Orvosa és barátai tudták, hogy Lauda egyre rosszabbul van

Egy ideje már sejthető volt, hogy Niki Lauda állapota kezd rosszra fordulni. Kezelőorvosa és barátai elárulták, nehéz utolsó hetei voltak a 70 esztendős legendának.

Niki Lauda (Fotó: MTI/EPA)

Ő volt a küzdeni tudás megtestesítője, így az emberben föl sem merült, hogy nem térhet vissza még egyszer, már sokadszor is a versenypályára. Az állapotát és a múlt augusztusi tüdőátültetését követő rehabilitációját látókat mégsem érte váratlanul a 70 esztendős Niki Lauda halála. Walter Klepetko, a bécsi Általános Kórház szakorvosa, aki múlt nyáron az életmentő műtétet is elvégezte az osztrákon, az APA hírügynökségnek elárulta, a korábbi versenyző az utóbbi hetekben egyre rosszabbul lett.


„Nincs konkrét halálok. Ez egy hosszú folyamat volt, melynek ez lett a vége. Niki Lauda harcolt. Egy nagyszerű ember volt, de egy ideje már világos volt, hogy többé nem térhet vissza a versenypályára” – nyilatkozta a sebészeti osztály vezetője.


Több konkrétumot Lauda állapotáról és betegségéről a magánszférára hivatkozva már nem árult el, ám Lauda egyik barátja, Wolfgang Fellner az Österreich című lap kiadója szintén beszélt a Mercedes-főnök utolsó heteiről. „Már egy ideje tudtam, hogy nincs jól” – erősítette meg Fellner, akinek úgy tíz napja mondta az egyik orvos, hogy Lauda rosszul van, és aggasztóvá vált az állapota.




Niki Lauda második feleségével, és ikergyermekeik anyjával, Birgittel (Fotó: MTI/EPA) Niki Lauda második feleségével, és ikergyermekeik anyjával, Birgittel (Fotó: MTI/EPA)


Laudát a tüdőátültetése után előbb hónapokig a bécsi kórházban kezelték, majd október végén hazatérhetett Ibizára, ahová az AKH egy orvosa és nővére is elkísérte, felmondva addigi munkáját. Ekkor még úgy tűnt, szervezete jól reagált a szervcserére, és az orvosok szigorú előírásait betartva normál életet élhet. Ám az év végén újra influenzás lett, ami miatt előbb vissza kellett térnie a bécsi klinikára, majd úgy két hónapja egy luzerni rehabilitációs kórházba, tíz napja pedig egy zürichi klinikára került. Ott dialízisen kellett átesnie, és Fellner elmondása szerint újra gépekre kötötték, volt, hogy lélegeztetni is kellett. Lauda kétszer, 1997-ben és 2005-ben is új vesét kapott, ez megnehezítette a gyógyszeres kezelését.


Laudát a legutóbbi házasságából született ikergyermekei, Mia és Max nemigen látogathatta Svájcban, és a családjával is leginkább a hétvégéken és ünnepnapokon tölthetett több időt együtt. „Nehéz volt, mert Niki igazi családközpontú ember volt” – mesélte Fellner, aki május végén szerette volna meglátogatni barátját. „Emiatt kissé egyedül érezte magát, és vissza akart térni Bécsbe az AKH-ba, hogy együtt lehessen az ikreivel, akiknek addig folyamatosan ingázniuk kellett Zürich és az otthonuk között, mivel közben iskolába is kellett járniuk.”


Másik régi cimborája, a Red Bull tanácsadójaként dolgozó, az 1970-es években szintén az F1-ben versenyző Helmut Marko is tartotta a kapcsolatot Laudával, és halálhíre őt is szíven ütötte. „Már a múlt este értesültem a hírről. Tudtam, hogy nincs jól. Ennek ellenére igazi sokként ért a halálhíre. Ez nagy csapás, nagyon nehéz most. A humort és az egyenességet tekintve nincs még egy olyan, mint ő. Novemberben látogattam meg őt utoljára az AKH-ban, és őszintén szólva megijedtem, amikor láttam, de ezt persze nem mutattam felé. De nagyon erős volt, ekkor még teljesen optimista. Aztán ez fokozatosan alábbhagyott. Nagyon kellemetlen ez most nekem. Én vagyok az idősebb. Gyakran beszélgettünk a halálról és arról, hogy ki fog előbb elmenni és hasonlók. Ez az elnyúló, egyre nehezebbé váló gyengülés nem illett Lauda személyiségéhez, és biztos vagyok benne, hogy nem is ezt akarta” – fogalmazott az osztrák.




Helmut Marko és Niki Lauda (Fotó: XPB) Helmut Marko és Niki Lauda (Fotó: XPB)


„Az egész pályafutásunk összekapcsolódott, versenyzőként és vezetőként is. Rengeteg közös emlékünk volt, élmények, közös tevékenységek és mókás esetek. A sportágban egy elképesztő egoista volt, de miután megismerkedett Birgittel, megváltozott. Amikor már megszülettek az ikreik, igazi családapa lett. Hogy az ő szavaival éljek: kalapot kell emelni előtte! Sportszempontból, üzleti és emberi szempontból is. Egy nagyszerű osztrák volt, aki mindig a földön járt” – jellemezte barátkát a Red Bull-os.


Laudát felesége, Birgit, valamint négy gyermeke, Maxt és Mia, továbbá az első házasságából született Lukas és Matthias gyászolja. A család közleményében azt írta: „Az utolsó tíz hónapban minden percben ott voltunk mellette. Együtt nevettünk és sírtunk, reménykedtünk és szenvedtünk, de végül Nikit tegnap elhagyta az ereje.”