A rivalizálás felnyitotta Vettel szemét: „Lewis kiemelkedik”

Sebastian Vettel őszintén beszélt arról, hogyan tanulta meg igazán tisztelni Lewis Hamiltont, és hogyan viszonyul a tőle elszenvedett vereségekhez.

Lewis Hamilton és Sebastian Vettel (Fotó: MTI/EPA)

Generációjuk két legkiemelkedőbb tehetsége Lewis Hamilton és Sebastian Vettel, az utóbbi évtized legmeghatározóbb figurái. Habár már a Forma–3 óta ismerik egymást, az F1-ben hosszú évekig úgy futott egymás mellett a pályafutásuk, hogy jószerivel nem is voltak érintkezési pontok. Aztán 2017-ben a Ferrari fölkapaszkodott a Mercedes közelébe, azóta pedig folyamatos bajnoki riválisok, akiknek vetélkedése lassan a sportág híres párviadalaira kezd emlékeztetni. (Egy végsőkig kiélezett, igazán szoros bajnoki küzdelmet azért még hiányolunk tőlük.)


Az előző két összecsapásukból Hamilton került ki győztesen, és az eredmények tekintetében is a brit húzott el kollégájától. Vettelt ezek az évek ráébresztették arra, pontosan kivel küzd kéthetente a pályán, és teljesen ellentétes személyiségük ellenére bizonyos szempontból közelebb is hozta hozták a címvédőt. „Időközben eljutottunk egy olyan szintre, ahol már mindenki azt mondja: én egészen jól végzem a munkám, és próbálom mindig még jobban végezni, de közben a másik is egészen jól csinálja ezt” – nyilatkozta a Spiegelnek adott interjúban Vettel a riválisáról.


Hamilton igazi nagyvilági figura, mindent képvisel, amit Vettel nem szeret: a populáris kultúrát, az amerikai stílusú imázsépítést, a külsőségeket, a nagyvilági, fényűző életvitelt, a közösségi médiát. Személyiségük nem is lehetne ennél ellentétesebb, hiszen a német mindeközben szigorúan elhatárolódik attól, hogy mindennapjait az interneten tárja a nagyvilág elé, nem szereti a felszínességet, sem a reflektorfényt, csak a természetes és egyszerű dolgokat, a hétköznapi életet, a munkáját és a nyilvánosságtól gondosan óvott családját.


Vettel két éve így foglalta össze a viszonyukat: „Valójában nem is ismerem Lewist, mivel alig vagyunk együtt. Talán csak a kerék a kerék elleni csatáink során találkozunk. Már a Forma–3 óta egymás ellen küzdünk, és sosem volt személyes konfliktusunk. Lewis életében vannak dolgok, amiket én sosem csinálnék, de valószínűleg ő is ugyanezt mondaná el az én életvitelemről.”




Lewis Hamilton és Sebastian Vettel (Fotó: MTI/EPA) Lewis Hamilton és Sebastian Vettel (Fotó: MTI/EPA)


E különbség elválasztja őket egymástól. Több kollégájával ellentétben Vettel sosem közeledett Hamiltonhoz, ám hiába az ellentétességük, a pályán vívott csatáik egyre szorosabban összekötik pályafutásukat, és ezáltal a személyiségüket is. A viszonyuk semlegességéből így alakult ki egyre mélyebb tisztelet, és Vettel számára így jött annak a felismerése, hogy egy különleges ellenféllel van dolga. „Egyszer csak mintha átkapcsoltak volna. Szó sincs arról, hogy nem figyelek más F1-es versenyzőkre, de Lewis kiemelkedik. És azt is érzed rajta, hogy ez kölcsönösségen alapul. Szerintem fontos, hogy ezt magad vedd észre és értsd meg” – mondta elismerően, hozzátéve, miután egy generációt képviselnek, másképpen is tekint Hamiltonra, mint a fiatalabb ellenfelekre. „Nem tudatosan, csak tudat alatt. A Forma–1-ben mindenki kiérdemelte a helyét, ide nem kerülnek be kutyaütők.”


Azzal, hogy a róla alkotott képe megváltozott, és áthatja a tisztelet, a Hamiltontól elszenvedett vereséget is könnyebb feldolgozni Vettel számára. „Én elismerem mások teljesítményét. Ha a győzelem valamilyen oknál fogva nem az enyém, akkor másé, akinek kijár a tisztelet. Amúgy is túl sok időt vesztegetünk el panaszkodásra, veszekedésre, és túl keveset a dicséretre” – vélekedett a Ferrari négyszeres bajnoka. „Tudom jól, hogy én is legyőzhető vagyok. Vannak napok, amikor a másik jobb. Nem szeretem, de így van” – ismerte el, hozzátéve, hogy ilyen szempontból a Red Bull-lal szerzett négy bajnoki címe levette a válláról a terhet, lazábbá, nyugodtabbá tette őt, de nem kevésbé becsvágyóvá.


Végül emlékeztetett: manapság az F1-ben talán túl kevés elismerést kapnak azok, akiket ez megillet, és a könnyelmű ítélkezés, a felszínesség túlságosan is háttérbe szorítja a valódi értékeket. „Manapság sokszor hiányolom, hogy szüntet tartsunk és csodáljuk a nagy teljesítményt elérőket. Ez nem csak a Forma–1-es győztesekre igaz. Az életünk annyira felgyorsult, hogy nincs idő gondolkodni és csodálni. Nagyon hamar elfelejtenek, és már írják is a következő történetet.”