364 nap szünet után duplán pontszerző a McLaren

Carlos Sainz végre a top 10-ben a McLarennel, Lando Norris az elszúrt versenye miatt sem dühös, Woking pedig majdnem egy teljes évet várt arra, hogy kettős pontszerzést ünnepelhessen.

Lando Norris és Carlos Sainz (Fotó: XPB)

Kerek húsz verseny és összesen 364 nap telt el azóta, hogy egyszerre két versenyző gyarapította a McLaren ponttermését. Egy éve éppen Azerbajdzsánban duplázott a csapat legutóbb, akkor Fernando Alonso a 7., Stoffel Vandoorne a 9. helyen ért célba, majd hosszú eredménytelen időszak következett. Már-már úgy tűnt, nem törik meg egyhamar az átok, hiszen hiába mutatott időnként kimondottan erős formát a wokingi csapat, több hiba is becsúszott. Carlos Sainz például egymás után három hétvégéről távozott üres kézzel, kétszer baleset, egyszer műszaki hiba miatt.


Aztán visszatértek Bakuba, és sikerült ismételni: Sainz első pontjait szerezve a 7. helyen végzett, míg Lando Norrist a 8. pozícióban intették le, így éppen csak elkerülték, hogy egy teljes éven át ne duplázzanak.


„Személy szerint ez volt számomra az egyik legnagyobb megelégedés” – nyilatkozta a megkönnyebbült Sainz. „Három versenyem volt, amelyen ugyanolyan erős volt a tempóm, mint most, de valamiért, amit még azóta sem értek, három egymást követő alkalommal volt balszerencsénk. Ma végre nem volt semmilyen gondunk, és bizonyítani tudtuk, hogy mire vagyunk képesek.”




Carlos Sainz (Fotó: XPB) Carlos Sainz (Fotó: XPB)


A két narancsszínű autó már a rajtrácson a pontzónában volt, hiszen a csapattársával ellentétben a Q3-ról lemaradó Sainz két pozíciót nyert az Alfa Romeók büntetésével. Norris a rajt után még Max Verstappent is megelőzte, aztán a „helyükre kerültek” a sorban, de pontszerzésük nem forgott veszélyben.


Sokáig úgy tűnt, a brit újonc szállítja majd a jobb eredményt, és csak egy stratégiai baklövésnek köszönhető, hogy végül kollégája mögé került. A hajrában kiadott virtuális biztonsági autós jelzést látva a McLaren úgy érezte, remek alkalom kínálkozik egy „olcsó” kerékcserére, ezért friss gumikért hívta be a Sergio Pérez mögé ragadt Norrist. A szervizzel úgy 10 másodpercet spóroltak egy normál kiálláshoz képest, ám taktikájuk mellényúlásnak bizonyult, hiszen a brit nem tudott visszazárkózni, így csak annyi változott, hogy átadta a helyét Sainznak…


Ennek ellenére nem tett szemrehányást. „Csapatként nem veszítettünk pontokat a kiállásom előtthöz viszonyítva. Meg akartuk próbálni, hátha előnyre teszünk szert Checóval szemben, mert nem voltunk elég gyorsak az egyenesben ahhoz, hogy megelőzzük. Megpróbálkoztunk valami eltérővel, és végső soron nem veszítettünk és nem is nyertünk vele, csak helyet cseréltünk. Én boldog vagyok a hetedik és nyolcadik helyekkel, sok pontot szerzett a csapat” – fogalmazott Norris.


„Azt mondták, boxba megyünk az előzésért. Ez azt jelentette, hogy ha ő kiállt volna, én maradtam volna, ha nem áll ki, akkor viszont én kiállok. Nyugodtan mondhattam volna azt is, hogy nem, nincs igazuk, vagy hogy kint akarok maradni. De esélyünk nyílt rá, hogy valami mást csináljunk, amivel kicsit javíthatunk. Hittem, hogy jó döntés, egyetértettem vele, és nincs is gondom a csapat döntésével. Egyszerűen nem úgy sült el, ahogy szerettük volna.”




Lando Norris és Carlos Sainz (Fotó: XPB)c Lando Norris és Carlos Sainz (Fotó: XPB)c


Gil de Ferran sportigazgató kiemelte, Norris abroncsai nem voltak a legjobb állapotban a kiállás előtt, és voltak kétségeik afelől, hogy a Pérezzel való csatában kibírják-e a futam végéig. „Ez egy stratégiai döntés volt, mellyel egyszerre akartunk védekezni és támadni. Ingyen volt a kiállás. Mivel pénteken keveset mentünk, nem tudtuk, hogy a gumik bírni fogják-e az újraindítás után, mert eléggé viseltesek voltak. És amiatt is aggódtunk, kibírják-e a végéig. A cserével levédtük és  helyzetbe is hoztuk magunkat arra az esetre, ha a lágy gumi működésbe lépne a futam végén, és támadhatunk vele. Végül egyik változat sem valósult meg, de ez puszta kockázatelemzés volt a részünkről.”


Az újraindítás után furcsamód sokaknak nem problémájuk adódott a gumik hőmérsékletével, hanem akkor kezdtek el igazán működni, így Norris ezek után már nem tudott felzárkózni. Ráadásul úgy érezte, ha nem jön a VSC-fázis, meg tudta volna előzni Pérezt. „A gumija kezdett elfogyni a végére, az én tempóm pedig egészen jó volt. Volt pár lehetőségem a VSC előtti pár körben, mert tartalékoltam az elektromos energiával, igyekeztem rákényszeríteni, hogy ő sokat használja, és talán kihasználhattam volna az egyetlen esélyemet jelentő célegyenest.”


Norris és Sainz mindezek ellenére elégedetten távozott Azerbajdzsánból, a spanyol pedig első pontszerzésével megkönnyebbülve várhatja a hazai versenyét Barcelonában. „Mindenki részéről nagy eredmény volt ez. Így kell továbbmennünk, mert a céljaink magasabbak ennél! A hazai futamom előtt ez lendületet adott” – mondta Sainz.