Musorujsag
Élő Eredmények

Autóját és Hamilton trófeáját küldte a haldokló kisfiúnak a Mercedes

Autóját és Hamilton trófeáját küldte a haldokló kisfiúnak a Mercedes

Sky, BBC, Sun
Különleges meglepetéssel hálálta meg a Merceds csapata Lewis Hamilton halálos beteg szurkolójának támogatását, és ezzel nemcsak egy legyengülten is elképesztően erős kisfiút, de a poklot megélő szüleit mosolyra tudták fakasztani.

„Készülünk egy meglepetéssel” – árulta el Lewis Hamilton a Spanyol Nagydíj megnyerését követően, utalva arra a halálos beteg kisfiúra, akinek története elmondása szerint erőt adott neki a verseny előtt, amikor maga alatt volt az időmérős veresége miatt. Az 5 esztendős Harry Shaw ezt megelőzően már kapott egy ajándékot a Mercedestől, kedvenc versenyzője aláírt képpel, csapata egy sapkával hálálta meg, hogy a nehéz időkben is szorít nekik. Ezt a rajongó egy videóban köszönte meg a címvédőnek.

Aztán a verseny másnapján jött az igazán nem mindennapi ráadás: a kis Harry családjának háza előtt leparkolták Lewis Hamilton egyik F1-es Mercedesét, mellé pedig a brit vasárnapi győzelmi trófeáját mellékelték!

A nem mindennapi meglepetés a Shaw család felhajtóján (Fotó: Harry Shaw/Twitter) A nem mindennapi meglepetés a Shaw család felhajtóján (Fotó: Harry Shaw/Twitter)

A Mercedes már a vasárnapi ünneplés után mozgósította csapatát, és elkezdte megszervezni a rendhagyó akciót. A 44-es rajtszámú autójukat bázisukról szállították a Shaw család otthonához, a surrey-i Redhillbe, és szépen beállították azt a felhajtóra.

Harryt édesapja, James a karjában vitte ki, hogy megcsodálják a négykerekűt „Ez nagy mosolyt csalt az arcunkra az életünk rendkívül nehéz időszakában” – nyilatkozta az apa. „El sem tudtam hinni, hogy Lewis Hamilton Harryről beszélt, és hogy neki ajánlotta a győzelmét. Harry most úgy érzi, Lewis a legjobb barátja. Ez egy ötéves fiú számára elképesztő!”

A barcelonai győzelemért járó trófea (Fotó: Harry Shaw/Twitter) A barcelonai győzelemért járó trófea (Fotó: Harry Shaw/Twitter)

A Hamilton-rajongó kisfiú már 9 hónapja, tavaly augusztus óta küzd a Ewing-szarkóma betegséggel, mely a rák egy fajtája. Kemoterápiás kezelését év elején egy mellkasi műtét követte, ám hiába a kitartó és csodálatra méltó küzdelme, úgy tűnik, a betegség győzni fog felette, orvosai már április végén azt közölték, hogy talán csak egy hete van hátra. Harry ennek ellenére videóüzenetben buzdította Hamiltont még a barcelonai verseny előtt is. „Helló, Lewis Hamilton! Sok szerencsét a spanyolországi versenyre, és köszönöm a sok ajándékot! Szeretettel: Harry!” – mondta a betegágyáról üzenve. A videóra már a verseny előtt reagált a brit, a futamot követően pedig elmesélte, ez adott neki erőt a szombati veresége után, ezért a fiúnak ajánlja a győzelmét.

„Én nem ismerem Lewist, de kiderült, hogy mennyire őszinte, kedves és szeretni való személy. Ez egy szívhez szóló üzenet volt a győzelme után, melyben azt mondta, Harryért nyert. Sokat jelent” – mondta James Shaw. „Harry szereti az autókat, és bár le van gyengülve, ennek ellenére a kipufogóról kérdezősködött. Nagyon kíváncsi. Ez tipikus Harry volt: kérdezősködik, érdeklődik. A Mercedes szebbé tette ezt a sötét időszakunkat.”

Lewis Hamilton elnyerte, most már Harrynél pihen az 1-es számmal ellátott trófea (Fotó: Harry Shaw/Twitter) Lewis Hamilton elnyerte, most már Harrynél pihen az 1-es számmal ellátott trófea (Fotó: Harry Shaw/Twitter)

A fiú édesanyja, Charlotte hozzátette: „Mosolyt csaltak az arcunkra egy olyan időszakban, amelyben nem sok örömünk volt. Már az első ajándékok után is mosolyogtunk, és onnan csak egyre nagyobb, egyre jobb lett minden, a mosolyunk pedig egyre szélesebb és szélesebb. Különleges érzés volt látni, hogy Harry mennyire örül.”

Harry a család elmondása szerint komoly fájdalmak között töltötte utóbbi időszakát, az orvosok április 29-ei kijelentése után hazavitték a kórházból, hogy otthonában töltse utolsó napjait. Szülei eközben pénzgyűjtő akcióba kezdtek, hogy a Ewing-szarkóma kutatásával próbáljanak segíteni Harry jövőbeni sorstársain. Már több mint ezren támogatták őket, egyelőre 48 ezer angol fontnál tartanak, kitűzött célt a 100 ezres határ jelenti.

Borítókép: Harry és édesapja Lewis Hamilton autójával és barcelonai győzelmi trófeájával (Fotó: Harry Shaw/Twitter)

További tartalmak