Musorujsag
Élő Eredmények

Russell: Ez volt az év legrosszabb hétvégéje

Russell: Ez volt az év legrosszabb hétvégéje

GMM
A Williams újonca, George Russell úgy érzi, a bakui volt – egyelőre nem túl hosszú – pályafutása legrosszabb hétvégéje, és bízik abban, hogy csapata számára is ez volt a mélypont, vagyis innen már csak felfelé vezet az út.

Már az kezdés is borzalmas volt az istálló számára: Russell autóját egy fellazuló csatornafedél tette tönkre az első szabadedzésen, majd a fiatal brit karosszériacsere miatt a második gyakorláson sem vehetett részt. Másnap a csapattárs, Robert Kubica „került sorra”: a lengyel az időmérőn törte össze autóját, amikor a várnál eltalálta a falat.

Noha a futamon mindketten célba értek, eredményeik ismét kiábrándítóak voltak: az utolsó előtti és az utolsó pozíció lett az övék, hátrányuk pedig az előttük lévőkkel szemben is tetemes volt. Nem meglepő tehát, hogy Russell ezt tartja eddigi legrosszabb F1-es hétvégéjének.

George Russell (Fotó: XPB) George Russell (Fotó: XPB)

Igaz, a lista azért annyira nem hosszú, amiről válogathat (a bakui volt pályafutása negyedik királykategóriás viadala). „A vasárnap valamivel jobb volt, mint az első két nap. Összességében viszont valószínű, hogy a bakui hétvége volt a legrosszabb a csapat számára az egész szezonban. A beállításunk egyáltalán nem működött” – tette hozzá.

„Nem volt egyszerű hétvége, de még egyszer mondom, az időmérő után azért valamelyest javult a helyzet. Azért jó, hogy már túl vagyunk rajta! Semmi sem úgy alakult, ahogyan szerettük volna. Most már tovább kell lépnünk, és csak a következő futamra kell összpontosítanunk. Barcelona remélhetőleg jóval kegyesebb lesz majd hozzánk” – folytatta a fiatal pilóta, kinek csapata a tervek szerint visz néhány újítást az „európai szezonnyitó” helyszínére.

Persze csodát ezektől sem várnak, egyelőre csak annyit, hogy autójuk valamivel következetesebb legyen, és a két versenyző elkezdhesse feszegetni annak határait. Ezáltal pedig szeretnének közelebb kerülni a középmezőny végéhez, amitől továbbra is elmaradnak – ezt a bajnoki tabella is jól mutatja: négy futam után csak a Williams áll pont nélkül.

A levezető kör az Apple Podcasts Spotify Google Podcasts -on is hallgatható!

Borítókép: George Russell (Fotó: XPB)

További tartalmak