Egymás helyett a hőmérővel versenyzünk a gumik miatt – Haas

A Haas csapatfőnöke és Lewis Hamilton is élesen bírálta a Forma–1 túl nagy hangsúlyt kapó gumijait. A Pirelli szerint viszont mindenki téved…

Fotó: XPB

Két területen történtek gyökeres változások 2019-es szezonra. Az aerodinamikai szabálymódosításokra eltérő autókoncepciókkal reagált a mezőny, és több csapatnak még fejtörést okoz a választott módszer hatékonnyá tétele, teljes kiismerése. A gumik elvékonyítása és struktúrájuk megváltoztatása eközben még talán ennél is nagyobb rejtélynek számít a résztvevők számára: szinte nincs csapat, aki valamilyen módon és mértékben ne szembesült volna legalább egy versenyhétvégén nehezen megértett gumiproblémákkal.


A paddockban általános vélekedés, hogy bár a Pirelli szélesíteni próbálta az egyes keverékek működési tartományát, ennek ellenére szűkítenie sikerült azt. A gumik előkészítése, felmelegítése és életben tartása is kötéltánccá alakult, azt a keskeny hőmérsékleti tartományt, amelyben az abroncsok megfelelő tapadást biztosítanak, nagyon nehéz eltalálni, ráadásul mozgó célpontot jelent, hiszen elegendő pár felhő vagy az aszfalt hőmérsékletének pár fokos módosulása, és máris a nulláról indul a küzdelem.


A Pirelli persze állítja, a hiba még véletlenül sem az ő számításaiban van. Mario Isola sportigazgató a bakui gumikáoszt a pálya sima aszfaltjával, a változékony időjárási körülményekkel, az első szabadedzés kiesésével magyarázta, miközben továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy nőtt a gumik működési tartománya. „Tavaly a jelenlegi abroncsok fejlesztése során azt kérték tőlünk, hogy ne legyen hólyagosodás, mivel a múlt évben sokszor volt, valamint hogy csökkentsük a túlmelegedési hajlamot, és olyan gumikat gyártsunk, amelyeknek a teljesítménye egy pontnál romlani kezd. Ez a versenyzők egyértelmű kérése volt. A kifejlesztett gumik ennek felelnek meg. A működési tartományok talán kicsivel magasabbak, mint tavaly voltak, de nem lehet azt állítani, hogy ezek általános problémák, amik mindenkit érintenek” – érvelt a szakember.




Mario Isola és Günther Steiner nem látja azonos módon a gumihelyzetet... (Fotó: XPB) Mario Isola és Günther Steiner nem látja azonos módon a gumihelyzetet... (Fotó: XPB)


„A működési tartomány pedig nem lehet szűkebb, mint tavaly volt, mert ne feledjük el, hogy  van két keverékünk, a hármas és a négyes, amely pontosan ugyanaz a keverék, mint tavaly, és ugyanaz a működési tartománya is. Az egyes és kettes gumi kicsivel puhább, mint tavaly volt, az ötös pedig megfelel a múlt évi hiperlágy keveréknek. A fő gond most a szemcsésedés volt, és az új keverékek mechanikusan stabilabbak ugyanazon, vagy talán még szélesebb működési tartományban. Úgy vélem, az új keverékeket nem nehezebb kezelni.”


A Pirellin kívül viszont gyakorlatilag senki sincs ezen a véleményen, és többen nemcsak az idei abroncsokat kritizálják, hanem a Pirelli és az F1 általános hozzáállását is a gumikhoz. Lewis Hamiltonnak győzelmeik után nem sok oka lenne a panaszra, a Mercedesnek talán még kedveznek is a 2019-es vékonyított abroncsok. Mégsem elégedett, mert úgy érzi, a gumik továbbra is „rátelepszenek” a versenyzésre, háttérbe szorítva a lényeget: a határok feszegetését és a száguldást.


„A gumik idén nagyon kemények, keményebbek, mint tavaly” – jelentette ki Hamilton a spanyolországi győzelme után. Ez már önmagában ellentmondás: Isola arról beszél, hogy puhábbá tették a gumikat, a versenyző mégis keményebbnek érzi őket. És itt a következő ellentmondás is: „A gumiknak idén szűkebb a működési tartományuk” – állapította meg a címvédő, szembemenve Isola állításával.


Hamilton máris attól tart, hogy a következő futamon, Monacóban újra vért kell izzadniuk a gumik munkára bírásáért. „Idén nem használjuk a hiperlágyat, ugye? Azt olyannak érzem, mint a szuperlágyat, csak keményebbnek” – mondta ugyancsak ellentmondásosan az 5-ös számú, legpuhább gumiról, amely Isola szerint a múlt évi hiperlágynak feleltethető meg.




A szokásos kép: Lewis Hamilton és Valtteri Bottas a mezőny élén a Mercedesszel (Fotó: MTI/EPA) Fotó: MTI/EPA


Az ötszörös bajnok következtetése: „Már évek óta ugyanerre panaszkodunk. Mi olyan gumikat akarunk, amelyekkel el lehet menni a határig. Akkor is, ha valaki mögé kerülsz, és nem kell attól félned, hogy túlmelegednek az abroncsok, és emiatt le kell maradnod a másiktól. Versenyezni csak így lehetne.”


Hasonlóan nyilatkozott a közelmúltban Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke is, aki szerint a gumik túlságosan meghatározó szerepet játszanak manapság a versenyzésben, és akit egyre jobban zavar, hogy a futamok után folyton a gumikról kell beszélni a valódi verseny helyett.


Csapatának Barcelonában kivételesen nem volt problémája a gumik működésre bírásával, ám a tulajdonos, Gene Haas Steinerhez hasonlóan bosszantónak és a sportágtól idegennek érzi a mimózagumik miatt kialakult helyzetet. „Most melegebb volt, és nem volt problémánk, de Romain Grosjeannak az újraindításnál még így is hidegek voltak kicsit a gumijai. Utána aztán felgyorsult, de kulcsfontosságú, hogy boldogulj a gumikkal. Úgy tűnik nekem, hogy csak a szerencsén múlik, hogy a megfelelő hőmérsékleti tartományban vannak-e. Jó lenne, ha a Pirelli képes lenne olyan gumikat gyártani, amik nem ennyire érzékenyek. Jelenleg ugyanis nem a másik autókkal versenyzünk, hanem a hőmérővel…” – szúrt oda az olasz gyártónak.