Musorujsag
Élő Eredmények

Monzának 60 millió euróra lenne szüksége – sürgősen!

Monzának 60 millió euróra lenne szüksége – sürgősen!

Motorsport
Monzának 60 millió euróra lenne szüksége a Forma–1-es szerződés meghosszabbításához és a pálya átfogó modernizációjához, amit a létesítmény 100. évfordulójára el szeretnének készíteni – jelentette ki az olasz autóklub elnöke.

A legendás versenyhelyszín tulajdonosai tavaly év végén hintették el, a pálya fennállásának századik évfordulójára (vagyis 2022-re) jelentős átalakítást terveznek, ami a hírek szerint a nyomvonal megváltoztatását is magában foglalja: állítólag a felújítást követően eltűnne az egyik sikán a vonalvezetésből.

Ez több F1-es szurkolót is izgalomba hozott, ám van egy „kis” probléma: Monza szerződése 2019 végén lejár, és egyelőre nem hosszabbították meg azt, tehát kérdéses, visszatér-e a királykategória a legendás helyszínre.

Fotó: XPB Fotó: XPB

A szervezők természetesen mindent megtesznek a hosszabbításért (a felújítást is részben azért vették tervbe), viszont komoly pénzekre van szükségük. A modernizációhoz az előzetes kalkulációk szerint 100 millió euróra lesz szükség, ebből pedig 60 milliót „sürgősen” elő kellene teremteniük – árulta el az olasz autóklub első embere, Angelo Sticchi Damiani.

„A klub forrásait kimeríti a rendezési díj fizetése, az egyre sürgősebbé váló felújítás finanszírozására tehát nincs pénzünk” – kezdte. „A pályánk öreg, lassan 100 éves lesz. A legjobb módja az ünneplésnek az lenne, ha megfelelően felújítanánk, hogy minden előírásnak megfeleljen. Döntő fontosságú lenne, ha mondjuk ehhez a felújításhoz pénzügyi segítséget nyújtana. A lombardiai régió segítségével megtalálhatjuk az egyensúlyt, ami a szerződés megújításához kell” – tette hozzá.

Ami a Liberty Mediával folytatott tárgyalásokat illeti, a szakember elismerte, nehéz egyeztetések várnak a felekre – elsősorban a korábbi megegyezések „öröksége” miatt. „Egy szűk mozgásterű és komplikált egyeztetésen vagyunk túl, ami túl sok előnytelen és költséges megállapodást örökölt a korábbi megegyezésektől. Ezek főleg a szervezéssel kapcsolatosak. Az új szerződés viszont fontos lenne a felújítások miatt is” – zárta gondolatát.

Fotó: XPB Fotó: XPB
Borítókép: Szurkolók Monzában (Fotó: XPB)

További tartalmak