Toto Wolff ötlete volt a rendhagyó együttes kerékcsere

Nem a csapat vezető stratégája, hanem a csapatfőnök Toto Wolff találta ki a kettős kerékcsere ötletét a Mercedesnél a Kínai Nagydíj hajrájában. Mérnökük elmagyarázta, mi történt.

A Mercedes kettős kerékcseréje (Fotó: XPB)

Izgalmasnak túlzás lenne minősíteni a múlt hétvégi Kínai Nagydíjat, ám a Mercedes újabb sima kettős győzelmét hozó verseny így is szolgáltatott pár érdekességet – például a stratégia terén. Lewis Hamilton és Valtteri Bottas korán elhúzott a Ferrariktól, majd miután Max Verstappennel a Red Bull beindította a kerékcserék láncreakcióját, a Mercedes a megszokott eljárástól eltérve előbb a második helyen haladó versenyzőjét hívta a boxutcába.


A mérnökigazgató a csapat szokásos futamértékelő videójában elmagyarázta, a megszokott rend megbontásának ahhoz volt köze, hogy eredetileg csak egy kiállást terveztek. „Láttuk, hogy Vettel a tizennyolcadik körben kiáll, és nekünk elég nagy volt az előnyünk. Ekkor az egy kiálláson gondolkodtunk, és nem akartunk túl korán kiállni, ha nem muszáj, mert azzal fennállt volna a veszélye, hogy a futam végére elfogynak a gumik. Emiatt vártunk Valtterivel. Láttuk, hogy az ő hátránya Lewisszal szemben nem olyan kicsi, hogy veszélyeztethetné őt egy elévágással az egy kiállás esetén.”


„Ha csak a sorrendet vettük volna, Lewisnak kellett volna előbb kiállnia, de ez azt jelentette volna, hogy két körrel korábban kellett volna jönnie, és így két körrel régebbi gumija lett volna a végén. Ez volt tehát a fő oka annak, hogy Valtteri jött először. Lewis a kiállás után megjegyezte, hogy Valtteri közelebb került hozzá. Valóban nyert egy kis időt, de egy kiállás esetén a gumik élettartama sokkal fontosabb, és Lewis volt a frissebb gumikon a végén, és az ő helyzetére az egyetlen veszélyt az jelentette, hogy elfogy a gumija az utolsó körökre” – mutatott rá Shovlin, hogy innen nézve így is Hamilton kapta az előnyösebb stratégiát.




A Mercedes kettős kerékcseréje (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)


Ennek azonban kevés jelentősége lett akkor, amikor az ellenfelek második kerékcserére mentek a 34. (Verstappen) és 35. (Vettel) körben, hiszen a Mercedes szintén átváltott két kiállásra. Ezt ráadásul azonos körben, gyors egymásutánjában teljesítették a két autójukkal. Bottas elárulta, a verseny alatt úgy érezte, csapata megfosztja őt az utolsó esélyétől azzal, hogy Hamiltonnal egy időben hívja ki, hiszen előzni már csak másfajta taktika segítségével lehetett volna lehetősége. Ráadásul attól tartott, hogy csak időt veszít, ha csapattársa mögött várakozik a garázs előtt.


Shovlin kifejtette, milyen veszélyei voltak a többi lehetséges megoldásnak. „A harmincötödik körben Vettel kiállt. Ez egy dilemma elé állított minket, mivel ugyan volt egy jelentős előnyünk Vettellel szemben, de ha Lewisszal álltunk volna ki először, és Valtterivel másodszor, fennállt volna a veszélye annak, hogy Vettel elévágással próbálkozzon Valtteri ellen, megszerezve a második helyét. Ha viszont Valtterit hívjuk ki először, hogy levédjük Vettellel szemben, és Lewist másodikként, akkor esély lett volna arra, hogy Valtteri vágjon elé Lewisnak” – magyarázta a szakember.


Hamiltont márpedig nem akarták stratégiai úton megfosztani a kivívott első helyétől, ezért jött a harmadik út ötlete – ráadásul nem a csapat stratégájától, hanem annak főnökétől. „Valójában Toto (Wolff) vetette föl, hogy hajtsunk végre együttes kerékcserét” – fedte föl Shovlin. „Ekkor jött egy megbeszélés James Vowles (főstratéga) és Ron Meadows-zal. Ron a sportigazgatónk, aki ellenőrizte, hogy elég nagy-e a távolság az autók között, hogy a boxutcai csapat készen áll-e az együttes kerékcserére, és hogy minden gumi ott van-e a boxutcában. A végső döntést James hozza meg.”


„Ez a megoldás lehetővé tette, hogy maradjon a kiállás előtti sorrend a két autónk között, és azt is, hogy megvédjük a pozíciókat a Ferrarival szemben. Ebben az esetben ez volt az ideális megoldás, és egy tökéletesen kivitelezett kerékcserét láthattunk.”




A Mercedes kettős kerékcseréje (Fotó: XPB) A Mercedes kettős kerékcseréje (Fotó: XPB)


Wolff tehát a verseny után nem véletlenül volt annyira büszke a kettős kiállásukra. Emellett azért is örülhetett, hogy minden simán ment, holott az ilyen helyzetekre nemigen készülhet egy csapat, és volt némi kockázata a garázs előtti tömörülésnek.


„A kettős kiállást gyakorolni nehéz, mert nincs két autónk ehhez. Van egy kiállás gyakorlásához használt autónk, lehet gyakorolni, hogy minden gumiszett ott legyen, ha egymást követi két kiállás, de pont ugyanilyen helyzetet teremteni nem lehet. A hátsó emelőt használó ember dolga nagyon nehéz, hiszen félre kell állnia, amikor az első autó távozik, és be kell lépnie a helyére, amikor jön a második autó. Ez egy nehéz koreográfia, kicsit több szervezést is igényel. Ennyi gumit kivinni is kockázatos, hiszen biztosra kell menned, hogy mindegyik autóra az a gumi kerüljön, amelyiknek kell.”


„De alapvetően próbálod elérni, hogy ne kelljen ilyesmit csinálni, mert elég egy hiba az első autónál, és annak hatása lesz a másodikra is, így könnyen egy pillanat alatt a harmadik-negyedik helyen találhatod magad az első-második helyről. Nem minden nap csinál ilyesmit az ember, de van, hogy van értelme, és hasznos megoldás” – összegezte furcsa taktikájukat Shovlin.