvégéjükön (Bahrein) is hozták a tőlük telhető maximumot (némi szerencsével annál is többet), addig a Ferrari idénye eddig az alulteljesítésről és az emiatt érzett tanácstalanságról szólt. Bár Bahreinben valóban a Scuderia volt fölényben, egyik versenyzőjük, Sebastian Vettel még ott is elveszettnek tűnt a beállítások és a vezethetőség kérdésében, és hiába jöttek rá bizonyos dolgokra a futamot követő teszten, a kínai hétvégéjük megint csak azt igazolta, hogy problémás az autójuk.


„Nem tiszta még a kép. Át kell néznünk az adatokat. A legfontosabb, hogy most visszatérjünk Maranellóba, átnézzük az adatokat, és felkészülten térjünk vissza Bakuban” – felelte Mattia Binotto, amikor arról kérdezték, tudják-e már, hogy miért nem kerültek közelebb a Mercedeshez Kínában. „Kétség sem fér hozzá, hogy nem volt elég gyors az autónk. A Mercedes kezdettől fogva nagyon jó volt, már pénteken, aztán az időmérőn is, és a versenyen újra ők voltak a leggyorsabbak. A helyzet hétvégéről hétvégére változik. Bahreinben mi voltunk a gyorsabbak, most fordult a helyzet. De nekünk a bajnokságot kell szem előtt tartanunk. Minden verseny más. A mi feladatunk, hogy a lehető leghatékonyabban fejlesszük az autót, és el kell érnünk, hogy mindig mi legyünk az élen” – ismételte korábbi szavait a csapatfőnök.


A harmadik helyével idén először dobogóra álló Sebastian Vettel elismerte, valóban túl lassúak voltak, ám az SF90-es autó kapcsán továbbra is csak ki nem használt potenciált emleget, nem alapvető hibát. „Nagyon jó volt az autónk, nem volt vele semmi gond, de még nem sikerült megfelelő helyzetbe hoznunk – főleg nálam nem. Nem vagyok még teljesen elégedett, ha ahhoz viszonyítok, hogyan kezdtünk. Voltak eltérő pályák, a körülmények is mások voltak, de kezd kirajzolódni egyfajta minta, és kezdjük megérteni, hogy mi hiányzik nekünk és nekem ahhoz, hogy mindent kihozzunk az autóból – különösen versenytávon.”


„Az elmúlt hetek és az előttünk álló pár hét különösen fontos lesz számunkra, hogy megértsük, mit kell tennünk a következő hónapokban. Nem voltunk ma olyan gyorsak, mint a Mercedes. És sajnálom azt is, hogy nem tudtuk megszerezni a harmadik-negyedik helyet, ami az optimális lett volna. Voltak szakaszai a versenynek, amikor jók voltunk, de voltak olyanok is, amikor gyengébbek, mint szerettünk volna” – mondta a kínai futam után.




Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Sebastian Vettel (Fotó: XPB)


Megkérdezték, mennyire ijeszti meg, hogy a Mercedes ennyire jól indította az évét. „Semmi sem sokkolt minket. Egyelőre azon van a hangsúly, hogy minden részletet összerakjunk. A Mercedesnek jó szériája volt az első három versenyen. Ausztráliában mi szenvedtünk a körülményekkel és talán a beállításokkal, de Bahreinben megtanultuk a leckét, és sokkal jobbak voltunk. Itt-ott még mindig vannak részei a versenynek, amikor túlságosan gyengék vagyunk, és ez ezen a hétvégén is bebizonyosodott.”


„Ami a motorunkat illeti, szerintem nagyon elégedettek lehetünk a helyzetünkkel. Erősnek tűnik. És összességében az autónk is működik, nincs vele semmi baj, csak a megfelelő tartományba kell hoznunk, és úgy kihozhatjuk belőle a teljesítményt, ami benne van. Charles Bahreinben erre jobban képes volt, mint én, de pillanatnyilag úgy tűnik, hogy nehéz megtalálni ezt, és egyelőre nem tudjuk fölvenni a versenyt a Mercedesszel” – ismerte el a négyszeres világbajnok.