Musorujsag
Élő Eredmények

Kuplungot cserélt a jobb rajtért és a monacói győzelemért Bottas

Kuplungot cserélt a jobb rajtért és a monacói győzelemért Bottas

Sky Sports, Motorsport
Sok babér még nem termett Valtteri Bottas számára Monacóban, Lewis Hamilton „pályáján”. Egy jó időmérővel és egy végre jó rajttal változtathatna ezen. A barcelonai kuplungját már kicserélték…

Két hete Spanyolországban elveszítette a bajnoki vezetést Valtteri Bottas, és most egy olyan pályán kellene visszazárkóznia Lewis Hamiltonra, amelyen csapattársa rendszerint jól teljesít, ő viszont még nem ért el komolyabb sikereket. A finn legjobb eredményét a 2017-es negyedik helye jelenti, a Williamsszel sosem ért célba a legjobb tízben, míg 2018-ban Hamiltontól két hellyel lemaradva csak 5. lett a Mercedesszel.

A hercegségbeli dobogótlansága részben annak köszönhető, hogy a Mercedesnek az utóbbi években nemigen ment az utcai pályán. Eddigi formájuk és a barcelonai harmadik szektorban nyújtott teljesítményük alapján van rá esély, hogy ez idén megváltozik, és Bottas azt reméli, az ő szerencséje is fordulni fog Monacóban. „Nem voltak itt nagy versenyeim, de a célom, hogy változtassak ezen. Az év eleje nagyon ígéretes volt számunkra csapatként, de azzal is tisztában vagyunk, hogy Monaco különleges pálya, mást követel az autóktól.”

„Az előző két évben szenvedtünk itt egy kicsit, nem voltunk elégedettek az autónkkal, és nem is voltunk olyan gyorsak, mint más pályákon. Ezt szem előtt tartva kicsit óvatosnak kell lennünk, de közben motivál is bennünket, hogy változtassunk ezen, és végre itt is jól teljesítsünk. Különleges helyszín ez, és nagyszerű lenne jól szerepelni rajta.”

„Az F1-ben még sosem volt jó autóm Monacóban. Ezen a pályán különleges dolgokra van szükség az autó részéről, mechanikus szempontból, hogy jól kezelje a huppanokat és a falakat is. De a barcelonai harmadik szektor lassú kanyarjaiban ígéretes volt a teljesítményünk. Remélem, most jó lesz az autónk itt, működni fognak a gumik, és harcolhatunk a győzelemért. Még a dobogón sem álltam itt soha, ezért nagyon várom már. Száz százalékig az időmérős teljesítményemre fogok összpontosítani, és mindent bele fogok adni a harmadik időmérős részben” – fogalmazott a finn szerdán.

Valtteri Bottas (Fotó: XPB) Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

Monacóban a siker kulcsát valóban az időmérő edzés és a rajthely jelenti. Bottas Hamilton ellen a miniállamban 1-1-re áll e téren, az idényt tekintve viszont 3-2-re ő vezet. Lewis Hamilton legutóbb előrevetítette, zsinórban három szombati veresége után mindent meg fog tenni az egykörös teljesítménye javításáért, ám komoly bajba eddig így sem került emiatt, hiszen hiába szerezte meg a pole pozíciót a legutóbbi három alkalommal Bottas, ebből kétszer (Kínában és Spanyolországban) mégis alulmaradt vele szemben a versenyen. Ezt Hamilton a jobb rajtjának köszönhette.

Vagy inkább Bottas gyenge rajtjának. Az ötszörös futamgyőztes Bahrein óta kimondottan rosszul teljesít a versenyek indításakor. Legutóbb azt állította, hogy a kuplungja hibája miatt ragadt be az első métereken, ám csapata később azt állapította meg, hogy nem műszaki hiba, csak az első rajtkockában tapasztalt rossz tapadás tréfálta meg őt.

Bottasék ennek ellenére Monacóra egy új kuplunggal készültek, mivel a későbbi elemzéseik során úgy ítélték meg, hogy több szempontból is lehetne javítani. „Átnéztünk minden részletet. Az én oldalamról is van mód a fejlődésre, de a csapat oldaláról is. Már ismerjük az okát. Azt a konkrét kuplungot már kivontuk a forgalomból. De voltak még gondok a kezeléssel is abban a szerencsétlen pillanatban. A tapadási viszonyok sajnos lehetővé tették, hogy a kuplung kicsit csússzon, változzon annak nyomatéka. Változtattunk, hogy elejét vegyük ennek, és remélhetőleg nem fog megismétlődni” – tisztázta a barcelonai esetük hátterét.

Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak