Norris: Én félek a balesetektől, a haláltól

A McLaren újonca, Lando Norris nem tagadja, fél, amikor be kell ülnie Forma–1-es autójába, ez viszont nincs kihatással motivációjára, hiszen folyamatosan versenyezni akar – természetesen Monaco szűk utcáin is.

Lando Norris (Fotó: XPB)

A királykategória versenyzői (és úgy általában az autóversenyzők) ritkán beszélnek félelmeikről, noha választott sportáguk továbbra is veszélyesebb az átlagnál, annak ellenére is, hogy a szervezők mindent megtesznek a biztonság javításáért. A McLaren brit újonca nemrég meglepően nyíltan beszélt erről a témáról, elismerve, ő bizony szokott félni az F1-es autó volánja mögött.


„Néhány versenyző azt mondja, nem fél az autóban” – nyilatkozta a fiatal tehetség a Reutersnak. „Én viszont félek” – ismerte el őszintén, majd bővebben kifejtette gondolatát. „Félek a haláltól, félek a nagyobb balesetektől, félek attól, hogy meg fogok sérülni.”




Lando Norris (Fotó: XPB) Lando Norris (Fotó: XPB)



„Féle ezektől a dolgoktól. Lehet, hogy valamivel emberibb vagyok, mint a többi versenyző. De ez csak félelem! Nem arról van szó, hogy nem szeretnék beülni az autóba, és nem szeretnék versenyezni vele. Jól tudom kezelni ezt az egészet, de amikor Monacóba megy az ember, vagy valami hasonló helyszínre, akkor félni is jobban félhet” – magyarázta.


„Itt nem hibázhatsz. Nincs helye egyetlen hibának se. Ha ütközöl, akkor általában elég nagyot esel. Két dolog van, amit sosem tapasztalsz meg egy szimulátorban: az erőhatások és a félelem. Ott nem érdekel, ha ütközöl, hiszen nincsenek következmények” – hangsúlyozta.


Ami Monacót illeti, Norris értelemszerűen első ottani F1-es bevetésére készül, a pálya viszont nem ismeretlen számára, az F2-ben ugyanis tavaly már versenyzett ott (a második futamon dobogóra is állt). Eredményeit nézve egyébként a városi pályákon általában jól érzi magát: F3-as korában a legendás makaói versenyen is dobogós volt, és Pauban is ott volt a legjobbak között.




Lando Norris (Fotó: XPB) Lando Norris (Fotó: XPB)