Musorujsag
Élő Eredmények

Marko: A Renault rászedte Ricciardót

Marko: A Renault rászedte Ricciardót

Motorsport-Total
Teljesen más végkifejletre számított Daniel Ricciardo a jövőjével kapcsolatos múlt évi tárgyalások idején Helmut Marko szerint, aki úgy véli, a Renault jó marketingérzékkel használta ki az ausztrál csalódottságát és helyzetét…

A télen a Netflix bemutatta a Forma–1 2019-es szezonjáról készített dokumentumfilm-sorozatát, a Drive to Survive-ot. Bár az alkotói a tényszerűséget és a hitelességet több ponton teljesen alárendelték az összhatásnak, az egyes részek összességében remek betekintést engednek a kulisszák mögé. A film egyik témaszálát Daniel Ricciardo 2018-as vívódása jelenti. Bemutatják, hogy az ausztrál versenyző hogyan jutott a csúcsra monacói győzelmével, majd hogyan kezdett zuhanórepülésbe a sorozatos kieséseivel, miközben azon őrlődött, hol folytassa pályafutását.

A versenyzővel kapcsolatos részek leginkább a Red Bull és a Renault ellentétére koncentrálnak, valamint arra, hogy Ricciardo végül az „ellenséget” választotta az „otthona” helyett. Helmut Marko ugyanakkor fölfedte, a Netflix-stáb eredetileg teljesen más történetet kezdett el és tervezett leforgatni: azt kívánták bemutatni, Ricciardo hogyan választ a három élcsapat, a Red Bull, a Mercedes és a Ferrari közül… „Ennek a történetnek arról kellett volna szólnia, hogyan dönti el a nyáron, hogy a Ferrarihoz vagy a Mercedeshez menjen-e, vagy maradjon-e a Red Bullnál. De végül teljesen másképpen alakult, mint ahogyan azt ő és a Netflix emberei előzetesen elgondolták vagy szerették volna” – mesélte a Red Bull tanácsadója a Motorsport-Totalnak.

Ricciardo a monacói győzelme után maga is biztos volt abban, hogy az útja más irányba vezethet. Erről tanúskodik például az is, hogy a nyáron 1000 euróban fogadott Markóval arra, hogy a Mercedes elküldi Valtteri Bottast a szezon végén. „Fogadtam vele, hogy Bottas marad a Mercedesnél, és hál’ Istennek nyertem is. Ő nem hitte el, hogy így lesz. Ricciardo egy nagyon spórolós fickó, szóval ez igazán fájhatott neki” – mondta mosolyogva a pénzt aztán egy újabb fogadás keretében volt versenyzőjének visszaadó osztrák.

Daniel Ricciardo és Helmut Marko (Fotó: Red Bull) Daniel Ricciardo és Helmut Marko (Fotó: Red Bull)

A történet mindenesetre bizonyítja, mennyire nem volt a radaron Ricciardo renault-s szerződése. Ő és Marko egy ausztriai Red Bull-parádé előtt a tanácsadó grazi irodájában találkoztak, ahol lényegében megállapodtak a közös folytatásról. „Számomra aznap úgy tűnt, hogy minden rendben van. Javítottunk a neki tett ajánlatunkon, mindent átbeszéltünk arról, szerinte min kellene még módosítani. A személyes szponzorokról is esett szó, és egy egészen hosszú beszélgetés alakult ki. Aztán a hétvégén Dietrich Mateschitzcel (a Red Bul tulajdonosa – a szerk.) is beszélt, ami után nagyjából tisztázta, hogy minden stimmel, maradni fog. De végül sosem írta alá a szerződést, pedig az már készen állt. Folyamatosan előjött valamivel, formai dolgokkal, mindig valami mással.”

Az ügy Magyarországig elhúzódott, ám úgy tűnt, a nyári szünetig csak megszületik a megállapodás. „De akkor sem sikerült. A magyarországi teszt után én már éreztem, hogy ebből nem lesz semmi. Silverstone-ban odajött hozzánk az ügyvédje, akivel időközben már szakított, és csak közhelyeket hallhattunk tőle: itt egy vessző, ott egy vessző.”

Marko úgy érzi, Ricciardót sikeresen „rászedte” a Renault, és a franciák önfényezése billentette el a mérleg nyelvét. „A Renault ebben jó. Nekünk is mindig grafikákat mutattak arról, hogyan fest majd a helyzet a motor szempontjából a következő évben. Ő elhitte ezt nekik. A Ferrari és a Mercedes ajtaja már bezárult előtte, és nálunk Baku után volt némi feszültség a versenyzők között, amit kifelé sosem mutattunk meg. Ricciardo úgy gondolta, már korábban közbe kellett volna avatkoznunk, és úgy érezte, őt nem terhelte felelősség. Csak éppen ő volt az, aki belerohant Verstappenbe, és Verstappen nélkül egyenesen ment volna tovább” – idézte föl a Red Bull-versenyzők bakui balesetét, mely Ricciardo későbbi bevallása szerint egyfajta törést jelentett a csapatával való kapcsolatában, mivel onnantól úgy érezte, a Red Bull már inkább Max Verstappen otthona, mintsem az övé.

Max Verstappen és Daniel Ricciardo 2018-as bakui ütközése (Fotó: Formula1/Tiwtter) Max Verstappen és Daniel Ricciardo 2018-as bakui ütközése (Fotó: Formula1/Tiwtter)

„Ricciardo tíz évig volt nálunk, egy olyan rendszer vette körül, amelyben semmivel sem kellett foglalkoznia. Most valami másra vágyott” – nevezte meg a csapatváltás fő okát Marko.

Az osztrák szavaira reagálva a hétszeres futamgyőztes elismerte, Monaco után valóban a Mercedes és a Ferrari ajánlataira és lehetőségeire várt, ám azt túlzásnak érzi, hogy a kezdeti önámítás után jó önreklámmal egyszerűen rászedte őt a Renault. „A szezon elején, Monacóhoz közel azt gondoltam, hogy sok lehetőségem fog adódni. Azon a ponton tényleg hittem ezt. Végül kevesebb lehetőségem volt, mint gondoltam. De szerintem ez még nem tett rosszat a Netflix-sorozatnak. És nem is kezdenék most szópárbajba Helmuttal, mert kedvelem őt! A sztori még így is rendben volt, jót tett az F1-nek, nemde?” – összegzett az azóta már sárga-feketében versenyző ausztrál.

Borítókép: Helmut Marko és Daniel Ricciardo végül mégsem írták alá az új megállapodást (Fotó: Red Bull)

További tartalmak