Verstappen: Eddig túlteljesítünk

Max Verstappen úgy érzi, eddig ő is és a Red Bull is túlteljesített a 2019-es szezonban, hiszen az erőviszonyok alapján nem reális, hogy jelenleg a Ferrari mindkét versenyzőjét megelőzi a világbajnoki tabellán.

Max Verstappen (Fotó: Red Bull)

Öt fordulót követően Verstappen harmadik a pontversenyben, köszönhetően két 3. és három 4. helyezésének, ami „jobban fizetett”, mint a ferrarisok eddigi eredményei, noha az ő autójuk az erősorrendet nézve a hollandé előtt áll. Annyira nem meglepő tehát, hogy – független attól, mennyire elégedett autójával – a Red Bull-os büszke az eddigiekre.


„Elégedettek vagyunk az eddigi eredményekkel, teljes mértékben” – nyilatkozta a Motorsportnak a WTCR hétvégi, hollandiai fordulóján, ahol ő maga is teljesített néhány bemutatókört Forma–1-es autójával. „Ez a maximum, amit eddig elérhettünk.”




Max Verstappen és Sebastian Vettel csatája (Fotó: Red Bull) Max Verstappen és Sebastian Vettel csatája (Fotó: Red Bull)


„Minden futamon a lehető legtöbb pontot sikerült megszereznünk, és most a harmadik helyen állunk a bajnokságban a két Ferrari előtt. Pedig nem oda tartozunk” – utalt arra, hogy normál esetben a vörösök mögött kellene lenniük. „Ha megnézzük az eddigi futamokat, akkor látszik, hogy a harmadik erő voltunk, de remélem, javulunk, és a második helyre ugrunk.”


A Mercedes dominanciáját látva egyébként elismerte, a Red Bullnak változtatnia kellett eredeti céljain (szerettek volna több futamgyőzelmet is szerezni), és most már csak arra figyelnek, hogy elkapják a Ferrarit. „Persze lesznek olyan erőpályák, hosszú egyenesekkel, mint a monzai, ahol a Ferrari biztosan jobb lesz, mert jelenleg nagyon erős a motorjuk. Nagyon jó lenne, ha a harmadik helyen tudnám befejezni a bajnokságot” – mondta.


„Persze én is és a csapat is többet és többet akarunk, de ha egyszer kihoztad a maximumot az adott futamból, akkor elégedettnek kell lenned. Tavaly nagyon sokat tanultunk az első versenyeken, és aztán jobban mentek a dolgok. Én még mindig sokat tanulhatok, mert fiatal vagyok. Azt hiszem, gyorsabban fejlődhetek, mintha 30-35 éves lennék” – magyarázta.




Max Verstappen (Fotó: MTI/EPA) Max Verstappen (Fotó: MTI/EPA)