Barcelonában kiderül, van-e bármi remény a Williams számára

Az előttünk álló Spanyol Nagydíj a bajnokság végkimeneteléről talán még nem fog dönteni, arról viszont lehet, hogy van-e még remény a Williams számára 2019-ben.

George Russell (Fotó: XPB)

A tavalyi válság végét remélte a Williams az új idénytől, ám helyette annak elmélyülését kapta. Csapatuk technikai részlege teljesen kivéreztetett az autójuk késői elkészülése után menesztett technikai igazgató, Paddy Lowe távozásával, az FW42-es modell pedig talán még kevésbé versenyképes, mint az egy évvel ezelőtti elődje volt. De a csapat a hétvégi Spanyol Nagydíjra végre készül pár fejlesztéssel, melyektől azt remélik, hogy javítanak a versenyzők elmondása szerint a múlt évitől eltérő, főként a leszorítóerő hiányával kapcsolatos problémáikon.


George Russell előrebocsátotta: ha nem így lesz, talán már föl is adhatják ezt a bajnokságot. „Abban a pillanatban, hogy a téli teszteken pályára vittük az autónkat, tudtuk, hogy az olyan lesz az első négy versenyen, amilyen végül lett. De most Barcelonába viszünk pár kisebb fejlesztést, és ezek meg fogják mutatni, milyennek várhatjuk a szezon hátralévő részét. Több különböző dologról van szó, az aerodinamika módosításától a fékek fejlesztéséig. Ez még nem egy teljes fejlesztési csomag, de arról már képet fog adni, mire kell majd fókuszálnunk, és az eredmények alapján azt is kideríthetjük, van-e bármi reményünk is a szezon hátralévő részére, vagy sem” – fogalmazott nyíltan az újonc.


Miután 2018-ban egy teljes szezonjuk ment el anélkül, hogy érdemi előrelépést értek volna el az autójukkal, erre idén is van esély. A már tavaly is velük dolgozó Robert Kubica többször is célozgatott arra, hogy hónapokig is eltart majd, mire önmagukhoz képest fejlődni fognak, és talán még az is kevés lesz a többiek ellen. Claire Williams csapatvezető-helyettes ettől függetlenül próbálja tartani a lelket a legénységében, és továbbra is a talpra állásról beszél.


„Az egész azzal kezdődött, hogy nem készült el időre a karosszériánk. Végül folyamatosan hátrányban voltunk. Most végre elkezdhetünk fejleszteni, amit eddig jegelnünk kellett, mert előbb a gyártás terén meglévő hátrányunkat kellett behoznunk. Ez most fényt jelent az alagút végén” – fogalmazott, hozzátéve, nem várják azt, hogy a dolgok maguktól oldódjanak meg. „Aki azt gondolja, hogy a csodára várunk, vagy arra, hogy valami nekünk kedvező fog történni: nem ez a helyzet! Sok munka vár ránk.”




George Russell (Fotó: XPB) George Russell (Fotó: XPB)


Kérdés, a csapat tagjai meddig képesek osztani a főnök kötelező optimizmusát, és meddig tart a motivációjuk. Kubicát idén eddig csak keseregni hallhattuk, ám állítja, a visszatérését még a Williams helyzete dacára sem bánta meg, és élvezi, hogy F1-es versenyző lehet. Russell a bemutatkozásának örül ugyanígy, és közben maga is próbálja motiválni a munkatársakat. „Én élvezem a kihívást, ez most nagyon más szerepkör számomra. A feladatom, hogy irányítsam a csapatot azon szempontok szerint, amikre összpontosítanunk kell. Érzem, hogy felelősségem van, segítenem kell ezt a csapatot, hogy oda jusson, ahová tartozik. Nekem ez a része tetszik. De persze nem örülök annak, hogy ilyen lassú a folyamat” – magyarázta a brit.


Hozzátette, bár az F1-ben újonc, a versenyzés világában már élt meg hasonló nehézségeket, és ez most segít neki a helyzet kezelésében. „Nem ez az első nehéz évem. Van, akinek tökéletes a pályaíve, és amikor nehézséggel szembesül, nem igazán tudja kezelni azt. Nekem volt pár nehéz pillanatom a pályafutásom során, szóval van már némi tapasztalatom ebben” – utalt a 2015-ös és 2016-is  F3-as évekre, amelyekben nem volt esélye a győzelmekre.


„És az utolsó gokartos évem is nagyon nehéz volt. Egy csapathoz szerződtem, amely nem teljesített jól, de én nyerő helyzetnek tekintettem ezt: ha jól teljesítek, az jó nekem, ha nem, akkor az emberek úgyis a felszerelésnek tudják be. Ezek karakterformáló évek voltak, és az F3-as két szezonom is távol állt a tökéletestől. Ezek tettek olyan versenyzővé, amilyen ma vagyok, és nagyon sokat tanultam ezekből a pillanatokból” – magyarázta Russell, aki már csak azért sem félti a saját renoméját, mert korábban legyőzött ellenfelei, így Alex Albon vagy Lando Norris eközben jobb autóval remek teljesítményt nyújtottak eddig. „Ha ők jól csinálják, az rám is jó fényt vet” – állapította meg.