Tetőpontján a Mercedes-korszak – van-e még tovább?

Az elmúlt hét év csúcsára ért a Mercedes Toto Wolff szerint. A csapat nem tehet arról, hogy unalomba fullasztja a sportágat, de vajon nem unja-e meg ő maga a menetelést, és van-e jövője a programjuknak úgy, hogy lassan nem marad elérhető cél?

Valtteri Bottas, Dieter Zetsche és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

A bakui hétvégén a Mercedes idei negyedik kettős győzelmével megdöntötte a Williams 1992-es rekordját. Csapatuk akkor még azzal „védekezett”, hogy helyzetük nem összevethető Nigel Mansellékével, mivel távolról sem rendelkeznek olyan domináns autóval, mint ők, inkább a csapatmunkájuk hatékonyságának és némi szerencsének (Bahrein) köszönhetik, hogy lehagyták a brit istállót. Barcelonában változott a kép: a W10-es autóra fölkerültek a fejlesztések, két versenyzőjük fölényesen húzta be az ötödik kettős sikert, és csapatuk ezzel nagyon is olyan helyzetbe került, mint 27 évvel ezelőtt a Williams.


Totális a dominanciájuk.


Most már Toto Wolffék sem beszélhetnek mellé: a Mercedes uralja az F1-et 2019-ben, és hiába járunk még csak a szezon negyedénél, már most nehéz elképzelni, hogy ne szerezzék meg a rekordot jelentő hatodik bajnoki címeket.


„Elképesztő menetelés ez: öt duplázás a nehéz téli tesztek után. A Ferrari tavaly emelt a szinten, és a Red Bull is nagyon erős lett a szezon végére. Ezek után ez tényleg meglepetésként ért minket” – nyilatkozta Toto Wolff, aki már meg sem próbálta tagadni, hogy kiemelkednek a mezőnyből. „Ez volt az elmúlt hét év legjobb hétvégéje. Amit mostanság tapasztalunk, az nem hétköznapi, ezért muszáj szerénynek és realistának maradnunk” – figyelmeztetett azért.


A téli teszteket említette. Akkor még mindenki teljesen mást várt az idei bajnokságtól. Bár a Ferrari visszaesését szokás emlegetni, ma már tudjuk, a Mercedes javulása hozta az éles fordulatot. Az előszezon megtévesztő volt, a vörös autók előrehaladottabb állapotban kezdték meg a munkát, miközben a németek alapautójukkal kisebb késésben voltak. Aztán Maranello nem tudott fejlődést elérni, ellenfelük viszont előbb a második teszthétre alakította át teljesen és tette igazán versenyképessé az új modelljét, majd most Barcelonában is fölszerelte egy újabb szintlépést jelentő csomaggal.




Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (Fotó: Mercedes) Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (Fotó: Mercedes)


Wolffot csapata titkáról is kérdezték. „A Forma–1-ben sosincs egyetlen magyarázat semmire. A fejlesztésben nincs csodaszer, ami az autón a teljes különbséget jelenti. Például mint a duplafedeles diffúzornál volt. Az egy jó húzás volt akkor, minden elismerés érte, de mára minden annyival nyitottabbá és digitálisabbá vált, a tíz évvel ezelőttihez képest, hogy inkább számít a fejlesztési irány és a gumik megértése” – állapította meg.


Egyelőre jelét sem látni annak, ki és hogyan tudná megszorongatni őket, ezért van, aki máris arról találgat, megszakad-e egyáltalán a győzelmi szériájuk, vagy minden futamot megnyernek. „Ez nem reális” – felelte Wolff. „Szerénynek kell maradnunk, versenyről versenyre haladnunk. Nem tekintjük előre garantáltnak a sikert. A Ferrari és a Red Bull is rendelkezik ugyanazokkal a forrásokkal és háttérrel, mint mi. Képesek arra, hogy rövid időn belül visszavágjanak.”


Utóbbi szavakkal azért jól megforgatta a kést a riválisok szívében…



Zetsche akkor tökélte el magát, amikor rosszul állt a szénájuk


A barcelonai kettős sikernek szimbolikus jelentőséget adott, hogy ez volt a Daimler-Benz elnökének, Dieter Zetschének az utolsó F1-es futama a márka élén. Hamarosan Ola Källenius váltja őt a konszern vezetői székében, és a Mercedes hálája jeleként vasárnap a bajszos üzletembert küldte föl a konstruktőri trófea átvételére. Csapatuk az eddigi talán legfényesebb diadalát ajándékozta a legfőbb vezetőnek.


