Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton nehezebben vezethető autókat akar

Hamilton nehezebben vezethető autókat akar

F1i
Lewis Hamilton szerint az új szabályok megalkotásakor nagyobb hangsúlyt kell majd fordítani arra, hogy az autók nehezebben vezethetőek legyenek, és a versenyzők jobban kimerüljenek majd a futamok végére.

A hibridéra első éveiben gyakran hangoztatott kritika volt, hogy napjaink F1-es autóit könnyebb vezetni, mint az évekkel, évtizedekkel korábbiakat, a 2017-es szabályváltoztatásokkor azonban külön odafigyeltek arra, hogy megnehezítsék a versenyzők dolgát. Elmondásuk szerint az akció sikerrel járt, hiszen a mai gépekkel már jobban meg kell küzdeni, mint elődeikkel.

Hamilton szerint viszont még lehetne „javítani” a helyzeten, hiszen a jelenlegi gépekkel is viszonylag könnyen el lehet bánni, amit semmi sem bizonyít jobban annál, minthogy az utóbbi szezonokban több tizenéves (Max Verstappen, Lance Stroll, Lando Norris) is elboldogult velük.

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (Fotó: Mercedes) Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (Fotó: Mercedes)

„Nem fáradunk ki a futamok végére” – nyilatkozta a címvédő, amikor a Forma–1 fizikai oldaláról kérdezték, és arról, mennyire terhelik le őket a versenyek. „Őszintén, az autók nem elég nehezen vezethetőek, fizikailag jóval megterhelőbbnek kellene lenniük. Szerintem 2021-ben meg kellene szabadulni néhány vezetést segítő eszköztől.”

„Például, ne legyen ennyire könnyű a kormányzás, akkor sokkal jobban le lennénk terhelve. Fizikailag sokkal jobban el kellene fáradnunk a versenyek során” – magyarázta. A beszélgetés során egyébként példákat is hozott. „Mi nem vagyunk annyira kifacsarva. A teniszesek teljesen kimerülnek. Főleg, hogy néha órákat játszanak. A biciklisek például alig kapnak levegőt, amikor beérnek a célba.”

„Úgy érzem, erről kellene szólnia ennek is. Manapság viszont sokkal kisebb a hangsúly a fizikai oldalon, ezért fordulhat elő az is, hogy látjuk, ahogyan egy 18 éves versenyző megérkezik a mezőnybe és nincsenek problémái. Ennek nem így kellene lennie” – magyarázta.   

Lewis Hamilton (Fotó: XPB9 Lewis Hamilton (Fotó: XPB9
Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak