Musorujsag
Élő Eredmények

Räikkönen: Muszáj volt megpróbálnom

Räikkönen: Muszáj volt megpróbálnom

Motorsport-Magazin, Alfa Romeo
A Ferrarihoz hasonlóan az Alfa Romeo is látványosan elmaradt a téli barcelonai formájától a múlt hétvégén. Kimi Räikkönen a nagy erőlködésében még a kavicságyat is megjárta…

Idén először fordult elő a középmezőny eddig legkiegyensúlyozottabb tagjának számító 2007-es világbajnokkal, hogy lemaradt a pontszerzésről. Kimi Räikkönenék halovány hétvégét zárt a Spanyol Nagydíjon, már a szabadedzéseken látszott, hogy nem elég versenyképesek, az időmérő edzésen is mindkét autójukkal a top 10-en kívül rekedtek, és a vasárnapi futamon is hiába próbálkoztak bármivel, nem tudtak előrébb jutni.

Räikkönent már az első kör negyedik kanyarjában a kavicságyban láthattuk, aminek következtében a legutolsó helyre csúszott vissza. Mint utólag elmondta, muszáj volt kockáztatnia. „Valóban nem segített, hogy kicsúsztam, de ezen a hétvégén úgysem volt meg a tempónk ahhoz, hogy ennél többet érjünk el” – állapította meg a mezőny legrutinosabb tagja.

Korábbi ferraris csapattársához, Sebastian Vettelhez hasonlóan ő is úgy érezte, hogy egyedül az első körös kavarodás jelenthet számára némi reményt. Célja a pozíciónyerés volt, mivel Barcelonában a kevés előzési lehetőség miatt mindennél fontosabb a pályán elfoglalt hely. „Tudtam, hogy meg kell próbálkoznom valamivel ahhoz, hogy pozíciót nyerjek. Máskülönben itt ez sosem történhet meg. De abban a kanyarban a közepes gumin nagyon csúszkáltam. Már előtte a hármas kanyarban is majdnem megpördültem. Aztán egyszerűen csak megpróbáltam. Sajnos a hátsó kerekek blokkoltak. Majdnem sikerült a pályán tartanom, de a baloldali kerekem már lent volt, a kavicságyba kerültem, és eltartott egy ideig, mire vissza tudtam térni.”

„Kétségbeesett próbálkozás volt, hogy pár helyet javítsak. De sosem volt meg a tempónk, csak a futam legvégén tudtunk az előttünk haladókéhoz hasonló tempót menni, de akkor már nem sokat tudtunk ezzel kezdeni.”

Kimi Räikkönen (Fotó: XPB) Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

További párhuzam a Ferrarival, hogy az olaszokhoz hasonló koncepciójú autóval rendelkező Alfa Romeo sem érti teljesen, miért szerepelt ennyire gyengén az előszezoni önmagához képest a katalán pályán. Szerencséjükre kedden és szerdán az évközi teszten lesz még lehetőségük az oknyomozásra. „Egyszerűen nagyon nehéz volt. Csalódást keltő, hogy ennyire nehéz hétvégénk volt. Szombaton is végig csak küszködtünk. Most itt fogunk tesztelni is, és jó, hogy van ez a két napunk. Reméljük, hogy ki tudjuk deríteni, mi történt” – összegzett Räikkönen.

Főnöke, Frédéric Vasseur a verseny előtt azt mondta, a gumikezelés vált a hátrányukká, amiből két héttel korábban még profitálni tudtak. „Azok a csapatok, akik Bakuban küszködtek a gumik fölmelegítésével, most probléma nélkül mentek. Nálunk fordítva történt” – fogalmazott.

Hogy mennyire szenvedtek, azt jól jelzi, hogy Antonio Giovinazzi az időmérő edzésen már a Q1-ben búcsúzott, és csak a két Williamst tudta megelőzni. Vasárnap sem jutott messzebbre, csak a 16. lett, miközben csapattársa a korai hibája ellenére is meg tudta őt előzni két hellyel. „Csak a tizennyolcadik helyről rajtoltam, ezért más taktikával próbálkoztunk” – magyarázta az olasz újonc. „Pár pozíciót próbáltunk nyerni ezzel, de nem működött, mert nem volt meg a sebességünk. Most kemény munka vár ránk, Monacóra jobbá kell tennünk a csomagunkat.”

„Csalódást keltő hétvége ez” – értékelt Vasseur. „Nem volt esélyünk megmutatni a potenciálunkat. Nehéz bármi pozitívumot is találni. Az első etapunk rémálom volt, és az utolsó etapunk vége volt az egész hétvégénk legjobb része. De ezen a hétvégén egyszerűen minden félrement nálunk.”

Borítókép: Kimi Räikkönen a versenymérnökével (Fotó: XPB)

További tartalmak