Musorujsag
Élő Eredmények

„Átkozott McLaren” – pimasz újonc húzta föl Räikkönent

„Átkozott McLaren” – pimasz újonc húzta föl Räikkönent

Motorsport-Total, Autosport, Auto Motor und Sport
Egy pimasznak érzett lekörözött húzta fel Kimi Räikkönent a Kínai Nagydíj hajrájában, miközben csapatta azon idegeskedett, célba ér-e egyáltalán.

Sokáig nehéz volt eldönteni, Kimi Räikkönen vagy Alexander Albon-e a sanghaji verseny embere. Mindketten hátrébbról rajtoltak annál, amit az autójuk versenytempója indokolt volna, de mindketten látványos felzárkózásba kezdtek már az első körökben, és több előzést is bemutattak. Az Alfa Romeo versenyzője a 13. rajtkockából egy helyet jött föl a rajtnál, majd átverekedte magát a két Haason és Nico Hülkenbergen, a verseny közepéhez közelítve a kiállása előtt pedig egy ideig még a hatodik helyen is állt.

A 25. körben megejtett kerékcseréje után Kevin Magnussennel vívott kőkemény csatát, és hideg gumija ellenére is megelőzte a dánt, majd újra lehagyta Romain Grosjeant is, és a 9. helyen haladva úgy tűnt, minden esélye megvan az 5 körrel régebbi gumikon haladó Sergio Pérez, valamint a 7. pozícióban 7 körrel korábban szervizelő Daniel Ricciardo utolérésére a hajrában. DRS-távolságon belül is került a Racing Point versenyzőjéhez, ám előznie végül nem sikerült, így be kellett érnie a 9. hellyel.

A nagy hajrá és a várt előzések végül elmaradtak, és ez a két hiányzó hely két hiányzó százalékot eredményezett: ennyivel maradt le Räikkönen a szurkolók szavazásán a voksok 17,7%-át kapó Albontól és arról, hogy ő legyen a verseny embere.

Kimi Räikkönen támadja Kevin Magnussent (Fotó: MTI/EPA) Kimi Räikkönen támadja Kevin Magnussent (Fotó: MTI/EPA)

Räikkönen gumiproblémákkal magyarázta a reméltnél szürkébb végjátékot. „Legalább szereztünk pár pontot, és ez mindenképpen jobb, mint a szombati eredményünk. Az autó vezethetősége jó volt, de a végén lehűltek az első gumik. A gumikopás remek volt, de túl hidegek lettek, nem volt tapadásuk, és emiatt már nem tudtam igazán nyomni. Kár ezért, mert úgy éreztem, könnyedén elkaphattam volna a többi autót, de a végén nem sikerült” – nyilatkozta a „Jégember”.

„Az átkozott McLaren velem akar versenyezni!”

A futam után nyugodtnak tűnt, pedig a verseny alatt még tombolt a rádióban. A mezőny legfiatalabb tagja, Lando Norris miatt szakadt el nála a cérna, aki a 34. körben ejtette meg a második kiállását, és a Ricciardo, Pérez, Räikkönen bolyba tért vissza, éppen a finn elé – de már körhátrányban. A britet csapata már a boxutcából való kihajtáskor figyelmeztette, hogy forgalomba érkezik, ezért számítson a kék zászlóra, ám egyben azt is közölte vele, hogy ha friss gumija miatt gyorsabbnak bizonyul náluk, ne udvariaskodjon, vegye vissza a körét. „Rendben, Lando, a kék zászló miatt el kell engednünk Räikkönent. De ha utána gyorsabb leszel, akkor visszavehetjük” – mondta a mérnök Norrisnak.

Visszatérése után el is engedte 2007 bajnokát, ám ezt követően nem szakadt le róla, és ez felbosszantotta Räikkönent. Norris a 39. körben a hosszú egyenes végén visszaelőzte az Alfát, amire vezetője dühödten reagált: „Ez az átkozott McLaren most velem akar versenyezni! Ez egy vicc!” – kiabálta a rádióba. Mérnöke próbálta megnyugtatni, jelezve, hogy a lekörözöttnek joga van ehhez, ha gyorsabb. „Igen, de csak feltart. Azt megértem, hogy elmegy, ha sokkal gyorsabb, de nem az!”

