Hamilton és Wolff is lemondta a sajtótájékoztatóját

Toto Wolff és Lewis Hamilton is lemondta a nyilvános médiaeseményét a monacói sajtónapon. Egyelőre egyikük sem érzi magát képesnek az interjúadásra Niki Lauda halálta után.

Lewis Hamilton és Toto Wolff (Fotó: XPB)



Gyászolni fog az év hatodik nagydíján a Mercedes csapata. Részvényese és tanácsadója, Niki Lauda hétfő este 70 esztendős korában elhunyt. A csillagosok fotókkal és egy Toto Wolff csapatfőnököt idéző közleménnyel emlékeztek meg kulcsemberükről. Monacóban a sajtónapot a hagyomány szerint szerdán tartják, és Wolff ez alkalomból számos felkérést kapott a média képviselőitől arra, hogy kizárólagos interjút készíthessenek vele elhunyt barátjáról.


A Mercedes nem tudott eleget tenni e kéréseknek, ezért szerda délelőtt jelezte, délután a motorhome-jában rendkívüli sajtótájékoztatót tart a csapatvezető, melyen el fogja mondani gondolatait Laudáról. Délután egy körül az istálló aztán visszakozott, és közölte, hogy a kijelölt sajtóesemény elmarad. Érvelésük szerint Wolff ma még nem kívánt megjelenni a paddockban.


A sajtótájékoztatót mindazonáltal nem törölték, arra csütörtökön délelőtt 10 órakor sor fog kerülni.


Mindeközben a 2012-ben Niki Lauda által a Mercedeshez csábított Lewis Hamilton az FIA hivatalos szerdai sajtótájékoztatójára volt hivatalos, ám a brit nem sokkal annak kezdése előtt szintén jelezte, nem fog megjelenni. Az ok ez esetben is Lauda halála. Az FIA a körülményekre való tekintettel engedélyt adott a címvédőnek a távolmaradásra. Éppen úgy, ahogyan tette azt a múlt évi Magyar Nagydíj sajtótájékoztatóján a Sergio Marchionne elnököt gyászoló Ferrari-csapat képviselőivel, a pénteki sajtótájékoztatóra hivatalos Maurizio Arrivabenével.


Hamilton helyett viszont a másik mercedeses, Valtteri Bottas a sajtó rendelkezésére állt az FIA által szervezett eseményen, melyre rajta kívül Max Verstappen, Charles Leclerc, Daniel Ricciardo és Robert Kubica volt hivatalos.




Lewis Hamilton motoron érkezett a monacói paddockba, de a sajtótájékoztatóról most inkább lemondott (Fotó: XPB) Lewis Hamilton motoron érkezett a monacói paddockba, de a sajtótájékoztatóról most inkább lemondott (Fotó: XPB)


Lewis Hamilton nemcsak főnökként, mentorként és barátként is tekintett Niki Laudára. Úgy tudni, Wolff-fal együtt annyira megrázták a történtek, hogy miután hétfő este megkapták a hírt, egy órán át beszélgettek egymással telefonon. A britnek majd’ egy napba telt, mire egyáltalán reagálni tudott közösségi oldalán Lauda elvesztésére.


A következőket írta: „Cimborám! Alig tudom elhinni, hogy elmentél. Hiányozni fognak a beszélgetéseink, a nevetések, a nagy ölölések az együtt nyert versenyek után. Igazi megtiszteltetés volt együtt dolgozni veled az utóbbi hét évben. Nem is lennék ennél a csapatnál, ha nem a tiéd lenne. Isten őrizze lelkedet! Köszönöm, hogy ragyogó fénysugár voltál az életemben! Mindig itt leszek, ha a családodnak szüksége lenne rám. Szeretlek! Mindörökké a barátod: Lewis.”


A Mercedes és a Ferrari már jelezte, a hétvégi versenyen autójával tisztelegni fog korábbi munkatársa előtt. Lauda a Mercedesnek vezetője, a Ferrarinak versenyzője, kétszeres bajnoka, később tanácsadója volt. A boxutcában várhatóan többen is megemlékeznek róla, és úgy hírlik, az F1 is készül valamivel, ám ennek részletei még nem ismertek.




"Köszönjük, Niki" - áll a Toro Rosso autóján Monacóban (Fotó: XPB) "Köszönjük, Niki" - áll a Toro Rosso autóján Monacóban (Fotó: XPB)