Musorujsag
Élő Eredmények

Bottas: Hamilton semmivel sem volt gyorsabb nálam

Bottas: Hamilton semmivel sem volt gyorsabb nálam

FIA, RaceFans, Sky Sports
Nem gyötri magát Valtteri Bottas a Lewis Hamiltontól Spanyolországban elszenvedett vereség miatt. Pole-pozíciójába és a britével azonos tempójába kapaszkodik.

A finn versenyző már a futam után arról beszélt, hogy kizárólag a gyenge rajtján ment el az idei harmadik győzelme, akkori beragadását pedig egy furcsa, a csapat által a telemetrián keresztül is érzékelt, de még meg nem magyarázott kuplungprobléma idézte el. Bár az indulás valóban döntőnek bizonyult Lewis Hamiltonnal vívott küzdelmében, később a versenyen nem láthattuk jelét annak, hogy Valtteri Bottas jobb lett volna csapattársánál. A brit már az első körökben könnyedén húzott el tőle, később 10 másodperc körüli is volt az előnye, és a biztonsági autós újraindítást követően is nagyon rövid idő alatt tett szert komoly fórra.

Bottast viszont nem aggasztotta e tempókülönbség, mivel úgy érezte, az nem is volt valós. „Az igazat megvallva nem érzem úgy, hogy különbség lett volna a sebességünk között a verseny során. Én így érzem” – fogalmazott a bajnoki második helyezett. „Tudom, mekkora különbséget jelent, amikor valaki az élen halad és kontrollálja a tempót, óvja a gumikat. Miközben hátul még négy másodperc távolságból is csúszkálsz a kanyarokban a turbulencia miatt. Elég egy kis csúszkálás, és máris korábban vége a gumiknak.”

A másik autó légáramlataira márpedig a versenyzők beszámolója szerint az idei Mercedes még érzékenyebb, mint a legtöbb rivális autója. „Én tehát nem aggódom a versenytempó miatt. Hasonló volt a kettőnké, és komolyan hiszem, hogy csakis azon múlt, ki fordul el elsőnek az első két kanyarban” – összegzett Bottas.

Hamilton eközben a verseny leggyorsabb köréért járó egy pontot is megszerezte, melyért Bottas is harcba szállt a biztonsági autós fázist követően a friss gumikon. Hogy végül bő két tizeddel elmaradt kollégájától, azt főként a nem megfelelő taktikázásának tudta be.

Hamilton az új rajt után egyből leggyorsabb kört futott, amit aztán egy körrel később egy még jobb idő követett. Elmondása szerint az elsődleges célja akkor az volt, hogy elhúzzon csapattársától, ami sikerült is neki. Bottas ezzel szemben elszalasztotta az esélyt, hogy kihozza a gumikból a legtöbbet, amikor azok még a legjobb állapotukban vannak. „Az újraindítást követő első körben kerestem a lehetőségeket az elkapására. Nem sikerült, ezért a következő körben töltő üzemmódra váltottam, hogy az akkumulátor maximális teljesítményét használhassam utána a leggyorsabb körért. Meg is próbálkoztam vele, de éreztem, hogy a gumim akkor már elvesztette az új gumik hozta korai előnyét, Lewis pedig egy körrel korábban futotta meg a legjobb idejét. Mivel mögötte voltam, már nem volt módon jobb kört autózni nála” – magyarázta Bottas, aki tehát továbbra is a rajtot tekinti a kialakult végeredmény legfőbb okának.

Valtteri Bottas és Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Valtteri Bottas és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Az indulás nem először volt döntő kettejük küzdelmében: az ötből négy versenyen ez határozott a sorrendről. Bottas már Kínában sem tudta kihasználni a pole pozícióját, akkor a rajtvonal fehér fölfestését hibáztatta, amin kipörögtek a kerekei. „Az inkább volt az én hibám, akkor úgy éreztem, jobban is csinálhattam volna” – hasonlította össze az akkori esetet a mostanival. „Itt viszont ha újra kéne csinálni, akkor sem tudnék semmit másképpen tenni. Még vizsgáljuk, hogy mi történt a kuplunggal, de az biztos, hogy vibrált, és ez abnormális viselkedés volt, ami a döntő métereken sokba került nekem. Bosszantó, ami történt, de tudom, hogy a csapat meg fogja oldani, hogy ne ismétlődhessen meg. Senkit sem hibáztatok, sajnos az ilyesmi megeshet.”

A folytatásra Bottas az időmérős újabb sikeréből merít most erőt. „Mostantól bármi lehetséges lesz. Lesznek pályák, amelyeken Lewis nagyon erős lesz. Ahhoz, hogy ezeken a helyszíneken is tartani tudjam vele a lépést, szükségem van a hitre, hogy bárhol képes vagyok legyőzni őt, ha a legjobb formámat hozom, és a beállításokat is rendbe teszem” – tekintett előre.

Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak