Norris 10-ből 6 pontot ad magának

A McLaren újonca, Lando Norris 10-ből 6 pontot adna szezonkezdésére, annak ellenére, hogy ő szállított az istálló eddigi legjobb eredményét és tartani tudja a lépést tapasztaltabb márkatársával, Carlos Sainzcal.

Lando Norris (Fotó: XPB)

Norris volt a szezon első időmérőjének sztárja, hiszen bekerült az első tíz közé. A futamon aztán nem tudott pontot szerezni, két héttel később viszont hatodik lett Bahreinben, a McLaren idénybéli legjobbját elérve. Noha a szakértők és a szurkolók is pozitívan értékelik kezdését, ő maga meglehetősen szigorúan értékelt, mikor arra kérték, pontozza eddigi teljesítményét.


„Ha értékelnem kellene, akkor 10-ből 6 pontot adnék magamnak” – jelentette ki a fiatal pilóta, majd megmagyarázta, miért döntött így. „Egyszer sem voltam első, és azért voltak hibáim itt-ott. A 10 pont az tökéletes. Akkor kapsz 10-et, ha hibátlan vagy és mindent elérsz. Ez sosem történik meg.”




Lando Norris (Fotó: XPB) Lando Norris (Fotó: XPB)


„Egyértelmű, hogy a kínai hétvége nem a terv szerint alakult. Bahrein egészen jó volt. Ausztráliában lett volna potenciál arra, hogy pontot szerezzek, ha kicsivel tapasztaltabb vagyok, és jobb munkát végzek. Talán annyira nem volt rossz, mint amilyennek látszott. Viszont volt pár pont, amit itt ott megszerezhettem volna, ha jobb munkát végzek” – magyarázta.


Az első három futam kapcsán kiemelte, a legjobb dolog az önbizalom, amit sikerült kiépítenie. „A kezdés előtt talán ezzel küzdöttem leginkább. Viszont amikor Bahreinbe mentünk, akkor már sokkal jobb volt a helyzet. Ausztrália is élvezetes volt, de akkor még nagyon sok dolgon kellett agyalni, sok dologgal kellett foglalkozni, így annyira nem élveztem, mint szerettem volna. Nem volt annyira élvezetes, mint később Bahrein, vagy Kína” – fogalmazott.


A bahreini hatodik helyet egyfajta bónuszként jellemezte. „Ez nem olyasmi volt, amit el kellett érnem, de ha adódott a lehetőség, akkor éltem vele. Kihoztam a legtöbbet a helyzetből. Jó volt, hogy meg tudtam mutatni, mire vagyok képes, és az is, hogy az önbizalmam is javult, hiszen láttam, hogy jó munkát végeztem. Fontos eredmény volt ez, de az sem lett volna tragédia, ha nem jön össze” – zárta gondolatát.




Antonio Giovinazzi és Lando Norris csatája (Fotó: XPB) Antonio Giovinazzi és Lando Norris csatája (Fotó: XPB)