Musorujsag
Élő Eredmények

Horner: A Holland Nagydíj óriási lesz

Horner: A Holland Nagydíj óriási lesz

Motorsport
Holnap állítólag hivatalosan is bejelentik a Holland Nagydíj visszatérését, ami a Red Bull csapatvezetője, Christian Horner szerint óriási esemény lesz, az országban ugyanis évek óta tart a Max Verstappen-mánia.

A Forma–1 vezetői hosszú hónapokig tárgyaltak több holland pályával, melyek közül végül a zandvoorti került ki nyertesen – azt már több forrás is tényként kezeli, hogy a királykategória erre a helyszínre tér majd vissza. A legfrissebb hírek szerint sokat már arra sem kell várni, hogy mindez hivatalossá váljon, kedden ugyanis érkezhet a szervezők bejelentése!

Persze, a sportág szereplői már ettől függetlenül is „nyílt titokként” kezelik, hogy az F1 visszatér Hollandiába. A Red Bull csapatvezetője például kiemelte, a hazájában roppant népszerű Verstappennek ebben komoly szerepe van, ezért a futam is nagyszerű hangulatban telik majd.

Christian Horner (Fotó: XPB) Christian Horner (Fotó: XPB)

„A Holland Nagydíj…” – kezdte. „Nos, láthattuk, mi volt Spanyolországban, amikor Fernando (Alonso) a csúcson volt. És mostanság láthatjuk, mennyi holland szurkoló utazik el a világ minden tájára. Szóval úgy tűnik, a rajongók száma folyamatosan nő. Verstappen népszerűségével egy Holland Nagydíj hatalmas lesz. Pozitív a Forma–1 számára” – tette hozzá.

Amikor Zandvoor kapcsán megkérdezték, vannak-e aggályai amiatt, hogy a pálya túl szűk az F1 számára, Horner megjegyezte: „Monacóban sincs túl sok előzési lehetőség. Biztos lesz dolguk a pályával, de ezeket el fogják végezni, a futam pedig érdekes lesz, amennyiben persze bejelentik majd, hogy megtartják. Érdekes lesz látni, mennyi szurkoló vesz majd rész az eseményen. Szerintem nem árt hamar lefoglalni a hoteleket” – jegyezte meg jókedvűen.

Noha egyelőre nem jött különösebben izgalomba a lehetőségtől, azért maga Verstappen is várja, hogy bejelentsék a futamot. „Bizonyos szempontból már van egy hazai futamom Spában, hiszen Belgiumban születtem. Persze, nagyszerű lenne, ha Zandvoort is bekerülne a naptárba. Ez persze nem jelenti azt, hogy extra motivált leszek, vagy valami hasonló, mert minden futamon a legjobbat akarom kihozni magamból!” – nyilatkozta.

Holland szurkolók Ausztriában (Fotó: XPB) Holland szurkolók Ausztriában (Fotó: XPB)
Borítókép: Holland szurkolók Spában (Fotó:XBP)

További tartalmak