Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel: Mindenkit félrevezettek a téli tesztek

Vettel: Mindenkit félrevezettek a téli tesztek

Motorsport-Total, FIA
Sebastian Vettel szerint a Ferrarit és a közvéleményt is megtévesztették a téli barcelonai tesztek, és emiatt tűnik úgy, hogy a csapatuk jelentősen visszaesett azóta. Sosem létezett a Ferrari jó formája?

A megszokottnál is kíváncsibban érkezett a Spanyol Nagydíj helyszínére a Ferrari. Mivel a barcelonai pályán teljesítették a téli tesztidényt, és az autójukról akkor még azt gondolták, hogy kiválóan működik és nagyon versenyképes, most izgatottan várták, képesek lesznek-e megismételni az akkori jó formájukat. Miután az első négy nagydíjhétvége teljesen más képet festett az erőviszonyokról, mint az a két teszthét, Sebastian Vettel ma már úgy érzi, a felkészülés egyszerűen mindenkit félrevezetett.

„Úgy vélem, nagyon felkészülten érkeztünk az első hétre, miközben a többiek talán nem annyira. A Mercedes a második hétre teljesen más autóval állt elő az elsőhöz képest. Akkor már sokkal közelebb voltak hozzánk, de az emberek eufóriája akkora volt, hogy nem lehetett megfékezni ezzel. Szebbnek tűnt úgy továbbírni a történetet, ahogyan az első héten kezdődött. Ausztráliában számunkra ilyen szempontból viszont nem volt meglepetés, hogy szoros lesz, csak azon lepődtünk meg, hogy nem voltunk olyan közel az elejéhez, és egészen sok hiányzott. De végső soron nem volt meg a tempónk az első négy versenyen” – értékelte újra a helyzetüket a négyszeres világbajnok.

A realitás szerinte az, hogy a Ferrarinak valójában egyszer volt igazán nagy esélye fölülmúlni a Mercedest. „Az első négy futamból egyszer voltunk egy szinten, talán kicsi előnyben: Bahreinben. A többinél nem voltunk elég gyorsak.”

A Ferrarinál emiatt úgy érzik, nem romlottak le a tesztek óta, inkább a körülöttük csapott nagy felhajtás volt túlzó a korai félrevezető jelek miatt. „Nem estünk vissza” – állítja Mattia Binotto csapatfőnök. „Valóban erős téli tesztidényünk volt, de a fő ellenfeleink már akkor is olyan erősek voltak, mint mi, és az utolsó napon ugyanolyan időt is futottak. Mi már akkor is mondtuk, hogy ők is jók lesznek. Azóta mindketten fejlesztettük az autónkat. Most úgy tértünk ide vissza, hogy az autónk már nem ugyanaz, és az időjárás is más, melegebb van. Emiatt nem lehet összevetni a kettőt.”

Charles Leclerc és Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari) Charles Leclerc és Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari)

A versenyzők ugyanezt hangoztatták, és Vettel abban sem hisz, hogy bárki is tudatosan megjátszotta volna magát korábban. „Mindig mindenkinek mindent bele kell adnia. Nagyon kényelmes helyzetben kell lenned ahhoz, hogy megtehesd, hogy visszafogod magad. Mi az első négy versenyen mindent beleadtunk, és továbbra is ezt fogjuk tenni.”

Ez viszont eddig szemmel láthatóan kevés volt a Mercedes ellen. A Ferrari idén legfőképpen a lassú kanyarokban veszít a csillagosokkal szemben, ez Barcelonában is megfigyelhető volt pénteken az utolsó szektorban. Hiába gyorsabbak az egyenesekben, és hiába tartják a lépést a gyors kanyarokban, a közepes és lassú sebességűekben egyes számítások szerint egy másodpercet is buknak összesen. És ez sem a következő helyszín, Monaco, sem az év folytatása szempontjából nem ígér jót.

„Nem vagyunk elégedettek a pontjaink számával” – ismerte el Binotto. „Bahreinben nagy lehetőséget szalasztottunk el, és Bakuban is lehetett volna jobb versenyünk. Ezek a pontok hiányoznak, és a pontszámunk nem felel meg a valós potenciálunknak. Nem lehetünk elégedettek a kezdéssel, de a teljesítményünk szempontjából nincs dráma egyáltalán. Még így is jó autónk van. Kemények az ellenfelek, ez nem meglepetés, de még így is minden egyes versenyen harcba szállhatunk velük. Ez a célunk, és meg is tudjuk csinálni” – biztatta magukat a csapatfőnök.

190509 SpaGP időtábla copy

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)

További tartalmak