Musorujsag
Élő Eredmények

Wolff: Hamilton és Bottas egy ideje nem barátkozik annyit

Wolff: Hamilton és Bottas egy ideje nem barátkozik annyit

Motorsport-Total
A küzdelmük élesedésével Toto Wolff érzékeli, hogy Lewis Hamilton és Valtteri Bottas már kevésbé közvetlen egymással.

A bajnokságban és Barcelonában is egyeduralkodónak számít a Mercedes. Az ellenfelek bármennyire is próbálkoznak, képtelenek fogást találni az álomrajtot vett címvédő csapaton, így egyre inkább házon belüli párharcról kezd szólni az idény. A 2017-ben érkező Valtteri Bottas még sosem tanúsított akkora ellenállást Lewis Hamiltonnal szemben a Mercedesnél, mint idén, és máris számos jelét adta, hogy komolyan gondolja csapattársa trónfosztását.

Toto Wolff az osztrák ORF televíziónak a barcelonai időmérő edzést követően először ismerte el, hogy e tét kezdi kicsit eltávolítani egymástól az eddig harmonikus viszonyt ápoló két versenyzőjét. „Egy ideje már nem annyira barátságosak egymással. Amikor egyetlen pontra vagy a bajnoki vezetéstől, felhagysz a barátkozással” – nyilatkozta a Mercedes csapatfőnöke.

Hasonló folyamaton már keresztülmentek egyszer. 2014-ben Lewis Hamilton és Nico Rosberg még jó viszonyban, korábbi gyerekkori cimborákként vágtak neki, ám az egyre keményebb rivalizálásuk teljesen megmérgezte kapcsolatukat, mely a végére szinte már ellenségeskedésbe csapott át.

A Mercedesnek nincsenek illúziói: bármennyire is tűnik másnak a mostani helyzetük, tudják, hogy kiköthetnek valami hasonlónál, mint 2016-ban. „Valtterivel még ott van a tisztelet. Hangsúlyozva a ’még’-et” – jegyezte meg Wolff. „Természetesen felismerjük, hogy rivalizálás alakult ki kettejük között, ami az év folyamán még biztosan intenzívebbé fog válni. Erre fel kell készülnünk, és átlátható módon kell kezelnünk. Mint minden verseny előtti délelőttön, minden lehetőséget át fogunk beszélni velük, minden forgatókönyvet végigveszünk, pár videót is megnézünk.”

A versenyzőkbe vetett bizalom is meghatározó lehet az osztrák szerint a folytatásban. „Lewis már jól ismeri a helyzetet, Valtteri meg tudja, milyen kemény munka egészségesen tartani a csapatot. Mindketten klasszul boldogulnak ezzel, és tisztelik azt az elképesztő munkát, amit a csapat ebbe ölt. Emiatt a mostani helyzetünk más, mint 2016-ban.”

A Spanyol Nagydíj élő közvetítése 14:30-kor kezdődik az M4 Sporton és az M4 Sport.hu-n (az élő közvetítés ITT lesz elérhető).

Borítókép: Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak