Baku kártérítést fizet a Williamsnek

Az Azeri Nagydíj szervezői kifizetik a George Russell Williamsét megrongáló csatornafedél okozta károkat, és ígérik, a 2020-as verseny előtt még körültekintőbbek lesznek, hogy kerüljék a múlt pénteki incidens megismétlődését.

George Russell sérült Williamse (Fotó: XPB)

Nem mindennapi ok miatt intették le, majd törölték az első azeri szabadedzést: egy kilazult csatornafedél alulról találta el Russell autóját, ami komolyan megrongálódott az ütközés során. A pilóta szerencsére megúszta az incidenst, csapatának viszont rengeteg pluszmunka szakadt a nyakába, a történtek pedig anyagilag is megterhelőek voltak számára.


A helyettes csapatvezető, Claire Williams már a hétvégén tárgyalt a szervezőkkel, akik most egyértelművé tették, ki fogják fizetni a károkat az istállónak, mégpedig a lehető leghamarabb! Erről a főszervező, Arif Rahimov beszélt, aki több ízben bocsánatot is kért már az alakulattól.




Fotó: XPB Fotó: XPB


„Egyértelmű, hogy ez a mi hibánk volt. Elismerjük” – kezdte. „Ez olyasmi, amit egy pálya nem engedhet meg magának. Ellenőriztük a biztosítási irányelveket, melyek ezt az ügyet teljesen lefedik. A jogi osztályunk már felvette a kapcsolatot a Williams jogi osztályával. Ki fogjuk fizetni a szükséges összeget. Nincsenek rossz érzéseink ezzel kapcsolatban, mert mi is tudjuk, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Virágot is küldtünk, hogy kifejezzük a sajnálatunkat” – tette hozzá.


Egy hasonló helyzetben a Haasnak majd’ egy évet kellett várnia a pénzre a 2017-es Maláj Nagydíj után (ott egy vízelvezető okozott gondot).  Rahimov kijelentette, ők szeretnék sokkal hamarabb letudni az ügyet. „Ezt már említettük a csapatnak. Beszéltünk a biztosítóval, és meg szeretnénk győződni róla, hogy a lehető leghamarabb kifizetik őket, és nem kell egy egész évet várniuk. A Williamsnek szüksége van arra a pénzre, hogy felhasználhassa a szezon során. Arra fogjuk ösztönözni a biztosítót, hogy minél gyorsabban fizessen” – hangsúlyozta.


A történtek után Bakuban minden csatornafedelet ellenőriztek, 2020-ra pedig Rahimov ígérete szerint új procedúrát vezetnek be, hogy biztosan elkerüljék a probléma megismétlődését. „Már így is naponta kétszer ellenőriztük a csatornákat: este, miután az összes esemény véget ért, és reggel a kezdés előtt. Azt megelőzően, hogy az autók a pályára hajtottak. Eddig is komolyan vettük ezt, a történtek után pedig további óvintézkedéseket teszünk” – zárta gondolatát.