Russell: A Mercedes türelmesebb, mint a Red Bull

A gyártó támogatását élvező Williams-pilóta, George Russell úgy érzi, a Mercedes juniorprogramja emberségesebb, mint a Red Bullé, a csillagosok ugyanis türelmesebbek a fiatalokkal, mint a szigorú akadémiájáról ismert ellenfél.

George Russell (Fotó: XPB)

Russell a GP3-as és a Forma–2-es években is a Mercedes támogatását élvezte, majd az F1-be is az ő segítségükkel kóstolhatott bele, pályafutását pedig a címvédő egyik partnercsapatánál kezdhette. Ami a juniorprogramot illeti, örül, hogy a németek kötelékébe került, érzése szerint ugyanis náluk nyugodtabban fejlődhetett, mint a Red Bullnál.


Az alapján, amit eddig látott, a bikások programját szigorúbbnak és „véresebbnek” tartja, mint amilyen a Mercedesé. „Alex (Albon) most nagyon jó munkát végez. Mindenki tudja, mekkora nyomás van a Red Bukk juniorjainak a vállán, nekik mindig 120 százalékot kell nyújtaniuk” – kezdte.




George Russell (Fotó: XPB) George Russell (Fotó: XPB)


Az én helyzetem más. Én nem érzem a Mercedes felől érkező nyomást. Nem lesz nagy gond, ha egyszer nem teljesítek olyan jól. Amikor tavaly gyengén kezdtem az F2-es évet, és korábban a GP3-as szezont is, Toto (Wolff) csak annyit mondott, hogy ne aggódjak, mert ez még csak egy hétvége volt a szezonból, és győződjek meg róla, hogy legközelebb jobban is mehet majd” – emlékezett vissza.


„Fejmosásra számítottam, mielőtt bementem hozzá az irodába. Nem akarok hízelegni, de egészen egyszerűen a történtek bizonyítják, hogy milyen felfogással intézik ők a dolgaikat” – magyarázta, majd a Williams idei gyengélkedése kapcsán elmondta, ez semmit sem változtat felfogásán, és a már említett nyomáson, hiszen minden hétvégének úgy vág neki, hogy a legjobbat akarja kihozni magából és autójából. „Ugyanakkora a nyomás, mint az F2-ben volt, mert a cél is ugyanaz” – mondta.


Russell kijelentéséről az interjúban megnevezett Albon véleményét  is kikérték, aki a téma kapcsán kiemelte, mivel ő is hozzászokott már a nyomáshoz, nem érzi, hogy Red Bull juniorként sokkal nehezebb lenne az élete, mint az előző szezonokban volt. „Korábban is voltam már olyan helyzetekben, melyekben nagy nyomás nehezedett rám. Tavaly minden hétvégén a helyezésemért harcoltam, szóval mondhatni, már megszoktam. Nem aggódom túl sokat emiatt” – fogalmazott a thai.