Wolff emlékeztetett, Zetsche a világraszóló sikereik talán legfőbb letéteményese. „Dieter Zetsche ügyvezető igazgatónak mondtam, hogy most könnyűnek tűnhet fölmenni és átvenni a trófeát, de neki és a kollégáinak érdemes visszakanyarodniuk az elképesztően nehéz évekre 2012-ig, de talán 2013-ig. Előbb meg kellett felelnünk a Forma–1-nek, és a sikerek visszahozása különleges jelentőséggel bír. Olyan ez, amikor hosszú ideig viharon mész keresztül, de tudod, hogy ki fogsz jönni belőle, ezért megérte az egész utazás.”




Lewis Hamilton, Dieter Zetsche és Valtteri Bottas (Fotó: Mercedes) Lewis Hamilton, Dieter Zetsche és Valtteri Bottas (Fotó: Mercedes)


„Élvezi ezt, és meg is érdemli, hogy élvezhesse. Akkor döntötte el, hogy kitart az F1 mellett, amikor elkezdtünk visszaesni. 2011-ben és 2012-ben a legjobb tízen kívül voltunk. A világ legnagyobb autógyártójának azt kellett néznie, hogyan szenvednek az autóival. Bátorság kellett ahhoz, hogy akkor igazán elkötelezze magát a Forma–1 iránt, és ő megtette. Most az ő állhatatosságából profitálunk, és ezért minden tisztelet jár neki” – méltatta felettesét Wolff.


A Mercedest persze most ostorozzák, mondván, unalomba fullasztják a sportágat. Az egyhangúság valóban tény, az ok okozati összefüggés viszont sántít. Az unalomért tudniillik nem a Mercedes a felelős. hanem a lemaradó ellenfelek. (No meg az F1 jelenlegi keretrendszere, de erről majd talán máskor.) „Csak próbáljuk a lehető legjobban végezni a munkánkat. Ha a téli nehézségeinkre gondolunk, a csapatban mindenki számára elégtétel ez a siker. Természetesen szurkolóként meglepetésekre és változatosságra vágyik az ember. Én is nagyon élveztem a Liverpool visszatérését a Bajnokok Ligájában. De a mi csapatunknak nem lehet ez (ti. a változatosságra törekvés) a célja” – emelte ki Wolff.



Marad-e értelme az F1-es projekt folytatásának?


Ha már említette a múltat és a kiindulópontjukat, szóba került a jövő is. Zetschével az F1-es projektjük elkötelezett híve távozik most a fedélzetről, és tekintve, hogy a Mercedes számára innen már aligha van följebb a sikeresség tekintetében, fölmerül a kérdés, ők nem unják-e meg, nem veszítik-e el a motivációjukat azzal, hogy mindent elértek, a márka pedig nem fogja-e úgy érezni, hogy miután már csak veszítenivalója van, nincs is értelme a folytatásnak.




Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes) Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes)


„Már mi is beszélgettünk erről az elnökséggel” – ismerte el Wolff. „De arra a következtetésre jutottunk, hogy a Forma–1 mindig csúcspontok és hullámvölgyek körforgásából áll. Biztosan lesznek időszakok, amikor nagyon nehéz lesz. Mint az évtized elején például. De utána mindig szebb idők jönnek. A cégünket hosszú távra állítottuk föl, és készek vagyunk mindegyik időszakon keresztülmenni.”


„Természetesen azt nem tudhatjuk, hogy mi változik majd a külső feltételekben, vagy hogy a maximálisan elérhető sikerek után az ember marad, vagy megy. Valahol a kettő között van az igazság. Ez a platform nagyon is hasznos a számunkra, a nézőszámok emelkednek, a Forma–1 pedig kiváló kirakat a Mercedes-Benz számára. De azt nem tudhatom, hogy hogyan változik az autóipar a következő öt-nyolc évben. Annyit mondhatok csak, hogy jelenleg nagyon élvezzük ezt!”


Efelől kétségünk sincs. Ki, ha nem ők...