Új kapitány a McLaren fedélzetén: Seidl tehet, amit csak akar

A Spanyol Nagydíj hétvégéjén irányította először a boxfalról a McLarent a Porschétől érkező Andreas Seidl. Felettese teljes szabadságot adott neki a megújulásra törekvő csapat élén.

Andreas Seidl (Fotó: XPB)

Andreas Seidl elismert név az autósport világában. Az elmúlt években a Porsche WEC-csapatát vezette egyik sikerről a másikra. Miután a márka leállította az LMP1-es projektjét, a McLaren egyből lecsapott rá, és kinevezte F1-es csapata kvázi főnökévé. Ezzel egy időben az ügyvezető igazgató Zak Brown hátrébb lépett egyet, és mostantól a teljes versenyrészlegük irányítására, az F1-en kívüli terjeszkedésre (IndyCar, WEC) helyezi a nagyobb hangsúlyt.


Seidl kényszerpihenője után hivatalosan május 1-jén állt munkába Wokingban, és a Spanyol Nagydíjon ült föl először hivatalos csapattagként a boxfalra. „Mindenekelőtt annak örülök, hogy végre része lehetek a csapatnak” – nyilatkozta a szakember. „Még mindig csak próbálom a lehető legjobban megismerni az embereket. Mindennel foglalkozom. Később aztán már csak az lesz a feladatom, hogy támogassam a munkatársaimat, hogy a lehető legjobb munkát végezhessék.”


Mint azt ő és Brown mesélte, a kapcsolatuk nem mostanság kezdődött. „Jó pár éve ismerem már Andreast” – mondta Brown. „Sok olyan képessége van, ami a segítségünkre lehet. Igazi versenyző típus, ért a technikához, igazi csapatjátékos – ezek a legfontosabbak. Az emberek, akik eddig neki dolgoztak vagy nála versenyeztek, mind csak dicsérték a munkáját.”


Seidl nincs híján az F1-es tapasztalatoknak sem. 2000 és 2006 között még az F1-ben segítette az előbb motorgyártóként jelen lévő, majd gyári csapattá alakult BMW-t. Nem kellett sokat győzködni a visszatérésről. „Amikor tavaly Zak Le Mans-ban először vette föl velem a kapcsolatot, és elbeszélgettünk a lehetőségekről, az egyből nagyon csábítóan hangzott. A további beszélgetések során egyre inkább átláttam a vezetőség vízióját, és hogy hogyan kíván visszatérni az élre. Egy ilyen múlttal rendelkező csapat esetében ez végül egy könnyű döntésnek bizonyult a részemről. Gyakran kérdeznek, hogy nem túl nagy-e a nyomás. De én ezt inkább motivációnak érzem.”




Andreas Seidl (Fotó: XPB) Andreas Seidl (Fotó: XPB)


Brown elmondta, maximálisan megbízik új alkalmazottjában, ezért nem fogja előírni számára, mit hogyan csináljon, még ha minden döntést meg is fognak vitatni. „Ő az a fajta fickó, akivel konzultálni lehet. Ez most az ő versenycsapata, neki kell irányítania. Ő egy tárgyalóképes csapattag. Szabad kezet kapott, tehet, amit akar. Száz százalékig támogatni fogom ebben. De ettől még az a típus, aki úgyis megbeszél veled mindent, aki szeret ötletelve dolgozni a csapatával, és nem csak csinál olyan dolgokat, amik csak másnap reggel fognak kiderülni” – mondta új kulcsemberéről.


Seidl érkezését nagy előrelépésnek érzi a McLaren szempontjából, ami őt is felszabadítja az eddigi terhek alól. „Mindig is tervben volt, hogy egy elhivatott, rendkívül összeszedett vezetőséget állítsunk a Forma–1-es csapat élére. Olyasvalakire van szükségünk, aki minden reggel azzal kel, hogy gyorssá akarja tenni az autót, amennyire csak lehet. Az én munkám szerteágazóbb, vinnem kell az üzletet, növekedést kell elérnem, szóval számomra nem változik semmi. De örülök, hogy Andreas és James Key, valamint más szerzeményeink esetében is úgy kezdem érezni, hogy összeáll a csapatunk. Ha valamibe Andreas belefog, abban nyomot hagy. Nagyon elégedett vagyok a jelenlegi csapatunkkal.”


Seidl eddigi munkáját nemcsak a kollégái dicsérik, de az eredmények is. A Porschéval éveken át uralták az LMP1-es kategóriát. Az ott szerzett tapasztalata az F1-ben is nagy segítség lehet, jóllehet a két sorozat között éles különbségeket lát. „A különböző kategóriákat nehéz összevetni. Két különböző szakág a hosszútávú autózás és az F1. A hosszútávú versenyzés más, tovább tartanak a futamok, más mennyiségű fejlesztéssel állhatsz elő. De végső soron minden kategóriában megvannak ugyanazok a tényezők, amik a siker feltételei. A McLarennek klassz csapata van, én pedig azért felelek, hogy sikeressé váljunk. Motiváltak és becsvágyóak vagyunk, éhezünk a sikerre” – mondta.




Andreas Seidl (Fotó: XPB) Andreas Seidl (Fotó: XPB)


Hozzátette, fontos különbség még, hogy miközben a Porschének annak idején ő volt az első alkalmazottja, és úgy gyűjtötte maga köré a csapatát, addig a McLarennél most neki kell beilleszkednie egy adott struktúrába. Azonnali sikerekről nem is ábrándozik, és azzal is tisztában van, hogy munkája az első hetekben, hónapokban nem fogja még éreztetni a hatását. „Fontos, hogy egyértelmű terv alapján dolgozz, tudd, mit vársz a következő évektől. A 2021-es nagy szabályreform nagy kihívás lesz számunkra. A miénkhez hasonló csapat számára viszont egy nagy lehetőség is lesz” – vetítette előre.


E nagy esélyt nemcsak a technikai megújulásban látja, mindenekelőtt a költségplafon bevezetését várják, mellyel szerintük újra pariban lehetnének a mostani élcsapatokkal. „Jelenleg túl nagy a különbség az élcsapatok és közöttünk. Óriási infrastruktúrát építettek ki, de ez nem egészséges állapot. Ha nyerni akarunk, sok pénzt kell elköltenünk, de optimista vagyok, hogy az FIA és az F1 vezetősége jó útra lép a jövőt illetően, és ezzel lehetőségünk nyílik újra sikereket elérni” – mondta a McLaren jövőjéről.