Musorujsag
Élő Eredmények

Sainz együtt érez Mick Schumacherrel

Sainz együtt érez Mick Schumacherrel

RaceFans
Carlos Sainz együtt érez a Forma–1 felé lépdelő Mick Schumacherrel, hiszen pontosan tudja, milyen érzés egy ismert versenyző gyermekeként felnőni. Tudja, hogy a nagy érdeklődés néha bosszantó tud lenni, de azt is, hogy ebből előnyök is fakadhatnak.

Michael Schumacher fia évek óta a figyelem középpontjában van, az elmúlt hónapokban pedig még tovább erősödött az érdeklődés iránta, hiszen megnyerte a Forma–3-as bajnokságot, bekerült a Ferrari pilótaakadémiájába a bahreini teszten pedig Forma–1-es „debütálásán” is átesett (a vörösök autóját és az Alfa Romeót is vezette).

A McLarennél versenyző Carlos Sainz jól tudja, milyen érzés így felnőni, ralibajnok édesapja miatt ugyanis ő is folyamatosan ott volt a rivaldafényben. Bár ez néha plusz teher, a spanyol azt is megtanulta, hogy a figyelemből még előnyt is lehet kovácsolni.

A két Carlos Sainz az idősebb Dakar-sikere után (Fotó: MTI/EPA) A két Carlos Sainz az idősebb Dakar-sikere után (Fotó: MTI/EPA)

„Főleg gyerekként éreztem, amikor még gokartoztam, hogy rengetegen figyelnek rám és az eredményeimre” – kezdte. „Rengeteg srác és sok versenyző fordított rám nagyobb figyelmet csak azért, mert valakinek a fia vagyok. Idővel aztán megszoktam ezt, még ha néha nagyon nehéz is volt. Próbáltam a pozitívumokat kihozni a helyzetből, abból, hogy egy kétszeres világbajnok az édesapám, és úgy érzem, sikerült is jobb versenyzővé válnom” – magyarázta.

„Mick rengeteg figyelmet kapott az elmúlt hetekben a Forma–1-es tesztek miatt, és pont emiatt érzek együtt vele. Néha viszont a média figyelme nem is olyan rossz dolog. Szerintem ő most nagyon jó helyen van” – utalt arra, hogy menedzsere és a Ferrari tudatosan építi fel pályafutását.

Sainz elismeri, sokszor bosszantotta, hogy egyesek már a neve miatt beskatulyázták, idővel viszont extra motivációt is nyert ebből (és egy atyai jó tanácsból). „A gyerekek néha eléggé gonoszok. Sokan csak azért akartak legyőzni, mert Carlos Sainz fia vagyok, és biztos többen figyelnek rám. Akkoriban ezt utáltam. Akkor apám azt mondta, küzdenem kell, különben legyőznek. Hirtelen agresszívebbé váltam, több tiszteletet harcoltam ki magamnak. Akkor vettem észre, hogy addig túl barátságosabb voltam, de agresszívebbé váltam, ami által fejlődtem is” – zárta gondolatát.

Mick Schumacher (Fotó: XPB) Mick Schumacher (Fotó: XPB)

További tartalmak