Musorujsag
Élő Eredmények

Norris: Nem tudom, Stroll mire gondolt

Norris: Nem tudom, Stroll mire gondolt

Motorsport
A McLaren újonca, Lando Norris nem érti, mire gondolt ellenfele, Lance Stroll, mielőtt „bezárta előtte a kapukat”, ütközésük következtében pedig mindketten azonnal feladták a Spanyol Nagydíjat.

A két fiatal pilóta a futam 45. körében ütközött a középmezőny végén folyó csata hevében (a 14. pozícióért küzdöttek): az előzéssel Norris próbálkozott, aki igyekezett ellenfele mellett maradni a kettes kanyarban, ellenfele azonban elfordult – ennek ütközés lett a vége. A baleset (ami miatt még a biztonsági autót is a pályára küldték) mindkettejük futamának véget vetett.

Norris a verseny után elhintette, ellenfelét tartja hibásnak a történtekért. „Nos, az első kanyar után tudnia kellett, hogy ott vagyok mellette. Nem tudom, mire gondolt. Volt egy pont, amikor sejtettem, hogy be fog fordulni, és nem hagy nekem elég helyet. Viszont meg kellett próbálnom, és meg is tettem, amit lehetett, de nem hagyott nekem elég helyet” – magyarázta.

Lando Norris (Fotó: XPB) Lando Norris (Fotó: XPB)

Amikor az esetről kérdezték, Stroll kiemelte, nem is volt elég hely két autó számára a kettes kanyarba, sejtetve, hogy ellenfele türelmetlen volt. „Még nem láttam a visszajátszást, szóval részletesebben ki kell majd elemeznem a helyzetet, de szerintem nem volt elég hely” – kezdte a kanadai. „Be kellett vennem azt a kanyart, szóval befordultam. Nem igazán tehettem volna mást. Az első kanyarban mélyen fékeztem, aztán a másodikon is át kellett haladnom valahogy. Sajnos két autó számára ott már nem volt hely” – tette hozzá.

Norris az eset után azonnal elnézést kért a csapatrádión, nyilatkozatában viszont tisztázta, ezt nem a Racing Point versenyzőjének szánta, hanem a McLarennek, hiszen – annak ellenére, hogy ellenfelét tartja hibásnak – futama véget ért.

„Én vagyok az a srác, aki az autójukat vezeti. Ha a verseny egy balesettel ér véget, nos, akkor is én vagyok a versenyző, aki az autóban ülve döntéseket hoz. Talán nem kellett volna kockázatot vállalnom azzal, hogy megpróbálom az előzést. Nem is tudom. Csak bocsánatot szerettem volna kérni a csapatomtól, amiért nem fejeztem be a versenyt” – hangsúlyozta a fiatal brit, aki most először esett ki baleset miatt F1-es futamon.

Lance Stroll autója (Fotó: XPB) Lance Stroll autója (Fotó: XPB)
Borítókép: Lance Stroll (Fotó: XPB)

További tartalmak