Musorujsag
Élő Eredmények

Hamiltont bosszantja, hogy oda az időmérős dominanciája

Hamiltont bosszantja, hogy oda az időmérős dominanciája

FIA, Autosport
Talán a leghatékonyabb fegyvere döglött be az utóbbi nagydíjakon Lewis Hamiltonnak: nem megy neki az időmérő edzéseken. Sorozatban harmadik házon belüli veresége után nekigyürkőzik a probléma megoldásának.

Lewis Hamilton jóvátételként tekintett a barcelonai futamgyőzelmére a Valtteri Bottastól elszenvedett időmérős veresége után. Hogy sorozatban harmadszor is elvette tőle a pole pozíciót a csapattársa, az saját bevallása szerint sem esett jól neki. Ő, akinek a legnagyobb erősségét az egykörös tempója jelenti, és aki már lassan a 100. pole pozíciója felé közelít, nem ahhoz szokott, hogy sebezhető a kvalifikációkon, mostanság mégis annak bizonyult.

„A futamgyőzelem jóvátétel magamnak a gyenge szombati teljesítményemért” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a verseny előtt változtattak kicsit az autóján, és ennek is köszönhető a jobb vasárnapi formája. „Az autó egyensúlya kisebbfajta rémálom volt, de a versenytempóm összességében jó volt. Mielőtt kimentem volna a rajtrácsra, teljesítettem pár kört, és változtattunk picit, mert még mindig nem voltam elégedett az egyensúllyal.”

Az időmérős gyengélkedését viszont nem csupán a beállításoknak tudta be. Miközben közvetlenül a szombati veresége után még nem érezte úgy, hogy változtatnia kéne a hozzáállásán, a futam után már előrebocsátotta, külön dolgozni fog az időmérős teljesítményének rendbetételén. „Kettőnk autója nagyjából ugyanúgy van beállítva, szóval ez inkább múlik azon, ahogyan az autót vezetem. A gumikkal a versenyen egy kicsit másképpen bánok, gyakran sikerül egy kicsit tovább életben tartanom őket. Jelenleg ez előny számomra, amiből profitálok is. Az autó nagyszerű, de az időmérőkön gondjaim vannak Ausztrália óta, mégpedig folyamatosan ugyanolyan problémáim” – magyarázta.

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (Fotó: XPB) Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

Tekintve, hogy házon belüli küzdelmükben eddig rendre apróságok döntöttek, az időmérős formajavulás létfontosságúvá is válhat a folytatásban Hamilton számára, hiszen mindig nem hagyatkozhat arra, hogy csapattársánál jobban rajtol. „Ha sikerül ezt rendbe tennem, akkor más lehet minden. Valtteri szépen alkalmazkodott az autóhoz, ő egészen elégedett vele. Van pár terület, amivel még foglalkoznunk kell a gyárban, és a héten megpróbálom megérteni a helyzetet. A különböző részlegekkel is fogok egyeztetni, próbálok minél több adatot és információt gyűjteni, hátha a következő versenyen hasznomra válnak.”

„A péntek és a szombat nem volt valami nagyszerű számomra, és ezen javítanom kell. A versenyeken jó volt a teljesítményem, és azzal, ahogyan eddig a vasárnapokon teljesítettem, elégedett vagyok.”

Hamilton tudja, idén nem engedheti meg magának, hogy efféle kisiklások hosszabb távon hátráltassák őt, mert 2019-ben véleménye szerint az eddigi legjobb Bottas ellen kell helytállnia. „Mindig az jelenti a legnagyobb fenyegetést rád, aki a veled azonos autóban ül. Ez a személy Valtteri, szóval muszáj jól teljesítenem, mivel a hétvégéken képes igen jó köröket előhúzni. Jobban teljesít, mint valaha. Ez jó hír a csapatnak, megérdemli, hogy ilyen helyzetben van, és jó látni, hogy új szintre lépett idén” – mondta elismerően a csapattársáról.

Borítókép: Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak