Musorujsag
Élő Eredmények

Räikkönen: Nem lettem fontosabb, mint eddig

Räikkönen: Nem lettem fontosabb, mint eddig

Crash
Nem érzi magát fontosabbnak Kimi Räikkönen a megújulóban lévő Alfa Romeo versenyzőjeként, mint korábbi csapatainál.

Frédéric Vasseur csapatfőnök már többször is hangsúlyozta, aranyat ér az Alfa Romeo számára Kimi Räikkönen rutinja. Ha csak a bajnoki tabellát nézzük, már abból megérthetjük, mire gondol. A finn hármas holtversenyben, 13 ponttal áll Sergio Pérezzel és Pierre Gaslyval, és a középmezőny talán legstabilabb tagjának számít, aki eddig minden versenyen pontszerző lett. Még legutóbb Bakuban is, amikor a szabálytalan első szárnya miatt kizárták az időmérőről, és csak a boxutcából rajtolhatott.

Miközben az újonc Antonio Giovinazzi még egy egységgel sem gyarapította a csapat pontszámát, a mezőny legidősebb és legrutinosabb tagja amolyan vezérévé vált az Alfának (mondhatni Alfa-hímmé), aki a mérnököket is irányíthatja a fejlesztés és a hétvégi munka terén.

Ő viszont nem tekinti magát különleges kulcsembernek, és még csak úgy sem érzi, hogy megváltozott volna a szerepköre a ferraris évekhez viszonyítva. „Nem gondolnám, hogy így lenne. Végső soron csak egy versenyző vagyok, ahogyan minden másik csapatomnál is voltam. Csapatként nem számítunk olyan nagynak, mint más istállók, amelyeknél eddig megfordultam, de rendelkezésünkre állnak az eszközök. Kicsit más, mert nem mi gyártjuk a motort és a váltót, mint a Ferrarinál. Nekünk kevesebb emberünk van, de ha a motorral és a váltóval foglalkozó embereket nem számítjuk, akkor egészen sokan vagyunk.”

Kimi Räikkönen (Fotó: XPB) Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

Räikkönen nem érzi úgy, hogy az első négy hétvégén a maximumot hozták ki a lehetőségeikből, összességében mégis úgy látja, hogy az utóbbi időszakban nagy átalakulásokon (tulajdonosváltás, névváltás, új technikai vezetők, bővítések) áteső svájciak jó irányba tartanak. „Talán némely területen több kell, de a csapatunk még mindig fejlődésben van. Nem is olyan sok évvel ezelőtt még egészen rossz helyzetben voltak, és lenyűgöző, hogy mekkora előrelépést tettek ennyire kevés idő alatt.”

„Ezek az építkezés pillanatai. Mindent a helyére kell tennünk, akár szakemberekről van szó, akár a finomhangolásról vagy a gyorsabb és jobb döntéshozatalról. Ki kell küszöbölnünk a kisebb hibákat, mert az eredményben nagy különbséghez vezethetnek” – utalt arra, hogy Bakuban például Giovinazzi egy motorinstallációs malőr miatt vesztett pályaidőt, míg őt a szárny túlzott hajlékonysága miatt büntették, amik mind elkerülhető hibák voltak.

„Minden csak tanulás kérdése. Viszont az én pozíciómat nem látom másnak, mint a többi évben. Talán a tapasztalatommal segíthetek nekik bizonyos területeken, de nem érzem sem kevésbé fontosnak, sem fontosabbnak magam, mint korábban” – összegzett a már a 300. versenyéhez közelítő 2007-es világbajnok.

Borítókép: Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

További tartalmak