Musorujsag
Élő Eredmények

Egymásnak feszül-e Hamilton és Bottas a rajtnál?

Egymásnak feszül-e Hamilton és Bottas a rajtnál?

Sky Sports, Speedweek, FIA
Baku után keményebb hozzáállást ígért Lewis Hamilton a Valtteri Bottasszal vívott következő csatájára. A Mercedes el fog beszélgetni versenyzőivel a barcelonai verseny előtt. Talán 2016 is szóba fog kerülni…

Eddig a Mercedes házi versenyét hozta a Spanyol Nagydíj hétvégéje, és fölényüket látva minden amellett szól, hogy a vasárnapi futamgyőzelem sorsa is Valtteri Bottas és Lewis Hamilton között dől el. A finn szombati fölényes időmérős sikerével egyértelművé tette, idén kőkemény ellenfele a címvédőnek. A harmónia eddig nagy volt közöttük, ám ahogy élesedik a helyzet és nő a tét, úgy lesz egyre aktuálisabb a kérdés, meddig marad ez így.

Az előző két versenyen a rajt döntött a győzelem sorsáról, és miután Barcelonában nehéz előzni, stratégiai sokszínűségre pedig csapattársak esetében nemigen lehet számítani, jó esély van arra, hogy az első kör most is meghatározó lesz. Két hete Bakuban két kanyaron keresztül vívott egymással a két versenyző. Küzdelmükből akkor Bottas jött ki győztesen, ám Hamilton utólag elárulta, a csapat érdekeit szem előtt tartva tudatosan visszafogta magát, más ellenféllel agresszívebb lett volna, kitette volna őt a pályáról.

A történtek után azt is megjegyezte, legközelebb nem lesz ennyire engedékeny. Ez pedig azt sugallja, Barcelonában talán keményebb ütközetre is van kilátás közöttük. „Minden azon múlik, hogyan alakul az első kanyar, a rajt. Utána itt már elég sima szokott lenni. Ez a pálya nagyon nehéz az előzés szempontjából. A rajt tehát döntő lehet” – mondta Hamilton, aki legutóbb büszkén állapította meg, hogy túljutott korábbi rajtgondjain, most már stabilan jó indulásokra képes.

Bottas hozzátette: „Ez valóban fontos lesz. Az itteni az egyik leghosszabb egyenes az első kanyarig, szóval a rajtteljesítmény fontos, és jelentős a szélárnyékhatás is. Egy olyan pályán, amelyen nehéz előzni, a rajt mindenképpen fontos. De várom a csatát.”

Valtteri Bottas és Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes) Valtteri Bottas és Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes)

Toto Wolff már aligha várja ennyire. Három évvel ezelőtt hasonló helyzetből vágtak neki a futamnak Barcelonában, és a hármas kanyar után megvalósult a rémálma: Lewis Hamilton és Nico Rosberg addig kakaskodott, amíg ki nem ütötte egymást a versenyből… Bár előzetesen váltig állította, hogy Bottasszal teljesen más minden, nyugodtnak azért túlzás lenne nevezni őt. „Igen, az idegesség talán a megfelelő állapot most. Mindenki tudja, hogy milyen fontos lesz holnap elöl lenni. Barcelonában nehéz előzni. Remélem, nem térünk vissza 2016-hoz. De ezek a fickók teljesen más viszonyban vannak, ezért bizakodó vagyok. Holnap talán fogunk beszélgetni az akkor történtekről, de amúgy is jól tudják ezt” – vetítette előre a Mercedes csapatfőnöke.

Tekintve, hogy versenyzőkről van szó, akiknek mindene a győzelem, biztosra sosem mehetnek a főnökök. Jenson Button mégis úgy látja, hogy a mostani helyzetük más, mint a 2016-os volt. „Toto Wolffnak két nagyon más versenyzővel kell most boldogulnia. Lewis magabiztos. Most nem volt jó napja, de nem gondolnám, hogy ugyanabba a helyzetbe kerülne, mint 2016-ban. A hozzáállása más. Nagyon nyugodt és magabiztos. És ugyanez igaz Valtterire. Meg fognak küzdeni egymással, de kicsit jobban tisztelik egymást, több helyet hagynak egymásnak. Ezt láthattunk Azerbajdzsánban is. Reméljük, hogy látunk tőlük kerék a kerék elleni csatát, de nem szeretnénk újra a 2016-os esetet látni” – fogalmazott 2009 világbajnoka.

Persze 2014-ben még Rosberggel is jól indult Hamilton viszonya, ám elég volt egyetlen szikra ahhoz, hogy berobbanjon a levegő. És ha így folytatják tovább, a levegőt Bottasék vetélkedése is veszélyesen sűrűvé teheti még…

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (Fotó: XPB) Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

Az ilyesmi viszont már nem fogja felkészületlenül érni Wolffékat. Sem tapasztalatlanul. „Az évek alatt meghatároztuk, hogyan kell viselkedniük egymással a versenyzőknek. Erről folyamatosan beszélünk, próbáljuk tökéletesíteni az előírásokat, mindenre felkészülni. De ez most egy más eset, mint a korábbi. Lewis már hét éve van velünk, megvan köztünk a bizalom. Mindent megbeszélünk, a Bottasszal való rivalizálása pedig sportszerű és egészséges, harag nélkül. De természetesen mindketten versenyzők, és mindketten győzni akarnak, ezért mindenre nyitottnak kell lennünk.”

A csapatutasítás viszont nem téma a Mercedesnél az év ezen szakában. „A csapatutasításokat nem szeretem, és a Mercedesnél senki sem.  Nem szép, amikor kívülről avatkozol be egy párharcba. Előfordulhat, hogy a bajnokság későbbi szakaszában a jobban álló versenyzőnek kedvező sorrendet kell fölállítani, de év elején elfogadhatatlannak találom a csapatutasítást, amikor mindkét versenyzőnek esélye van a bajnokságra. Ezzel vége az izgalomnak, és fennáll annak veszélye is, hogy a rossz versenyzőre teszel” – magyarázta Wolff.

Borítókép: Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (Fotó: Mercedes)

További tartalmak