Musorujsag
Élő Eredmények

Sainz: A McLarennek minden téren fejlődnie kell!

Sainz: A McLarennek minden téren fejlődnie kell!

Motorsport
A csapat spanyol versenyzője, Carlos Sainz egyértelművé tette, a McLarennek minden téren javulnia kell még, ha el akarja érni fő célját, ami nem más, mint a Mercedes utolérése, és nem a középmezőny uralása.

A wokingiak komoly előrelépést tettek a tavalyi szezon vége óta: akkor jóformán a sor végén kullogtak, most viszont ott vannak a sűrűjében, és négy futam után a középmezőny csapatainak küzdelmét is vezetik. Azerbajdzsánban például az istálló mindkét versenyzője (Carlos Sainz és Lando Norris) a legjobb 10 között végzett.

Hiába harcol azonban a csapat a negyedik pozícióért (jelenleg ez a legjobb, amit a középmezőny képviselői elérhetnek), Sainz szerint nem lehetnek elégedettek, végső céljuk ugyanis nem az, hogy az üldözőboly elejére kerüljenek.

„Egyértelmű, hogy minden területen fejlődnünk kell még” – jelentette ki határozottan a spanyol versenyző. „Mert, elég csak ránéznünk a Mercedesre, látnunk, hol tartanak ők, vagy ránézni a Ferrarira, és ha megnézzük a velük kapcsolatos adatokat, látni fogjuk, hogy az autónknak minden területen fejlődnie kell még” – hangsúlyozta.

Carlos Sainz (Fotó: XPB) Carlos Sainz (Fotó: XPB)

Elmondta, a McLaren tudja, mire van szüksége a további előrelépéshez, attól pedig, hogy jelenleg a középmezőny élén állnak, nem fogják úgy érezni, hogy elvégezték a munkát az idei évre (noha korábban arról beszéltek, egy többéves terv keretében, lépésről lépésre térnének vissza az élre). „Ha csak a középcsapatokkal vetjük össze magunkat, elmondhatjuk, hogy csak apróságok kellenek, hogy a legjobbak legyünk” – fogalmazott.

„Mi viszont nem velük hasonlítjuk össze magunkat. Sokkal inkább egy olyan csapattal, ami jelenleg egy másodperccel gyorsabb nálunk. Ők a célpont, és ezért kell minden területen fejlődnünk még” – jelentette ki határozottan a spanyol, aki Bakuban, a peches szezonkezdés után először szerezhetett pontot McLaren-pilótaként.

Úgy érzi, ez mindenképpen fontos mérföldkő volt számára, főleg a döcögős kezdést követően. „Ami a saját oldalamat illeti, ez egy kisebbfajta elégtétel volt azután a három futam után, melyeken a tempóm igazából ugyanilyen volt. A sebességem ezeken a versenyeken is jó volt, megvolt ahhoz, hogy pontot szerezzek, de valamilyen okból kifolyólag folyamatosan pechesek voltunk. Most végre nem volt gond, és megmutattuk, mire vagyunk képesek” – zárta gondolatát.

Borítókép: Carlos Sainz (Fotó: XPB)

További tartalmak