Musorujsag
Élő Eredmények

Jöhet a második kínai futam?

Jöhet a második kínai futam?

Motorsport
A Forma–1 vezetői a tervek szerint hat kínai város önkormányzatával is tárgyalóasztalhoz ülnek, hogy kiderüljön, megvalósítható lenne-e egy második királykategóriás futam az országban. Ennek egy újabb utcai pálya adhatna otthont…

Az utóbbi években többször fölmerült már, hogy a Liberty Media az Amerikai Egyesült Államok mellett Kínában is kettőre növelné az F1-es futamok számát. A sportág kereskedelmi igazgatója, Sean Bratches a Kínai Nagydíj helyszínén ismét megerősítette, örülnének, ha összejönne a terjeszkedés, és arról is beszélt, milyennek képzelik el a második viadalt.

Az utóbbi idők tendenciáját látva, és a Liberty felfogását ismerve nem meglepő, hogy az amerikaiak legszívesebben egy nagyváros utcáin rendezné a szóban forgó futamot. A hírek szerint az egyik jelölt mindenképpen Kína fővárosa, Peking lehet.

A Kínai Nagydíj rajtja (Fotó: MTI/EPA) A Kínai Nagydíj rajtja (Fotó: MTI/EPA)

„Nagyon érdekel bennünket egy utcai verseny lehetősége” – jelentette ki határozottan a szakember az AFP-nek nyilatkozva. „Nagyon szépen illeszkedne a tökéletesen megépített versenypálya mellé, ami itt fogad bennünket Sanghajban. A célunk az, hogy elvigyük a show-t az emberek közé” – folytatta az elmúlt időszakban oly sokszor hangoztatott mantrával.

A találkozókkal kapcsolatban elmondta, ezek egyelőre tapogatózó jellegűek, fel szeretnék ugyanis mérni, milyenek a lehetőségeik. „Az illetékesekkel már leszerveztük a tárgyalásokat, hogy felmérjük, melyik város rendezhetné a második futamot. Van lehetőség a növekedésre!” – hangsúlyozta.

A nagyvárosokban rendezett futamokkal kapcsolatban elmondta, ezekkel is az F1-et szeretnék népszerűsíteni, úgy ugyanis, hogy közelebb viszik hozzájuk, sokkal könnyebben megismertethetik és megszerettethetik a sportágat az emberekkel. „Ha szeretnénk, hogy ez a márka növekedjen, akkor meg kell mutatnunk, hogy miről is szól ez a sport valóban” – mondta.  

Chase Carey és Sean Bratches (Fotó: XPB) Chase Carey és Sean Bratches (Fotó: XPB)
Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak