Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso hátat fordíthat a WEC-nek

Alonso hátat fordíthat a WEC-nek

Motorsport
Sajtóértesülések szerint nem folytatja sportautós pályafutását Fernando Alonso. Egy másik korábbi F1-es versenyző kaphatja a helyét a Toyotánál.

Még két verseny van hátra a hosszútávú sportautó-világbajnokság, a WEC 2018/19-es szuperszezonjából. Fernando Alonso már készül a spái 6 órás versenyre, amit a bajnoki kiírás zárásaként az idei Le Mans-i 24 órás viadal fog követni. A spanyol versenyző Sébastien Buemivel és Nakadzsima Kazukival alkot egy csapatot a Toyotán belül, ám jó esély van arra, hogy második közös 24 órásuk után a kétszeres F1-es bajnok távozzon.

A Motorsport úgy értesült, nincs esély arra, hogy Alonso a 2020/21-es szezonra is aláírjon a japán márkával. A németországi központú motorsportrészlegük szóvivője e hírt nem erősítette meg, ám jelezte: „Hamarosan lehet számítani bejelentésre a következő szezonra vonatkozó versenyzőfelállásunkról.”

Úgy tudni, Alonso távozása már olyannyira biztos, hogy az utódja is megvan. A tavaly a Toro Rosso F1-es csapatával versenyző, korábban a Porsche LMP1-es gárdájával két WEC-bajnoki címet és Le Mans-t nyerő Brendon Hartley válthatja a spanyolt.

E hír sejtetni engedi, Alonso más irányba orientálódik tovább a különböző kategóriák közötti kalandozása során. A WEC-sorozatot 2018-ban azért választotta, mert a tripla korona eléréséhez az F1-es monacói győzelme után szerette volna megnyerni a Le Mans-i 24 órás versenyt. A kategóriájában erre a kiírásra ellenfél nélkül maradt Toyota ideális lehetőséget kínált erre, és a siker össze is jött nekik, mi több, Buemivel és Nakadzsimával a WEC-bajnoki címre is eséllyel pályáznak.

A 8-as Toyota (Fotó: XPB) A 8-as Toyota (Fotó: XPB)

Alonso a közelmúltban jelezte, ötven-ötven százalék esélyt ad a sportautós folytatásra. Annak kapcsán voltak aggályai, hogy a szerződéshosszabbítással 2021-re is el kellene köteleznie magát, hiszen a szuperszezon lényege, hogy Le Mans-tól Le Mans-ig tart, vagyis átnyúlik az egyik évből a másikba. Hosszabb távon márpedig az a terve, hogy más sorozatokban és versenyeken is sikereket érjen el, és ha versenyképes ülést kaphat, akár a Forma–1-es visszatérés is lehetőség előtte.

2020-ra esélyesebb azonban az IndyCarban való szereplése. A McLaren e célra fölállított csapatával már idén májusban rajthoz áll az Indy 500-as versenyen, hogy megszerezze a tripla korona harmadik részét is, a wokingi csapat pedig jövőre akár teljes évadot is futhat az amerikai sorozatban.

A McLaren az F1-es Kínai Nagydíjon elismerte, már nem az a kérdés számukra, hogy indulnak-e az IndyCarban, sokkal inkább az, hogy mikor. „Nem is kérdés, hogy a McLaren részvényesei akarnak-e versenyezni az IndyCarban. Ez inkább a ’mikorról’ szól, nem a ’ha’-ról. Ha már 2020-ban belevágnánk, akkor idén nyáron meg kéne hoznunk az erről szóló döntést, hogy megfelelően fel tudjunk készülni. Nem zárunk ki semmit 2020-ra, és ha nyárig nem születik döntés, akkor 2021-ben vágunk bele” – nyilatkozta Zak Brown.

Fernando Alonso a Texas Motor Speedwayen (Fotó: NTT IndyCar Series) Fernando Alonso idei Indy 500-as autójával a Texas Motor Speedwayen (Fotó: NTT IndyCar Series)

Döntésüket leginkább az F1-es projektjük állása fogja befolyásolni. „Mi most a Forma–1-re fókuszálunk, és ez így is fog maradni. Én most zártam le az F1-es csapat vezetéségének átszervezését azzal, hogy James Key elkezdett technikai igazgatóként dolgozni, Andreas Seidl pedig ügyvezető igazgató lesz. Ennek előbb meg kellett történnie. Közben felállítottuk a hátteret az indianapolisi részvételhez, ami egy újabb lépés ebbe az irányba. Meggyőződésem, hogy az IndyCarban a helyünk, de előbb az kell, hogy elégedettek legyünk a Forma–1-es helyzetünkkel” – ecsetelte Brown.

Ő és a McLaren sportigazgatója, Gil de Ferran mostantól bevallottan hátrébb fognak lépni az F1-es csapattól. A brazil Kínában elárulta, mostantól az indianapolisi projektjükre helyezi át a hangsúlyt, miközben Seidl érkezésével már van kire bízni az F1-es istállót.

Kérdés, Alonsónak melyik oldalon szánnak szerepet közép- és hosszútávon, egyáltalán lesz-e közös folytatás. Brown a kérdésre, Alonso meghatározó alkotóeleme-e az Indy-tervüknek, nemmel felelt, és jelezte, nem egyemberes „show-ban” gondolkodnak, két autós csapatot akarnak. Hogy Alonso ennek része lesz-e, csakis rajta fog múlni és azon, milyen nagyratörő tervet eszel ki magának képességeinek további bizonyítására.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak