Musorujsag
Élő Eredmények

Elhunyt Niki Lauda, a Forma–1 háromszoros világbajnok legendája

Elhunyt Niki Lauda, a Forma–1 háromszoros világbajnok legendája

APA
Hétfő este 70 esztendős korában elhunyt a Forma–1 háromszoros világbajnok legendája, Niki Lauda – közölte a hírt az osztrák családja.

Gyászol a Forma–1, gyászol az autósport és a sport világa: hétfőn egy ikonikus figurája távozott, Niki Lauda. „Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett Nikink hétfőn a családja körében békésen elaludt” – állt a Forma–1 háromszoros világbajnokának családja által az osztrák APA hírügynökséghez eljuttatott közleményben a szomorú hír.

Niki Lauda 2018 augusztusában életmentő tüdőátültetésen esett át, azóta küzdött a visszatérésért és a felépülésért. Év elején újbóli influenzával került kórházba, mely nemcsak tüdőátültetése, de korábbi vesetranszplantációi miatt is veszélyt jelentett rá. Gyógyszeres kezelését az utóbbi nehezítette, de az exversenyző meggyógyult, és folytathatta rehabilitációját. A múlt héten aztán híre ment, hogy egy svájci klinikán kezelték az utóbbi hetekben, ahonnan vesedialízisre egy magánklinikára szállították át.

„A sportolóként és vállalkozóként elért egyedülálló sikerei révén felejthetetlen marad. A fáradhatatlan tettvágya, az egyenessége és a bátorsága példa és mérce marad mindannyiunk számára. A nyilvánosságtól távol egy szeretetteljes és gondoskodó férj, apa és nagyapa volt. Nagyon fog hiányozni” – írta még a család közleményében.

Niki Lauda (fotó: XPB) Niki Lauda (fotó: XPB)

Niki Lauda állandó és biztos pontját jelentette az F1-es paddocknak. Versenyzőként, tanácsadóként, csapatfőnökként, televíziós szakértőként is tevékenykedett a sportágban, nyílt, őszinte és sokszor nyers stílusával talán megosztotta az embereket, szakértelme viszont megkérdőjelezhetetlen volt, és ezt a versenyzőként és vezetőként elért sikerei bizonyítják.

A 70-es évek egyik legmeghatározóbb versenyzőfigurája volt. 1971-ben mutatkozott be a Forma–1-ben, három évvel később már futamgyőzelmet ünnepelt a Ferrarival. Enzo Ferrarival is keményen tárgyalt, a márka alapítója díjazta is ezt. Ő volt az, aki munkamódszerével rendet tett a Scuderiánál és többek között Luca di Montezemolóval együtt kivezette az istállót az akkori nyeretlen időszakukból. 1975-ben világbajnokok lettek, majd 1977-ben ismételni tudtak. A köztes 1976-os szezon is bizonyára az övék lett volna, ha nem történik meg a Lauda életét alapvetően meghatározó nürburgringi baleset, melynek során a versenyző égési sérüléseket szenvedett, és a kigyulladó autójában ülve annyi mérgező anyagot lélegzett be, hogy az majdnem az életébe került.

Személyiségéről mindent elmond, hogy alig két hónapot és mindössze két versenyt hagyott ki,. Ez a sporttörténelem egyik legnagyobb visszatérésének számít. Életben tudta tartani a bajnoki esélyeit a legutolsó versenyig, ám a Fudzsiban rendezett Japán Nagydíjon a hatalmas esőzésben pár társával már az első kör után föladta a versenyt, így tiltakozva az ellen, hogy a mezőny véleményével szembemenve is elrajtoltatták a futamot, a veszélyes körülmények ellenére is. Ellenfele és barátja, James Hunt lett ezzel a világbajnok.

Lauda 1978-ban a Brabhamhez szerződött, de 1979-ben úgy érezte, nem tudja ezt tovább csinálni. Szintén jellemző a személyiségére, hogy a Kanadai Nagydíjon egy szabadedzés közben döntötte el, hogy visszavonul, és a folytatást már nem is vállalta.

Innentől üzleti karrierbe kezdett, légitársaságot alapított, ám 1982-ben a McLaren lehetőséget biztosított számára a visszatérésre, és 1984-ben egy másik emlékezetes párharcban harmadszor is felért a sportág csúcsára. Csapattársát, a fiatal Alain Prostot győzte le fél ponttal – máig ez az F1 történetének legkisebb különbségű bajnoki győzelme.

Lauda 1985 végén másodszor is visszavonult. Az 1990-es évek végén az akkoriban a Ferrari elnökének kinevezett Luca di Montezemolo unszolására előbb volt csapata tanácsadójaként tevékenykedett, majd a német RTL tévés szakértője is lett; 2001-ben rövid ideig a Jaguar csapatfőnöke is volt.

Niki Lauda és Toto Wolff (Fotó: XPB) Niki Lauda és Toto Wolff (Fotó: XPB)

2012-ben még kívülállóként vett részt a Mercedes vezetősége és a Forma–1-et irányító Bernie Ecclestone között zajló tárgyalásokban. A csillagos márka a brit üzletemberrel ápolt jó viszonyát használta ki (a Brabham-csapatnál ő volt a főnöke az osztráknak), és miután sikerült egyezségre jutniuk a 2020 végéig szóló szerződéshosszabbításban, a Mercedes amolyan tanácsadói szerepkört ajánlott föl neki. Többek között ő győzte meg a Daimler-Benz (éppen mai nappal leköszönt) elnökét, Dieter Zetschét, hogy áldozzon több pénzt a 2010-ben gyári csapattal újraindított F1-es programra. Ez jelentette a Mercedes-korszak kiindulópontját.

Lauda 2012 őszén a Mercedes igazgatótanácsának elnöke lett, 2013-ban pedig Toto Wolff-fal együtt a versenyistálló résztulajdonosa és a 2014 óta tartó uralkodásuk egy kulcsfigurája. E szerepkörében 5 egyéni és 5 csapatbajnoki címet nyertek a csillagosok.

Idén úton vannak a 6. duplázás felé. Lauda még betegen is napi kapcsolatban volt Wolff-fal, aki minden csapaton belüli történésről informálta őt. A boxutcába való visszatérésre viszont már nem került sor, pedig Lauda önmagához hűen nagyon küzdött érte.

A múlt évi Abu-dzabi bajnoki sikerüket megelőzően egy videoüzenetben tudatta a Mercedesszel, hogy hamarosan érkezik, ezért nem engedhetnek ki. Az volt az utolsó alkalom, amikor a nyilvánosság elé állt. Mosolygott, tréfálkozott, örült a sikerüknek, és rendkívül hálás volt a kapott támogatásért, a kedves üzenetekért. Kemény karakter volt, fekete humorral, csípős nyelvvel, karcos őszinteséggel, aki mégis gyermeki lelkesedéssel tudott örülni a szenvedélyét jelentő sportágban elért sikereknek, és legbelül meg tudott hatódni az emberek felé áramló szeretetétől.

Egy egyedülálló személyiségét veszítette el a Forma–1 világa, de emléke, gazdag öröksége, híres aranyköpései és küzdeni tudásának példája örökre a sportágé marad. Isten nyugosztalja őt!

Niki Lauda (Fotó: Mercedes/Twitter) Niki Lauda a múlt évi szezonzáró előtt küldött üzenetet a Mercedesnek és a szurkolóknak (Fotó: Mercedes/Twitter)
Borítókép: Niki Lauda (Fotó: XPB)

További tartalmak