Musorujsag
Élő Eredmények

Leclerc nem érzi magát áldozatnak, de a frusztrációja visszaüthet

Leclerc nem érzi magát áldozatnak, de a frusztrációja visszaüthet

Sky Sports, YouTube/Nico Rosberg, Speedweek
Két okból is bosszús volt Charles Leclerc a csapatutasítás miatt. Nem érzi magát áldozatnak, mégis van rá esély, hogy frusztráló szezon elébe néz…

A győzelmek helyett a csapatutasításokkal tartja magát a figyelem középpontjában a Ferrari 2019-ben. A három eddigi versenyhétvégéből háromszor adtak valamilyen parancsot Charles Leclerc-nek, és a legutóbbi kínai helycseréjük egyes vélemények szerint már túlment egy határon. A monacóit a futam elején kérték Sebastian Vettel elengedésére, azzal az indokkal, hogy a német jobban tartani tudja a tempót az élen elhúzó Mercedesekkel, mint ő, aki hamar leszakadt tőlük. Leclerc igazságtalannak érezte a döntést, és ezt többször jelezte is a rádiós üzeneteivel.

A futamot követően aztán leült a csapatával, és az információkat kielemezve átbeszélték a történteket, majd miután újra a sajtó elé állt, a versenyző már higgadtan közölte, megérti a boxfal döntését. „Igen, természetesen bosszús voltam. Az volt az érzésem, hogy mindketten támadni tudtunk. De pozíciót kellett cserélnünk, és Seb utána mégsem tudott elhúzni tőlem. A gumim állapota ettől romlani kezdett, és csak később tudtam újra rákapcsolni” – magyarázta Leclerc. „Két ok miatt voltam dühös. Az egyik, hogy Vettel nem tudott tőlem elhúzni, a másik, hogy mögötte haladva tönkrementek a gumik. De már megértem, miért tette ezt a Ferrari. Egyszerűen most nem nekem kedvezően alakultak a dolgok.”

Miközben sokan elnyomott áldozatként tekintenek most Leclerc-re, akit tehetsége ellenére visszafog és második számúnak tekint a Ferrari, ő maga nem érzi úgy, hogy versenyét Vettel kedvéért feláldozták volna. „Nem áldoztak föl engem, ezt én nem állítanám. Mi egy csapat vagyunk, és most megpróbáltuk csapatként elérni a legjobb eredményt” – utalt arra, hogy a Ferrarinak meg kellett tudnia, Vettel képes-e nála közelebb kerülni a Mercedesekhez.

Charles Leclerc és Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Charles Leclerc és Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Nico Rosberg ugyan egyetértett a vörösök döntésével, mely szerinte az akkori ismereteik alapján indokolt volt, versenyzői szemmel mégis úgy érzi, talán nem volt a legszerencsésebb a kivitelezés, hiszen adhattak volna Leclerc-nek több időt is annak bizonyítására, hogy nem lassabb a csapattársánál. „Ez a korai utasítás kemény volt. El kell fogadnia, mert előre szóltak neki, hogy időnként amolyan második számú lesz. De azért szigorúnak éreztem. Legalább adhattak volna neki több időt, hogy megmutassa, tud ennél gyorsabban is menni. Közölték vele, hogy vagy gyorsabban megy, vagy elengedi a csapattársát, de még egy kört sem kapott utána, és már jött az utasítás” – mondta Rosberg.

Leclerc az 5. kör végén 4,2 másodperces hátrányban volt a Mercedesektől, a 8. körben a lemaradása viszont már 5,7 másodpercre nőtt. Vettel már a rajttól kezdve stabilan ott autózott a szélárnyékában, folyamatosan használhatta a DRS-ét, és valóban úgy tűnt, hogy a másik Ferrari feltartja. A boxfal a 10. körben szólította föl Leclerc-t a tempó növelésére, ám körideje pár századdal romlott, a hátránya pedig stabilan tizedekkel növekedett. A következő kör elején aztán megkapta az utasítást, ám Vettel hiába előzött, az ő hátránya is egyre csak nőtt a Mercedesszel szemben, még nagyobb ütemben is, mint addig Leclerc-é, köszönhetően a többszöri elfékezésének is.

Bár a fiatal tehetség állítja, utólag megbékélt a helyzetével, a Sky Sports szakkommentátora, Martin Brundle szerint az ilyen momentumok ugyanúgy megmérgezhetik a hangulatot a Ferrarinál, mint egy versenyzők közti teljesen nyílt rivalizálás. „A hátrarendelése természetesen lealacsonyító és frusztráló volt a fiatal monacói számára, és főleg azok után aggasztó, hogy két héttel korábban az autó megbízhatatlansága fosztotta meg a dicsőséges győzelmétől. Nem kéne ártaniuk a hitelességének, és nem kéne a segítő képét festeni róla, mert ez pszichológiai szempontból és a hírneve szempontjából is káros lehet, és az ilyesmit nem könnyű visszafordítani” – véli az egykori versenyző.

Charles Leclerc (Fotó: MTI/EPA) Charles Leclerc (Fotó: MTI/EPA)

Brundle a közvetítése alatt már a helycserét megelőzően számított egy ilyen forgatókönyvre, és elismerte, ő maga ugyanúgy döntött volna, mint a Ferrari. „De miután megelőzte, Vettel nem tudott gyorsabb lenni, és folyamatosan el is fékezte magát. Ekkor vált világossá, hogy a Ferrarik csak a DRS-nek köszönhetően maradtak együtt.”

Bár Mattia Binotto célja az volt a házon belüli játékszabályok év eleji tisztásával, hogy elejét vegye a félreértéseknek és a vitáknak, Brundle szerint azzal, hogy az év ilyen korai szakaszában Vettelt részesítik előnyben, egy hosszabb távú problémát generáltak maguknak. „A Ferrari feltűnően nyílt és őszinte volt annak kapcsán, hogyan fognak viszonyulni a csapatsorrendhez idén, és hogy inkább a tapasztaltabb Vettel felé fognak húzni, amikor szükséges. Ennek célja az volt, hogy elkerüljék a korábbi években elkövetett hibákat és drámákat, melyek miatt sok kritikát kaptak és nagy nyomás nehezedett rájuk. De ez nem fogja hatástalanítani vagy megoldani a problémát, mert Leclerc nagyon is képes tartani a lépést Vettellel. Később kissé szarkasztikusan zárta a rádiós üzenetét: ’…ha akarjátok tudni”. Én arra számítok, hogy ő inkább lesz egy frusztrált Ferrari-versenyző, mint a tavalyi boldog Sauber-versenyző. És a Ferrarinak előbb vagy utóbb szembesülnie kell ezzel, ami nem lesz kellemes” – jósolta.

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: MTI/EPA)

További tartalmak