Musorujsag
Élő Eredmények

Renault: Tempó alapján ott vagyunk a középmezőny élén

Renault: Tempó alapján ott vagyunk a középmezőny élén

F1i
A Renault technikai igazgatója, Nick Chester úgy érzi, idei autójuk nyers tempója elég jó ahhoz, hogy a csapat a középmezőny élére álljon, ezt pedig a soron következő versenyeken bizonyítani is fogják.

Miután tavaly sikerült megszerezniük a negyedik helyet, a franciák idénre az első hármassal (Mercedes, Ferrari és Red Bull) szembeni lemaradás csökkentését tűzték ki célként, az év azonban nem a várakozásaiknak megfelelően indult. Eddig csak két alkalommal szereztek pontot, a magbízhatósággal pedig komoly gondjaik akadtak.

Éppen a tabellára nézve egyelőre az juthat eszünkbe, első hármas helyett jobb, ha a középmezőny többi tagjai miatt aggódnak, az Alfa Romeo ugyanis eddig ugyanannyi pontot szerzett, mint ők, de a Haas, a McLaren és a Racing Point sincs messze tőlük.

Technikai igazgatójuk szerint azonban, ha csak az autó nyers tempóját nézzük, nincs ok az aggodalomra, hiszen ott kell lenniük az üldözőboly élén. Ezt pedig a lehető leggyorsabban bizonyítani is kívánják. „Nico (Hülkenberg) és Daniel (Ricciardo) személyében két topversenyzőnk van, az autónk pedig egyelőre elég jó ahhoz, hogy a középmezőny élén legyünk” – kezdte.

Nick Chester (Fotó: XPB) Nick Chester (Fotó: XPB)

„A következő futamokon ezt bizonyítani is akarjuk! Daniel elégedett volt Kínában, a változtatások pedig, melyeken az autónk végeztünk, segítettek a fékek és a felfüggesztés terén is. Legutóbb sikerült tennünk egy lépést a jó irányba, de sok munka vár még ránk” – magyarázta.

Ami a hétvégén rendezendő Azeri Nagydíjat illeti, a pálya és a verseny általában kiszámíthatatlan jellegéből adódóan a megbízhatósági problémák megoldása esetén sem vehetik biztosra, hogy már most ott lesznek a középmezőny élén. „Nagyon jó aerodinamikai csomagra van szükséged Bakuban, a versenyzőknek pedig jól kell teljesíteniük a féktávokon, valamint a lassú, szűk kanyarokban is. A legtöbb csapat alacsonyabb leszorítóerőt generáló szárnyat hoz majd ide” – fogalmazott.

„Az RS19-esen a fő változás a közepes leszorítóerős csomag, az új első és hátsó szárnnyal, valamint pár módosítással az autó oldalsó részét illetően. Mindig meg kell találni a tökéletes egyensúlyt, mert ha nem, a pálya büntetni fog. Baku ráadásul a legtöbb utcai pályával ellenben nagyon gyors is. A versenyzők trükkösnek találják, és biztos, hogy izgalmas helyszín” – zárta gondolatát.

Fotó: XPB Fotó: XPB
Borítókép: Nico Hülkenerg (Fotó: XPB)

További tartalmak