Musorujsag
Élő Eredmények

Mexikó elveszítheti futamát

Mexikó elveszítheti futamát

F1i
Mivel továbbra is kérdéses, összeáll-e a futamrendezéshez szükséges anyagi háttér, az új kormány pedig nem mutatja jelét annak, hogy támogatni kívánja az eseményt, állítólag az idei lehet – legalábbis egy darabig – az utolsó Mexikói Nagydíj.

Mexikó 2015-ben, 23 évnyi távollét után tért vissza a versenynaptárba, és a fanatikus szurkolóknak köszönhetően rövid időn belül az egyik legnépszerűbb helyszínné vált. Az elmúlt években például többször megkapta az „év legjobb futamának” járó különdíjat, miközben a pilóták, a csapatvezetők és a média képviselői is folyamatosan dicsérték a helyszín egyedi hangulatát.

Mégis előfordulhat, hogy a rövid tündöklést követően az ország 2019-ben ismét búcsúzni kényszerül a Forma–1-től, szerződésüket ugyanis továbbra sem írták alá, helyzetüket pedig állítólag az is ronthatja, hogy Vietnám és Hollandia már biztosan futamot rendez – helyszínekből tehát nincs hiány.

Fotó: XPB Fotó: XPB

A verseny kilátásai a mexikói ESPN szerint sem túl rózsásak: úgy tudják, a helyi kormányzat továbbra sem rendelkezik a futam megszerzéséhez és lebonyolításához szükséges anyagiakkal, és a folytatásban sem szándékozik több pénzt előteremteni az idén lejáró szerződés meghosszabbításának érdekében.

Az ország új elnöke, Andrés Manuel López Obrador többször elhintette már, nem szándékozik annyi pénzt költeni a Forma–1-es futamra, mint amennyit az felemészt, ezt az összeget pedig inkább egy komolyabb vasútépítésre költené.

A mexikói mellett jelenleg több futam jövője is kérdéses. Ezek közül az olasz és a brit állítólag a hosszabbítás előtt áll (a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak), a németek esetében a szükséges anyagiak előteremtése kérdéses (ha a Mercedes besegít, helyzetük javulhat), a spanyolok viszont Mexikóhoz hasonlóan állítólag elveszíthetik futamukat.

Mexikói  hangulatkép (Fotó: XPB) Mexikói hangulatkép (Fotó: XPB)
Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak