Musorujsag
Élő Eredmények

Barcelonát sajnálnák, Interlagost siratnák a versenyzők

Barcelonát sajnálnák, Interlagost siratnák a versenyzők

FIA, Autosport
Barcelona elvesztését sajnálnák, Interlagos kiesését egyenesen sokkolónak tartanák a versenyzők. Többük ugyanakkor már dörzsöli a tenyerét Zandvoort visszatérése kapcsán…

Felemás hangulatban indult a barcelonai versenyhétvége, mivel a legfrissebb hírek szerint jó esély van rá, hogy a mostani lesz az F1 búcsúversenye a katalán pályán. A Liberty Media F1-es elnöke, Chase Carey csütörtöki sajtótájékoztatóján előrebocsátotta, két jelenlegi nagydíj kiesik a 2020-as naptárból, és úgy tudni, a várhatóan visszatérő Zandvoort Barcelonát fogja váltani.

A versenyzők nem örülnek az 1991 óta rendszeresen futamot rendező spanyolországi pálya várható kiesésének. „Számomra nyilván nagy veszteség lenne, ha kiesnénk a naptárból” – nyilatkozta a mezőny egyetlen spanyolja, Carlos Sainz. „Amennyire tudom, még zajlanak az egyeztetések, semmi sem biztos még. Jó lenne, ha mindenki elvégezné a feladatát, és megállapodnának valamiről. Barcelona és Spanyolország, de a Forma–1 is profitál a versenyből. A Spanyol Nagydíjnak nagy múltja van az F1-ben, és a pályának is van történelme, kár lenne elveszíteni ezt. Remélem, hogy meg tudnak állapodni. Ha nem is jövőre, mert arra már talán túl késő, akkor remélhetőleg későbbre. A város és a pálya is megérdemelné, hogy itt legyen az F1. De ha mégsem tudnák megtartani, akkor nem lenne ellenemre, hogy újra Jerezben versenyezzünk” – vázolt egy alternatív lehetőséget.

„Nagy kár lenne, nemcsak Carlos számára, mindannyiunknak” – csatlakozott a mclareneshez Sebastian Vettel. „Sokszor voltunk már itt, a tesztek még mindig itt vannak, és ez egy jó pálya, mindig jó ide érkezni. De talán mehetnénk valahova máshová Spanyolországban. Talán Madrid közelében kéne építeni egy pályát…”

Carlos Sainz (Fotó: XPB) Carlos Sainz (Fotó: XPB)

Pierre Gasly rámutatott, talán a legjobban ismert helyszín esne ki a programból. „Eléggé sokkoló lenne elveszíteni a Spanyol Nagydíjat, mivel talán Barcelona az a pálya, amelyen a legtöbbet vezettünk versenyzőként. Már a Forma–4-től kezdve, a Forma–Renault-n át minden kategóriában jártunk itt. Remélem, hogy találnak megoldást.”

A francia ugyanakkor nem bánná, ha új futamok érkeznének, a holland pályát pedig kimondottan ígéretesnek tartja. „Zandvoort egy izgalmas pálya, bár keskeny. Egyszer versenyeztem ott, de nagy kihívást jelent a vezetés szempontjából. Klassz és izgalmas lenne F1-es autóval versenyezni rajta.”

Így látja ezt Valtteri Bottas is. „Nem ismerem a részleteket és a politikát, de kár lenne Barcelonáért. Már régóta itt van a Forma–1 ezen a pályán, sok szurkoló is van, szóval sajnálnám. Másfelől én versenyeztem az F3-ban Zandvoortban, és egészen klassz pálya! Van múltja, és ott van nekik Max, aki már jó pár éve F1-es versenyző, szóval biztosan jó lenne.”

George Russell még lelkesebb Zandvoort érkezésének lehetőségétől. „Sajnálatos lenne elveszíteni ezt a pályát, mert nagyszerű. Másfelől Zandvoort számomra az öt legjobb pálya között van. Hihetetlen, nagyon karakteres. Persze fontos lesz a biztonság, de remélem, hogy nem szabadulnak meg az ottani kavicságyas bukóterektől a két nagy tempójú kanyarban, mert azok is elképesztővé teszik a pályát.”

Szép emlékei vannak Zandvoortról Valtteri Bottasnak: 2010-ben az F3-ban nyerni is tudott a holland pályán (Fotó: XPB) Szép emlékei vannak Zandvoortról Valtteri Bottasnak: 2010-ben az F3-ban nyerni is tudott a holland pályán (Fotó: XPB)

Még jobban fájna a szívük Interlagos miatt

Mindeközben egy másik hagyományos helyszín, Interlagos jövője is kérdésessé vált. A napokban Brazília elnöke jelentette be, hogy a jövőben Sao Paulóból egy újonnan épülő pályára, Rióba költöztetnék a Brazil Nagydíjat. A számos izgalmas futamnak és emlékezetes pillanatnak otthont adó Interlagos elvesztése miatt több versenyzőnek még a barcelonai búcsúnál is jobban vérezne a szíve.

„Nem tudtam, hogy ez lesz. Hallottam pletykákat, de ez most sokkolt” – reagált Vettel a hírekre. „Interlagos nagyszerű hely, nagy múlttal. A régi pályájuk talán még jobb is volt, mint a mostani. Egyedül talán annyit lehet kifogásolni, hogy túl rövid. Várom az ottani utolsó versenyt, és reménykedem, hogy a jövőben lesz esély a visszatérésre. Én szeretek ragaszkodni a régi dolgokhoz. Talán két versenyt kéne Brazíliában rendezni, szurkoló úgyis mindig sok van.”

A pályafutása egyetlen pole-ját éppen a brazil pályán (2010) szerző Nico Hülkenberg is hasonló javaslatot tett. „Szomorú lennék. Még egy könnycseppet is hullajtanék Interlagosért. Talán pénzt kéne gyűjteni nekik! Legyen inkább két verseny, egy Sao Paulóban és egy Rióban! Brazília nagy ország, én elégedett lennék mindkettővel.”

Nico Hülkenberg a 2010-es interlagosi pole-szerzés után (Fotó: XPB) Nico Hülkenberg a 2010-es interlagosi pole-szerzés után (Fotó: XPB)

Bottasban is szép emlékeket idéz Interlagos. „Sao Paulónak komoly múltja van az F1-ben, sok nagyszerű verseny helyszíne volt. Sokat ezek közül gyerekként néztem végig. De Rio klassz lenne. Egyszer már jártam ott, és csodás hely. Nem tudom, mi lesz, de szívesen mennék oda.”

Sainz mindenekelőtt azt tartaná nagy hibának, ha a régi stílusú, kedvelt pályát egy újabb szürke létesítményre cserélnék fölöslegesen. „Én szeretem Sao Paulót, egy régi vágású pálya, múltja van, és például a 2007-es emlékezetes bajnoki döntő helyszíne volt. Szép emlékek kötnek minket hozzá. Sok múlik azon, milyen lesz a riói pálya. Ha klassz pályát építenek, akkor jó. A városról sok jót hallottam. Csak jó pálya és jó verseny kell, sok előzéssel, élvezetes vonalvezetéssel, és akkor nem kellene hiányolnunk Sao Paulót, mint ha nem kapnánk olyan jó pályát” – mutatott rá a spanyol.

Miközben Barcelona elvesztését sokan már kész tényként kezelik, Interlagos számára még lehet remény – legalábbis a helyiek szerint. Bár a héten a brazil elnök, Jair Bolsonaro jelentette be a riói költözést, Sao Paulo kormányzója, Joao Doria egy pénteki sajtótájékoztatón megkérdőjelezte a kijelentését, mondván, ilyen rövid időn belül kizárt, hogy a semmiből megépítsék az emlegetett új versenypályát Deodoro városrészben. Emellett azt is kiemelték, hogy júniusban terveznek találkozni Chase Carey F1-elnökkel, a téma pedig az ő szerződéshosszabbításuk lesz. „Az álmok és a realitás között jelenleg ott van egy létező pálya. És Sao Paulo” – jelentette ki Doria, hozzátéve, 2020-ig szerződésük van az F1-gyel, és annak megszegése komoly büntetést vonna maga után.

Borítókép: Fotó: MTI/EPA

További tartalmak