Spanyol Nagydíj: a dobogósok nyilatkozatai

Az európai szezonnyitó sem hozott komolyabb fordulatot a szezonban, a Mercedes ugyanis Barcelonában is kettős győzelmet szerzett. Az elsőségnek most Lewis Hamilton örülhetett, aki már a startnál eldöntötte annak sorsát, amikor lehagyta Valtteri Bottast. Harmadikként a Ferrarikat legyőző Max Verstappent intették le – nézzük, hogyan értékeltek ők hárman!

Valtteri Bottas, Dieter Zetsche, Lewis Hamilton és Max Verstappen (Fotó: XPB)

Lewis Hamilton (Mercedes) – 1. hely


„Nagyon sok múlott a csapaton – szóval köszönettel tartozunk a srácoknak! Mindenkinek, aki itt van, és annak is, aki a gyárban dolgozik. Folyamatosan történelmet írunk, hiszen ez az ötödik kettős győzelmünk egymás után. Az első négy verseny nehéz volt, de az autó csodás, ezért mindig jól sikerülnek a versenyek. Hosszú volt az út az első kanyarig, de sikerült jól eljutnom odáig! Nagyon szorosan voltunk egymás mellett, és a Ferrarit is láttam Valtteri másik oldalán. Láttam, hogy Valtterinek fékeznie kellett, de szerencsére nem ismétlődött meg Baku. A biztonsági autó után éreztem, hogy a leggyorsabb körért járó pontot is megszerezhetem a friss gumikon, és ez össze is jött!”


Valtteri Bottas (Mercedes) – 2. hely


„Az első kör nagyon szoros volt. Ezt a győzelmet a rajtnál veszítettem el, de sajnos nem működött jól a kuplungom. Olyan érzésem volt az autóval, ami eddig soha. És ezen ment el az elsőség. Csapatként elképesztő eredmény ez, az ötödik kettős győzelmünk idén. Ami engem illet, fontos pontokat szereztem, az év végén pedig minden egyes pont számítani fog majd, ebben biztos vagyok! Most pedig, ki akarom deríteni, mi történt a rajtnál.”


Max Verstappen (Red Bull) – 3. hely


„Az első kanyar nagyon kemény volt. Nem is igazán tudtam, mi történik, de sikerült harmadikként kijönnöm az első kanyarokból. A Mercedesek túl gyorsak voltak, ez egyértelmű, viszont tudtam a saját tempómat futni egészen a végéig, és örülök, hogy ott lehetek a dobogón.”




Valtteri Bottas, Dieter Zetsche és Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Valtteri Bottas, Dieter Zetsche és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)