Kimi Räikkönen nem repesett attól, hogy 20 évvel fiatalabb ellenfele pimaszkodni mert vele... (Fotó: XPB) Kimi Räikkönen nem repesett attól, hogy 20 évvel fiatalabb ellenfele pimaszkodni mert vele… (Fotó: XPB)

Mérnöke erre azzal próbálta lehűteni őt, hogy Norris azóta már megkapta az újabb kék zászlót. „Egész idő alatt kék zászlót kap, és éppen ez a probléma” – felelte Räikkönen.

Norris mindezek után fel tudott zárkózni Pérezre is, ám őt már nem tudta megelőzni. A 42. körben, vagyis három fordulóval Räikkönen megelőzése után a McLaren közölte vele: „Üzenet a versenyirányítástól: ha meg  tudjuk előzni Pérezt ebben a körben, akkor figyelmen kívül hagyhatjuk a kék zászlót. Máskülönben muszáj lesz visszaadnunk a helyet Kiminek.”

Erre végül sor is került, Norris ráadásul nem sokkal később kiállt a versenyből…

Keresztbe tett ujjak, keresztbe tevő gumidarabkák…

Miközben Räikkönen idegein a pimasz újonc táncolt, csapata azon aggódott, hogy célba ér-e a versenyzője egyáltalán. Az Alfa Romeót a hétvégén Antonio Giovinazzinál több műszaki probléma hátráltatta. Az olasz motorjának egyik hengere az időmérő edzésen ugyanúgy megállt, mint két héttel korábban Charles Leclerc-nél a Ferrariban. A csapat erre reagálva nála kicserélte a központi elektronikát, ám Räikkönen autójában továbbra is a kérdőjeles példány üzemelt.

Frédéric Vasseur csapatfőnök elárulta, egyáltalán nem vették biztosra, hogy Räikkönen teljesíteni tudja a versenytávot. „Keresztbe tett ujjakkal szorítottam a boxfalon. Nem volt könnyű így nyomogatni a gombokat…” – viccelődött már megkönnyebbülve. „Összességében jó vasárnap volt ez számunkra, szépen összeszedtük magunkat az időmérő után. Fontos, hogy minden versenyen pontokat gyűjtsünk. Jól tudjuk, hogy ha a legjobbak akarunk lenni a középmezőnyben, ahhoz kiegyensúlyozottnak kell lennünk minden versenyen, és pontokat kel szereznünk minden alkalommal.”

Az Alfa Romeo eddig elégedett lehet a stabilan pontszerző Kimi Räikkönennel (Fotó: XPB) Az Alfa Romeo eddig elégedett lehet a stabilan pontszerző Kimi Räikkönennel (Fotó: XPB)

Räikkönennek hála ez eddig remekül megy. Pierre Gasly ugyan egy ponttal megelőzte őt, a három élcsapat versenyzői mögött továbbra is ő áll a 7. helyen. Négy egységgel áll Lando Norris és Kevin Magnussen előtt. „Gyűjtögeti a pontokat, még akkor is, ha a tizenharmadik helyről rajtol” – dicsérte meg főnöke.

Végül az is kiderült, mi idézte elő a hirtelen jött gumilehűlést: gumitörmelékek szorultak az első szárnyába, így leszorítóerőt veszített. „Kicsit csalódott volt, hogy nem tudta utolérni Ricciardót és Pérezt a végén, de ez jó jel. A tempónk megvolt, és szerintem el tudta volna kapni őket, csak tíz körrel a vége előtt volt egy kis sérülésünk, és az első gumik is lehűltek. Ez főleg amiatt volt, hogy vesztettünk a leszorítóerőből” – magyarázta Vasseur.

Antonio Giovinazzi eközben továbbra is adós az első pontszerzésével. Kínában a 15. helyen zárt azok után, hogy az utolsó sorból kellett indulnia, és nem tudott megfelelően felkészülni a versenyre. „A kínai nem az én hétvégém volt. Eleve nehéz volt, de a versenyen hiába próbálkoztam más stratégiával, mint a többiek, ez nem vált be. Ez van, már mennék Bakuba” – nyilatkozta a futamát lágy gumin kezdő, két kiállással teljesítő olasz csalódottan.

Borítókép: Kimi Räikkönen (Fotó: MTI/EPA)

További tartalmak